Mosolygós

...Sóhaj... elégedett vigyor húzódik az arcon... holnap megyek a Csodák Palotájába! :)

Tudjátok, ma valami nagyon leesett nekem. Egy munkatársam a segítségemet kérte, mondván, hogy én nagy szerelmi doktor vagyok. Kb egy hete szakítottak a barátnőjével -szintén munkatárs-, akivel nem rég költöztek össze. A srác kérdezte, mivel tudná visszaszerezni a lányt, mert bármit megtenne érte, csak hogy visszakaphassa, ő a mindene...
Tudjátok, ahogy ontotta magából ezeket a mondatokat, elfogott az érzés. Hogy tisztára olyan, mintha Dét hallanám, és hirtelen, egyszeriben teljesen megértettem Erikát -a lányt-.

Azért persze próbáltam segíteni, s sorra kérdezgettem, miket szeret csinálni a lány, mi az, ahová nagyon szívesen elmenne, amit nagyon szívesen kipróbálna, stb. Valahogy mindenre volt valami kifogás. Aztán mondta, hogy a lány nagyon imádja az állatokat -kb mint én-, de nem rég voltak a fővárosi állatkertben. És akkor eszembe jutott, hogy elmehetnének a nyíregyházi vadasparkba, ahol rengeteg sok állat van, nagy helyen, sokkal színvonalasabb, mint a budapesti. És a srác válasza: "nem jó, az túl messze van".

Na, tudjátok, ez volt az a pillanat, amikor elszakadt a cérna, és kiosztottam Dávidot. Hogy jó, akkor üljön le és gondolkozzon el, mennyit ér neki Erika, és mit tenne meg érte ténylegesen, hogy miben változna érte. Mert mondani és ígérgetni mindent lehet, de azokat be is kellene tartani.
Mondtam neki, hogy egy olyan párkapcsolaton vagyok túl, ahol a másik fél mindig csak akkor kapott észhez, mikor már nem voltam mellette, s olyankor persze a csillagokat is leígérte nekem az égről milliomodszorra is, s én millió-egyedszerre is elhittem neki. De érdemben nem változott semmi, így kénytelen voltam végleges búcsút inteni neki, mert nem erre van szükségem.
Mondtam Dávidnak, hogy vessen számot, mert ezen komolyan el kell gondolkodnia.
És képzeljétek, teljesen elképedt. Hogy mennyire igazam van, és hogy nagyon köszöni. Aztán még beszélgettünk másról, majd az elköszönésnél azt mondta, többet segítettem, mint hinném. Remélem, hogy észhez tér. A viselkedése a "tipikus pasi" kategóriába sorolta őt a szememben. Kérdés, hogy képes lesz-e kitörni ebből a kasztból. Minden azon múlik, hogy mennyire szerelmes IGAZÁBÓL.

És a keretbe foglalás kedvéért visszatérnék a kulcsszóhoz: Csodák Palotája. Szóval igen, Dé kerek 1 évig ígérgette, hogy elvisz. Nem tette. Mindig jöttek a kifogások..
Tudjátok, van most ez a srác, hívjuk Pöttynek. Egyetlen egyszer említettem neki, és tessék; holnap megyünk. Ennyi. Olyan furán érzem magam; olyan tisztán. Nincsenek féltékeny gondolataim, sem olyanok, amik kételkednének abban, amit mond. Maximálisan bízom ebben a fiúban. Elkoptatott mondat, de ő más. Nem taktikázik, mint a többi, nem ígérget feleslegesen, a szeméből valami egészen hihetetlen őszinte nyíltság tükröződik, és egyfolytában keresi a módot, ahogy kedveskedhet.
Hogy például munka után erre jön haza, hogy adhasson egy puszit, miközben Chillel masírozunk esti kötelezőképp. Aztán visszavisz minket házig :) Vagy hogy alapvetően annyira nem kötődik az állatokhoz, de Paprikafejjel olyan aranyosan viselkedik, hogy teljesen elcsodálkozom. És ez számomra nagyon fontos -mármint hogy Robokuttyal jóban legyen.
Ne de nem csűröm-csavarom, azt hiszem, kezdem felengedni a zsilipeket. Nincs mitől félnem, mit takargatnom, óvnom. Előle nincs. Hogy is mondja Quimby? "Neki megadom magam".