Dé. pont.

Chilikével jöttem be dolgozni. Hogyhogy miért? Mert anyuéknál aludtam, és gondoltam legalább így velem lesz. Igaz, nem számoltam azzal, hogy túlontúl hiperaktív, és alig lehet majd bírni vele. Most épp szerencsére a lábamnál alszik :) Remélem 4 órán keresztül fog aludni... azt hiszem többször nem hozom be. Szegénykém, hiába hoztam neki egy valag játékot és kaját, sőt, még alvóplédet is, nem nagyon tudja itt lefoglalni magát. Mégiscsak más az, amikor otthon vagyunk, és noha ott is egész nap csak döglik, olykor Marciccal kergetőznek-bunyóznak. Itt, idegen közegben még aludni sem nyugodtan alszik. Különben szuszogna, sőt, horkolna. Az jelzi, hogy biztonságban érzi magát. Azért persze cuki (főleg ilyenkor).

Két órája felhívott Dé... mi újság velem? ...ezért tényleg érdemes felhívnia? Azt mondta, ma álmodott velem a 30. alkalommal, és ezen alkalomból döntött úgy, hogy tárcsázza a számom. Kérdeztem boldog-e. Azt mondta, nem azért hívott fel, hogy ezt megkérdezzem tőle. Aztán ő feltette nekem ugyanezt. Én pedig rávágtam, hogy igen, én igen. 75-80%-ban igen.
Aztán, mivel munkahelyen vagyok (plusz még ugye Chili is itt van, aki akkor épp nagyban csintalankodott, és rá kellett szólnom), morcos hangon közölte, hogy majd máskor visszahív...valamikor. Nekem meg egyből az ugrott be, hogy még csak az kéne... és azt mondtam neki, inkább ne tegye. Mert úgy nem hagy élni. Hogy mi értelme van, hogy mindig mire leülepedne bennem az egész, ismételten felkavar azzal, hogy megint keres. Hogy így nem hagy élni, nem hagyja, hogy boldog legyek. Persze csak hallgatott, aztán gyorsan elköszönt, és idegesen nyomkodta a beszélgetést bontó piros gombot. Hallottam.

Tudjátok mi a legeslegfurcsább? Hogy nem idézett elő heves szívdobogást, sem izzadó tenyeret, sem hiányoló, sírásközeli gondolatokat. Én küldtem el. Elküldtem. Megtettem! :) Én most büszke vagyok :)