Mint valami drogos, Incubus Love hurts című számára kattantam rá. Teljesen. Megállás nélkül tudnám hallgatni, s amikor épp van rá alkalmam, hatalmába kerít valami megfoghatatlan. Olyasmi, mint mikor naplementét nézel a tengerparton. Ha nyálasnak tartod e képet, csak tessék, szíved joga. Bár nem tudom, ki gondolná elcsépeltnek vagy túlidealizált, csöpögős szirupnak a perceket, amíg ott ülsz, egy napozóágyon, pokrócba bugyolálva, s a tenger hullámainak kíséretében minden egyes sóhajjal egy centit lejjebb csúszik a napkorong, míg végül teljesen a víztükör alá merül.
Fogalmam sincs, honnan jönnek elő ezek a romantizált festői jelenetek, egyszerűen csak...a zene hozza ki belőlem. Nem bírom abbahagyni ezt a dalt...nem bírom abbahagyni. Csak tudnám, mi az, ami arra késztet, hogy állandó lejátszásban hallgassam...mint az alkoholista, aki le akar szokni, s minden egyes alkalommal így emeli poharát: "Az utolsóra"
Ha szereted…
3 hete
1 csiripelés:
A zene tetszik, a kép meg számomra nem tűnik annak, aminek leírtad. Lehet ez azért van mert én magam is olyan vagyok, mint a jellemzett naplemente :-) De ki tudja? Lehet mégsem. :-)
Megjegyzés küldése