Mai beégés

Ketten szállunk be reggel a liftbe, a férfi tartja az ajtót, hátha jön még valaki, de akiről azt hitte beszáll majd, lépcsőn megy.
Férfi: Ja...sportosak!
Én: Hát az elsőre én sem mennék lifttel!
Férfi: Hát én sem!! -és röhög nagyon, közben megáll a lift és kiszáll...az elsőn :)))

Kezd elég aggasztónak tűnni a helyzet az erdőben való kirándulás szempontjából (is):
http://index.hu/belfold/2013/11/28/agyonlovessel_fenyegettek_a_kirandulokat/

Már a múltkori eset is teljesen megrázott, amikor a póráz nélkül, ám gazdája közelében sétáló kutyát kilőtték az ember MELLŐL, de ez azért mégiscsak több a soknál. Fegyvert szegeznek a kirándulókra? És(!!) csak úgy kilövik a kutyát?!? Milyen emberek a vadászok, hogy ilyesmi történik?

Azóta egyszerűen nem merek kirándulni Chilivel, pedig mentünk volna gombát szedni, de így ki kísérelné meg a dolgot? Pedig a fóti kirándulóhelyet úgy szeretjük... De inkább maradok a Dunapartnál és az itteni "kis erdőknél", mintsem kockáztassam hegyesfülűnk életét..(még a végén börtönbe kerülnék, mert ha bárki bántani merészelné, annak nekiugranék, és abból minden kisülhetne, csak jó nem, az biztos!)

phű

Büszkén jelentem, hogy a ma esti pótfoglalkozást ketten tartottuk az oktatóval. Elég kis létszámban voltak jelen a gazdik, összesen három blökink volt, így viszont mindenki kellő figyelmet kapott, és ezt a szükség is megkívánta. Oké, majdnem lefagyott mindkét combom, és a lábujjaim közül is többet vissza kellett ragasztanom itthon, de hát, ilyen ez a popszakma! :)

Jó érzés, amikor nem csak megfogadják a tanácsaidat, de kérdeznek is tőled, és számít, hogy mit válaszolsz.
Részemről mindenképp áttörő jellegű volt ez a mai foglalkozás, egy szemernyi frusztráció sem volt bennem, míg az ennél a csoportnál lévő segédoktató jelenlétében ez olykor előfordul, ő ugyanis valahogy olyan tolakodó-uralkodó típus, és nem hagy kibontakozni. Kb minden mozdulatomat ellenőrizni akarja és kommentálni, és ez azért rohadtul visszavet. Namindegy, a lényeg, hogy ezen a tűzkeresztségen is átestünk!

Pótfogi után gyakoroltunk Ágival az Ü4-re, és azt kell hogy mondjam, hogy ez a kis hegyesfülű bizony sokat fejlődött, már eltávolodással is egészen jól megy a kézjelre fektetés-állítás-ültetés-állítás, sőt! A cipőből vett szagminta után olyan gyönyörűen hozta a kupacból a másik felet, hogy öröm volt nézni! Ági megint megjegyezte, hogy imádja Chilit, és ha bármikor szükségünk lenne valakire, aki vigyáz rá, csakis ő jusson eszembe. Munkakutya-mán lány ő is :)

Nagyjából ennyit mára, holnap úgy volt, hogy megnézünk egy lakást, de Bé hullafáradt, úgyhogy ezt elnapoljuk. Mindegy, áttesszük jövő hétre, így legalább lesz időm bepakolni, pénteken ugyanis csapatépítőre megy az egész munkahelyi csapat, Sajópusztára ...vagy Pusztasajóra... vagy valami ilyesmi nevű helyre, de legalábbis messze a várostól, szóval ki a puszta sivatagba, ahol dögevő keselyűk köröznek majd az árnyékunk fölött, várva a megfelelő pillanatra, mikor kiszáradva és erőtlenül a homokba rogyunk...
Najóó, állítólag kalandpark meg lovarda, meg mindenféle jóféle lesz ott. Maj'meglássuk.

Él még a Remény
http://www.ng.hu/Termeszet/2013/11/reg_nem_latott_faj_kerult_elo

Érdekes hogyan működik a memória...két napja megtaláltam egy régi önéletrajzom, benne a régi telefonszámommal. Meg is örültem neki, hogy jéé ilyen is volt.

Azóta többször is előfordult, hogy meg kellett adnom a számom, és ezt a régit kezdtem el mondani vagy írni... weird!

Igen, sajnos ma szembesültem azzal, miért is utálom a telet annyira. Mert egyébként nekem nincs bajom a hideggel, sem a hóval (sőt! Télen igenis röpködjenek a mínuszok és havazzon, hisz ez a dolgok rendje. Ellenkező esetben felzaklat, hogy a globális felmelegedésnek ennyire tapasztalható jelei vannak), de azzal már annál inkább, hogy sok szekrényből előkerülnek a valódi szőrme-kiegészítők.

A metrón egy lánynak a nyakából sarki róka lógott...legalább sikerült zavarba hoznom gyilkos pillantásaimmal, és egyre igyekezett eltakarni a kezeivel az élettelen állat fejét (igen, jól látjátok!!) és végtagjait... Hogy? Hogy van valakinek szíve egyáltalán ilyet hordani? Hogy nem gondol bele, hogy egy kegyetlenül legyilkolt állatot hord a nyakában, aki olyan szenvedések közepette halt meg, hogy már ezt leírva is remeg a kezem?? Tudniuk kéne! Tudniuk kéne, hogy ezeket a szegény élőlényeket hogyan ölik meg, csak hogy az értékes bundájuk meg ne sérüljön...Legszívesebben elkapnám ezeket az embereket és rögtönzött előadást tartanék, képekkel prezentálva a szörnyűségeket, amiknek árán ők, a viselők kevésbé fáznak..

Na igen, ez a státuszlihegés a legundorítóbb az egészben. Hogy azt hiszi ő ettől jobb...vagy több..vagy mittudomén értékesebb. Bezzeg akkor nem gondolná ezt, ha a szőrméjével együtt egy csapat farkas között találná magát hirtelen...

CX

A tegnapi hóesést szó szerint a hátam közepére sem kívántam (micsoda hülye kifejezés már! Ki kívánna bármit is(!!) a háta közepére? Max simogatást, hátvakarást, azt kívánok oda, de .. mi..hagyjuk). Mondjuk azt viszont várom már, hogy kipróbáljuk, mit csinál a kis lükegyerek, ha húznia kell a szánkót :) persze nem fogunk rajta ülni, csak kíváncsi vagyok.

És ha már a kis gyagyásról beszélünk; tegnap este egyszer csak minden előjel nélkül fogta magát, és komótosan, ám magabiztosan (mint aki épp készül rágyújtani egy pipára) felkelt a helyéről, átbújt a kiteregetett ruhák alatt, és felmászott a kanapéra. Háho..micso...hogy jött a gondolat? Úgyhogy rá lett parancsolva a kisasszonyra, hogy ezt csak nem gondolhatja komolyan (pedig de! és ott lapult, mint aki díszpárnát játszik vagy a takaró csíkjainak képzeli magát, bármit, csak ne vegyem észre ). Ez a hirtelen támadt ötlete egyébként már tegnapelőtt is kipattant a hegyes fülei közé nőtt fejéből. (Reggeli jelenet: Bé: -TE! Hol a Chili? Én: mii? Bé: -Nincs itt a Chili!! Én: ne őrjíts meg, csukva az ajtó, messzire nem juthatott :) Bé: te!...ez itt alszik a kanapén!)...

Szóval a művésznőnek vannak elképzelései arról, hogy mi jár(na) neki. Teringettét abba a tükörben magát csodálgató öntudatába! :))

°°

Fura:
Az emberek rezzenéstelen arccal zötykölődnek, miközben a villamos kerekei sikítva csikorognak (majdhogynem szikrát hányva) kanyarodás közben, a sínhez érve...pláne mikor a vezető még rá is gyorsít, akkor van csak égszakadás-földindulás, ami számomra olyan elviselhetetlen frekvencia, hogy kénytelen vagyok befogni a fülemet -ami egyébként nem túlzottan segít, mert továbbra is elviselhetetlen a zaj, de talán 1 fokkal halkabb...

Kétlem, hogy mindez csupán az én fülemet sérti...de akkor miért csak az én arcom tükröz bármiféle ellenvetést e reggeli dolbi-kínzás ellen?

H

Új szintre lépett a hajóbarkácsolási projekt, és immáron elkészült Janónk (leendő ifj. Réka) téli tárolója is (yyeeeee), amit saját kezűleg építettünk, most a hétvégén. Lendületes fordulatokban gazdag életünk egyre több oldalról bővül és gyarapodik, csak győzzük utolérni saját magunkat lelki fejlődésileg, ami azért piszok nagy meló.

 Mindenesetre érdekes jövő évnek nézünk elébe, és már alig várom a fejleményeket!
Addig is a december másról sem fog szólni, mint karácsonyi bulikról; kutyasulis, céges, saját (hármasban -Bence, én, Chili), otthoni, apósnál, nagyszülőknél, Bence keresztszüleinél. Tyűh, ha lenne ennyi szabadságunk!!

Pláne örülnék, ha nem lenne már most görcsben a gyomrom az ünnepi hisztéria miatt, hogy csak azt az egyetlen dolgot említsem, hogy kihez megyünk először ünnepelni (ezért mindig reklamálás van a szülők részéről) vagy hogy pl Bence keresztszüleihez meg nem vihetjük Chilit ("gyerekek, most ültettünk új gyepet"), stb...

F

Teljesen abszurd helyzet, mikor földönkívülinek érzem magam a metrón, mert mindenki úgy bámul rám, mintha legalábbis az lennék. Ilyenkor azért olykor apró pánikroham tör rám, és a következő variánsok futnak át a fejemen:

A) szétkentem a szemfestéket a szememen, és ezért úgy nézek ki, mint aki őrültet alakít egy színházi előadásban (bár ha van is rajtam festék, az azért nem olyan vastag, hogy ördögűzőnek nézzenek, ha netán el lenne kenődve)
B) orrkifújás után ottmaradt valami...
C) leszart egy madár és nem vettem észre
D) a körülöttem lévők mind hülyék
E) színjátszó aurám olyan erős, hogy már szabad szemmel is látni lehet :))

de érdekes, hogy ilyenkor sosem tapasztalok semmi rendellenességet magamon. Szóval egy lehetséges verzió lehet: a D :))

Ti nem szoktatok ilyet tapasztalni? Elég frusztráló tud lenni.

Ha belegondolunk abba, mennyire meghatározó a gyermekkorunk, rájövünk, hogy vannak bizonyos személyiségjegyeink, melyek legfőképpen a szüleink velünk való bánásmódjából erednek. És hogy ezek a lenyomatok olyan mélyen belénk vannak égve, hogy leginkább csak szakember segítségével oldhatóak fel ezek a görcsök. Ez annyira igazságtalan!! Miért nem érdemeltünk nagyobb figyelmet, több szeretetet? És -a legfontosabb- hogyan lehetséges, hogy fogalmuk sincs arról, mit okoztak a gondatlanságukkal?

Soha..soha nem fordul elő, hogy az ilyen szülők bocsánatot kérjenek. Pedig mennyi mindent kioldhatna...
Még akkor is, ha mára harmonikussá és tényleges törődéssel telivé változott a kapcsolat; a múlt nyomait elsimítani kőkemény meló! Szembenézni saját ijedt, elhagyatott, kiszolgáltatott és sajgó lelkű gyermekkori mivoltunkkal...ám akármennyire is fájdalmas ez a szembenézés (amit leginkább halogatunk és odázunk), lehetetlen, hogy normális felnőttkorunk legyen anélkül, hogy fel ne tépnénk e régi, minden oldalról letapasztott, és leginkább az emlékezni-nem-akarás sötétjébe zárt emlékeinket..

Á!

A Vendég most egy kőre ül,
némán, s hallgatni kész;
és így beszélt a vén hajós,
a tűzszemü Tengerész.

 Álmomban egy kb egy héttel ezelőtti, szintén álombeli utazásomat meséltem valakinek tapasztalatátadás céljából...mik vannak!

Furcsa dolog, hogy az emberek nagyobb hányada nem emlékszik egyáltalán az álmára, ha ritka alkalmak egyikeként mégis, abban olyan hétköznapi dolgok történnek, amik úgy egyébként is; pl elmegy bevásárolni vagy felhívja egy ismerősét, esetleg rágyújt egy cigarettára. Hmm..

Ellenben -és a barátaim többsége ilyen- vannak, akik majdhogynem minden nap ezer és kilencszáz másik kalandot élnek át a tudatalattijukban, száz és ötven fantasztikus helyen járnak és különleges képességek birtokában vannak.

Fénylő szemével fogja meg -
bűvölten áll amaz, és
figyel, mint kis gyerek, ahogy
kívánta a Tengerész.

Gyerekként még sokszor emlékezünk, mi történik alfában...a kérdés csupán az, hol veszítik el legtöbben fantáziadús mivoltukat? És miért hagyják a világ nyomasztó, puszta és realista befolyását magukra adni, mint egy színtelen és mindent elfedő takarót? Nem jobb mégis inkább álmodni?

madárkák

Mostanában sokat fürkészem az MME (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület) oldalát, mert a hideg beköszöntével egyre fontosabbá válik a kismadarak etetése (ha részletesebben érdekel a dolog: klikk), amiben mi is szeretnék részt venni.

Bár nem is gondolnánk mennyire, de igencsak felelősségteljes tevékenységbe kezdünk bele, ha úgy döntünk, téli etetőt teszünk ki. Gyorsan odaszoknak a madárkák, ahol étel van kitéve nekik, és onnantól számítani is fognak rá, hogy nálunk elegendő mennyiségű eleséget tudnak betárazni. Egy kis gondatlansággal viszont már számos szárnyas tüneményt hozhatunk igen nehéz helyzetbe. A kistestűeknek a legnehezebb, mínuszban az ő tartalékaik már csak arra elegendőek, hogy épp átvészeljék az éjszakát, s ha másnap nem tudnak elegendő táplálékhoz jutni (mert mondjuk nem töltöttük fel az etetőt), akkor el is pusztulhatnak. Tehát csak akkor kezdjük el az etetésüket, ha teljes odafigyeléssel és felelősséggel tudjuk vállalni az ellátásukat!

A fáradt hétköznapok olykor meggyűrik az ember lányát, nőként mégis olyan sok dologban kell helyt állnunk! Mert igenis vannak azok a bionyos dolgok, amikhez nekünk veleszületett érzékünk van (pl. reggel igenis keljen fel időben, ha már ő a soros, hogy ne csak negyed órát legyen lenn szegény kutyával, hanem felet, nem nagy áldozat ahhoz képest, hogy egyébként több órán keresztül otthon vár minket. Vagy hogy ha látja, hogy elfogyott a zsemle, akkor hazafelé ugorjon be a pékségbe frissért. Vagy hogy ha nem foglalkozik a kutyával, akkor kevésbé fog rá hallgatni, és ez nem attól függ, hogy ki adja neki reggel és este a kaját... vagy pl hogy esetleg belegondoljon, hogy én is fáradtan érkezem haza, nem csak ő, és esetenként ezt figyelembe is venné..) Mindamellett, hogy egyébként nyilván elfogadom, hogy nőnek születtem, azért férfinak lenni ezerszer könnyebb. Csak hát éppenséggel "szegényebb", ha értitek mire gondolok.

Szóval azért olykor egyáltalán nem kifogásolnám, ha csupán pár napra átváltozhatnék, hogy éljem a gondtalan életem, annyi sok zavaró-kavargó gondolat és összefüggés-látás, spekulálás és bonyodalom nélkül. Kéne néha az a bizonyos "semmi doboz", na!

J azaz R

Azt hiszem nem is említettem, hogy úgy kb 2-3 hónapja vettünk egy hajót. Egy vitorlásat. Bé régi-régi álma volt ez, hisz amúgy is a családi hobbi részét képezik a vízi járművek ezen fajtái (após minden évben épít egyet, ami könnyebb és gyorsabb, mint az előző évi). Bé folyton mondogatja, hogy legyen saját, kabinos vitorlásunk, amivel lehet több napos kirándulásokra menni, s ha már rutinosabbak leszünk, akkor tengerre vinni, és aztán a nagy, távlati terv egy hosszabb hajóút, úgy kb a Föld körül :) de legalábbis a Horn-fokig vagy Ausztráliáig -persze ezt még bőven van időnk eldönteni, hisz a kettő épp ellenkező irányban van :)

Szóval van egy Janónk, mert hogy ez a neve. Bé kikötötte az ebet a karóhoz, miszerint át fogjuk nevezni, és mivel minden valamirevaló tengerész a szerelméről nevezi el a vízi járművét, így a neve... Réka lesz (erről azért próbáltam lebeszélni, de hajthatatlan). Tegyetek törlőkendőket a monitor alá a kicsöpögő nyál ellen :)

Na egyébként itt láthatjátok leendő ifjabb Rékát a képen, feltűnően felújításra szorul, aminek munkálatait már meg is kezdtük. Szegény vízitündérke két éve ott állt a kikötőben ázva-fázva-melegtől tikkadva, és ráadásul annak idején olyan szerencsétlenül tették rá a trailerre, hogy kilyukadt az alja. Tehát jelenleg elsüllyedne, ha vízre tennénk.

Most a munkálatok ott tartanak, hogy mindent leszereltünk róla (csigák, hátsó létra, stb., lekaptuk a tetejét, és elkezdjük kijavítani. Pár éve "felújították" -ami olyan szedett-vedett-félcelt munka volt, hogy csak nevetni tudunk rajta. De sebaj, mert ő már a mi ladikunk, és olyan csinos lesz, ha kész lesz, hogy píha! Persze más színeket is fog kapni, mert jelenleg úgy néz ki, mintha műanyag-testű lenne, pedig fából van -nem is gondolnátok, igaz?

Két napja azt álmodtam, hogy kihirdették a fecskeprogram eredményét, és harmadikként lettünk megjelölve. Anyu az előbb hívott...harmadikként vagyunk megjelölve.. ami azt jelenti, hogy 1) ha az első két megjelölt nem venné igénybe valamilyen csodával határos módon a lehetőséget, akkor mi költözhetünk be 2) B..meg, el kellett volna mondanom valakinek az álmom, és akkor nem válik valóra!!!

Pedig ma olyan jó kedvem volt! Chili is nagyon ügyes volt az ELTÉn, átlagon felüli teljesítményt nyújtott a virslikereséses feladatnál, és a "hol a gazdi?" -s teszten is nagyon ügyesen viselkedett.
Most szomorú vagyok.. Hát..így kell fenn kezdeni, majd hatalmas puffanással földet érni, mint Ikarosz...

Holnap irány az ELTE Etológia Tanszéke, hogy részt vegyünk a "hol a gazdi?" kísérletben. Már nagyon kíváncsi vagyok!

Szóltam az etológus lánynak, hogy 20 percet számoljon ránk, mert Tökfejnek asszimilálódnia kell a környezethez. Most lesz a harmadik alkalom, hogy részt veszünk ilyen programban :)

Az olyan hétkezdéseket, mint amilyen ez is, két dolog enyhíti valamelyest:
1) a délutáni labdázások (és ü4-re készülés) hősCincivel
2) sorozatok.

naigen. A függők táborát szaporítom, de azért nyugtatom magam az "ez még normális szint" dumával. Hétfőn lefekvés előtt bekészítjük a laptopot (hát igen, nos... B-t is magammal rántottam e posványba), és megnézzük, hogy miből jött ki új rész. Kedvenc a Once upon a time... és a Once upon a time in Wonderland c. fantáziavilágos-mágiás-izgulós-kalandos-kreatív-érdekes szériák. Mindkettő egyazon készítők jegyeit viselik, így nem csupán a cím, de az ábrázolásmód is sok egyezést mutat.

Aztán ott van még a kedves-vicces-olykor bugyuta, Bridget Jones német verziójának mondható "Férfi a legjobb orvosság" (németül is tudom; männer sind die best medizin), aminek főszereplője a "Csajok a csúcson" biciklinyergen orgazmáló bogyori-bögyös szőkéje. Kicsi a világ, hogy a HIMYM Lily-je meg az amcsi pite fuvolával nyihorászó vöröse, ámde ezt a párhuzamot inkább ráhagyom az egyéb elemzőkre, végtére is könnyen előfordulhat, hogy ott látok összefüggést, ahol nem kéne.

Végülis a lényeg, hogy a sorozatok jelentik az én orvosi ajánlásomat alvás előttre, sőt, akár még vényre is írnám kreativitás-rövidzárlat esetére, az eseménydús álmok előidézéséhez szükséges plusz adalékként, levendula-fürdő helyett. Nos, ím a tökéletes gyógyír, és még csak nem is kell érte a szomszédba menni!

Lehet, hogy gonosz vagyok, de jóleső érzés konstatálni (a múltban tett helyes döntésemet igazolja), ha egy exem nagyon meghízott. Megnyugtat a tény, hogy 1) ezek szerint biztosan boldog is 2) így már egyáltalán nem tetszik

Egyébként a Bastille nevű zenekar kb egy éve a kedvenceim közé tartozik. Fúúh, libabőrös leszek tőle, olyan jó!!

Mindig elfelejtem, mennyire jó érzés is, amikor egy igazán jó fülhallgatód van. Teljesen más dimenzióvá alakul a körülötted lévő világ. Tegnap kaptam egy Sennheiser fülhallgatót, és esküszöm, így még a munkába utazás is ezerszer elviselhetőbbé vált ma reggel, a mélybasszus lágyan doromboló lüktetésével. Előző Sennheiser fülhallgatóm sajnálatos áldozatává vált a SPAR bejáratánál lévő forgó bizbasznak, amibe ugyanis sikeresen beleakadt anélkül, hogy észrevettem volna, én viszont mentem tovább...amilyen szerencsém van, pont a fülbe helyezendő résznél szakadt ki, tehát éppen tőből, így a huzalok összekötésével próbálkozni sem tudtunk, hogy újraélesszük szegényt.

No de! A lényeg, hogy a hangjegyek ismét minőségi frekvencián gurguláznak a fülemben :))

Jahm és megnéztük a Phillips kapitányt is. Pff Tom Hanks ismét zseniális, és meglepetésemre a szomáliai kalózkapitány is abszolút átélhetően és hiteles karaktert alakított. Tényleg ajánlom mindenkinek, aki szereti a lélektani filmeket.

nyanya vs csitri 1:1

zuhogó eső, labdázva jövök hazafelé Chiltökkel. Elhaladva a focipálya mellett egyszer csak kiáltanak nekem (közel s távol senki más, úgyhogy egyértelmű a dolog, én meg örvendezek, hogy VÉéééégre, kisportolt félmeztelen férfiak kérnek segítséget tőlem): "Elnézést! Kirúgtuk véletlenül a labdát az úttestre, megtenné kérem, hogy bedobja nekünk?"  -érted, magáz!! Érted?
 Jóvan, sötét volt, nekem meg a fejemre húzva a sálam, amolyan muszlimosan, mert hát az eső meg ugye csak csurog az égből, mintha kértem volna... Szóval magáz. Hát jó, odaviszem a labdát, erre a srác: "Köszönjük, a fiatalember ki is ment oda az előtérbe, ott alacsonyabb a kerítés" (fiatalember? Te most tényleg nyanyának nézel, hogy így beszélsz?), és akkor még retardátltnak is gondol, hogy nem tudom bedobni :) azért nem hagytam magam és csábos kézlendítéssel bedobtam a magas kerítésen.. Na de most na, de naaaa! Nemááá'...pedig úgy rákészültem :)

Bezzeg a múlt héten meg pont az ellenkezője történt, mármint a koromat illetően. Az egyik kabátomra ki van tűzve egy kék filcmadár, amit egy ismerősöm készített nekem. Egy agility-s társam odajön: "Dejóóóóóó!!! Most ilyet tűznek ki szalagavatón a hagyományos szalag helyet???" -nézek rá, hogy "tessék?", pislogva sűrűn, "ides 7 éve annak már, hogy leérettségiztem, de azért nagyon kedves" :))

Jelentem, csütörtökön lesz az első Ü/4 vizsgára felkészítő óránk Chilivel. Izgulok, mert kisasszony olykor úgy néz rám, mint akinek nem jutott dinnyeföld, ha csak kézjellel mutatom az "áll" parancsot. Ehh, ezen még dolgozunk majd.

 Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a szlalomhoz mit fog szólni (lásd jobboldali kép).

Más: részletes utánajárás következtében lehullott a lepella az axolotlok beszerzésének összköltségéről... idealisztikus (jó, mondjuk ki: naív) elképzeléseim, miszerint 30-ból összeállítható aZ tökéletes akvárium, pont feleannyira voltak hibásak...mármint szó szerint. Úgyhogy fokozatos gyűjtögetés lesz, kérem szépen. Nem is baj, végtére már így is gyakorlatilag forrni kezd a gyomorsavam, ha arra gondolok, hogy hamarosan kideül, vajh megkapjuk-é a nagyobb lakást.

Vicces adalék mindennapi életünkből, hogy a környéken már annyira ismernek minket, hogy ha felcsendül Tökfej labdájának éles, ámde sípoló hangja, fejek bukkanak elő az ablakokból és mosolyogva-integetve kísérnek tekinteteikkel, amíg el nem tűnünk a horizont és a fák lombjának takarásában (tyű milyen költői lettem hirtelen). Mondjuk...szerintem a holtak is hirtelen ülnek föl koporsójukban (fejkoppanással nyugtázva, hogy nincs elég helyük e műveletre) Chil' labdájának hangjára, úgyhogy nem nehéz észrevenni, mikor jövünk-megyünk.

No de! A mai gyönyörűen nyúlós időnek hála csupa sár és latyak leszek, mire a mindennapos 2 órás labdázásunk után hazaérek vele, s persze imádkozva remélve, hogy egyszer sem taknyolok majd arccal a trutyiba. Háromszoros éljen az ősznek: hüp-hüp hurrá!

Már említettem korábban, hogy mennyi mindent köszönhetek a kutyasulinak azáltal is, hogy ott tevékenykedem mint segítő. Hála az ott tanultaknak, ma meg tudtam akadályozni, hogy egy kutya megtámadja Chilit, pedig higyjétek el, 1-2 másodpercen múlt az egész. Valószínűleg már az út túlsó feléről kiszúrhatta magának Chilkót, mert átérve a négysávos úttesten már ott fogadott minket a járdán (mivel ott minden irányból jöhettek autók, ezért én meg arra figyeltem, hogy át tudjunk kelni, és nem vettem észre az idegen kutyát, hisz akkor feltűnt volna a fura viselkedése -ez viszont az én hibám, látnom kellett volna), velünk szemben, megfeszült izmokkal, majd borzolva, egy lépést felénk téve, majd morogva. Pár pillanat volt minden, de szerencsére a reflexeim kihegyeződtek, és még időben cselekedni tudtam.

Ja, és a gazda persze sehol, és közben már a második kutyája is felénk tartott, így az akcióm után még én szóltam rá kétszer is, hogy ugyan jöjjön mán és vigye már el a kutyáit tán... neki meg fingja nem volt, hogy mi van... gratulálok, hogy az ilyen egyáltalán kutyát tart. Erre nemhogy egyet, kettőt is. És akkor nézett rám bambán, hogy mi bajom ... hát komolyan.. talán oda kéne figyelni..

26 évesen megismerni az unokatesód, akinek egyáltalán a létezéséről is mindössze pár éve tudsz, nos... felmérhetetlen :)

A hosszúhétvége a Nagyinál telt, édes, romlatlan 3 nap. Végeredmény: Chili hulla fáradtan csak bekucorodott a helyére, mihelyst megkapta a vacsiját. Kb 1-2 percre rá már durmolt is. Eseménydús volt neki is ez a pár nap; segített nekünk fát hordani (a szó szoros értelmében! A halomból adtak egyet neki, amit kérésre odahozott nekünk, mi pedig feltettük a rakásra, ő meg ment vissza újabb fáért, és így tovább. Mindemellett sürgés-forgás volt, meglátogatott minket (a már régóta ismert) unokatesóm a családjával, a 12 éves Zsombi imádta Paprikafejet, és folyton trenírozta, élvezve, hogy milyen okos, úgyhogy Chilkó gurult, pörgött, forgott, ugatott, tolatott, kúszott, ült, igazodott, hajolt, feküdt, maradt, ugrott, pacsit adott...
Meg aztán ott volt még a majdnem 1 éves kislüke is, akinek folyton puszit akart adni. Szombaton pedig pocakos nővéremék is lejöttek, hozták Honeyt, úgyhogy még társa is akadt a hülyeségre :)

Ma pedig, az utolsó nap, egy reggeli váratlan telefon, és megtudom, hogy pár perc múlva találkozom Keresztapum fiával, akit még soha életemben nem... balettáncos művészlélek polihisztor, akinek 1 hónapon belül ikerlányai születnek. Kár, hogy csak pár óránk volt az ismerkedésre, de talán majd legközelebb több időt tölthetünk együtt.

Később majd lesznek képek is. Ha lehetne, ezeket az élményeket most mind betuszkolnám egy hatalmas dunsztos üvegbe, hogy később, amikor lankad a kedv, kanalazva belőle egyet-kettőt ismét úrrá lehessem rajtam ez az elégedettség, a családhoz tartozás jóleső érzése :)

Ja, és ezt a dalt dúdolásztam egész 3 nap alatt..