C(h)ili

2010. szeptember 30., csütörtök

| | | 3 csiripelés





A nagyon várt szeptember 30.

| | | 2 csiripelés
Cselló dalokra elaludni nagyon jó dolog...és megnyugtató. Többet szeretnék komolyzenei koncertekre, színházba, kiállításokra járni. Már csak az kéne, hogy valaki tökéletesen illeszkedjen mellém e téren (is).

Chilike hihetetlenül édesen ébresztgetett reggel, olykor el sem hiszem, hogy mennyire imádom. Azt hiszem, sokkal kevesebb lennék, ha ő nem lenne (vagy ha a nővérem annak idején úgy dönt, hogy márpedig ő megtartja).
Ma takarító nap van. Egy dívaként fogom ma elhagyni a lakást, és én már úgy várom, hogy felvehessem az összes ruhadarabot, kiegészítőt és díszítő elemet -az összes látható és láthatatlan kellékkel egyetemben. Még sosem készültem ennyire semmilyen programra, és azt hiszem el tudnám viselni, ha többször lenne ilyen. Tetszik ez a szerepkör.

Szem.üveg

2010. szeptember 27., hétfő

| | | 0 csiripelés
Este sétálni egy kiadósat a kutyáddal...minden pénzt megér, pláne ilyen nyugodt, csöndes estén. Érdekes, a csillagokat nem is figyeltem ma, olyannyira belemerültem a gondolataimba. Az egyik eredménye, hogy eszembe jutott ez a dal, és most ezt hallgatom újra és újra:

Valamit vagy tégy vagy ne tégy. A kettő között nincs út. Mindenki követ el hibákat; a kérdés csak, hogy megtudsz-e bocsátani miattuk magadnak. Sokszor gondolkodunk: "vajon helyesen cselekedtem?". De ne rágódj; ha belekezdtél, hát folytasd tovább. Van az úgy, hogy két út ismét keresztezi egymást, ha úgy kell lennie. Legyen szó bármiről. A jövő...eléggé váratlan eseményekkel van tele, s mégis elfelejtjük. Kiszámíthatónak hisszük az egészet. Megtervezzük a fejünkben; legyártunk egy elképzelt forgatókönyvet. Csak hogy "a dolgok jönnek aztán mennek hirtelen". Higgyétek el, muszáj a szívünkre hallgatni. Az ész csak okoskodik. De a szív...a szív képes meg- és összetörni.
A Kundera könyvben, amit a "quadrorátustól" kaptam (E., Á., P. +én, mint negyedik) tanulságos bölcseletek vannak. Mint hogy míg pl a színházakban van lehetőség arra, hogy megannyi próbán keresztül csiszolják, tökéletesítsék a végül színre vitt darabot; a mimikát, a gesztikulációt, a hanglejtést, mindent, az Élet maga a színpadi játék (és persze ellőhetném a "Színház az egész világ és színész benne minden férfi és nő" Shakespeare idézetet, de nem teszem). Itt nincs esélyed arra, hogy elpróbáld a jeleneteket. Itt élesben mennek a dolgok. Ha rontasz? Mész tovább, elkönyveled, s figyelsz, hogy ha legközelebb hasonló lenne a "szövegkörnyezet", már tudd, hogyan reagálj.

Ma megnéztem az "Egy lányról" és a "Cassandra álma" c. filmet. Hmm... mind a kettő nagyon jó film. Lélektaniak. Az ilyeneket szeretem. Ajánlani tudom csak őket. Furcsa a hangulatom. Napról-napra érzek valamilyen változást, bár nem tudnám megfogalmazni, mifélét.
Ez de régen volt...de még mindig beleborzongok a zenéjébe (is):

..I..

| | | 1 csiripelés
Háh! Ezek a pofátlanok megszüntették a bentről blogolásom lehetőségét. Semmilyen más blogspot-os oldal nincs letiltva, de az enyém az igen. Vagyis pontosabban; írni tudok, de megnézni már nem. Bár valószínűleg ezen poszt megjelenése után már ez is kérdéses lesz.
Nos, lenne egy üzenetem az engem korlátozó zseniknek...azt hiszem ti is tudjátok, mi lenne az ..l..

Képlet

2010. szeptember 26., vasárnap

| | | 3 csiripelés
Honnan tudhatod, hogy jó döntést hoztál? Egészen biztosan? Sehogy. Csak az ösztöneidre hallgathatsz; a belülről súgó hangra. Valakinek az ész diktálja a szavakat, valakinek a szív. Az utóbbi időben engedtem, hogy az agy vegye át a domináns szerepkört, hisz olyannyiszor bedőltem már a suttogó hangnak; a hívó szónak. No és hát a tudósok, az "okosok" mind azt mondják, az érzelmek az agyban dőlnek el. Gondoltam akkor talán másképp kell mindezt. Ésszel. Ment is a dolog szépen, csak éppen reálisan. S ott maradt egy űr; a kétely. Vajon tényleg ezzel a hiányérzettel kell élnem? Igen, szép volt, igen, figyelmes, és igen, megadta mindazt, amit az utóbbi időben senki más. De egyvalami hiányzott az egészből; a lángoló, a perzselő szenvedély. Nem ragozom tovább.

Anyuéknál aludtam (Chili meg apunál). Álmomban muffint akartam sütni, és a boltban nem volt fehér csoki, csak tejes. Vettem nutellát, hogy az lesz a közepében ezúttal, de a fehér csokiról nem tettem le. Aztán hirtelen lovasok vették körbe a boltot, és rám gyújtották. Tudtam, hogy ki fogok tudni menekülni, de még mindig ott álltak a bolt előtt, hogy gyönyörködjenek undorító viccük látványában. Ha kimentem volna, biztos, hogy agyon lőnek. Végül az egyik hátsó ablakon kúsztam ki, miközben az égő gerendák már nagyban szakadtak le a plafonról.
De az egyik lovas észrevett, és elfogtak. Felcipeltek egy lépcsőn, egy tetőtéri szobába, és leültettek egy székre. Dé felesége voltam, és a legjobb barátja (Tomi, akivel a való életben mostanában állítólag megromlott a viszonyuk) lépett be a szobába. Öltönyben volt, és valamilyen információt akart kiszedni belőlem. Csak faggatott és faggatott, amikor egy kisfiú (tündéri arcú, sötétbarna hajú) felrohant a lépcsőn és odafutott hozzám (a szoba ajtaja nyitva volt). Álmomban tudtam, hogy ő a Dével közös fiúnk. Hirtelen hihetetlen erő gyülemlett fel bennem, mert onnantól egy valami járt csak a fejemben; hogy neki baja ne essen.
Itt ébredtem fel.

A felolvasó

2010. szeptember 23., csütörtök

| | | 0 csiripelés
Most néztem meg. Sírtam rajta. A színészi alakítások...lenyűgözőek, ahogyan a német akcentus is, amivel beszélnek, noha amerikai mind. De nem ez a lényeg. Hanem a mögöttes tartalom. Nézzétek meg, én nagyon javaslom! Szép történet. És elolvasom Csehov-tól 'A kutyás hölgy' -et.

Szív.telen

2010. szeptember 22., szerda

| | | 0 csiripelés
Egy ismert dal átdolgozása...a klip (és a szám is)...egyszerűen zseniális. Nekem annyira tetszik..újra és újra nézem és hallgatom. Szerintem...áh..nem is kell ehhez több szó.

Nőcis

2010. szeptember 19., vasárnap

| | | 1 csiripelés
Egy hirtelen támadt ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy ma szoknyát és magassarkút (!!) húzok. Igaz, útközben, vagyis hát igazság szerint már az első "éles" lépéseknél kiderült, hogy a cipő egy hangyányit nagy (pedig 37-es!), épp csak annyira, hogy a boltban nem vettem észre, de a lépéseimnél csúszik lefelé a lábamról, így nem mondhatnám magabiztosnak a járásomat.
No sebaj, erre van gyógyír, úgyis muszáj lesz még szoknyát is vennem 30-ra, a kedvenc fekete flitteresem ugyanis szőrén-szálán eltűnt. Ez kezd egyre jobban idegesíteni. Szóval mindent az eleganciáért.

Az is fura, hogy egyre jobban szeretek így öltözködni, amit nem gondoltam volna mondjuk úgy 5-6 évvel ezelőtt.
Nézegettem ma képeket Anna Wintour-ról, a Vogue főszerkesztőjéről. Mellesleg undorítóan sznob az a világ. A lapjánál dolgozóktól elvárja, hogy vékonyak legyenek és mindig makulátlan legyen a megjelenésük. És egyetlen képen sincs egy őszinte mosoly az arcán.. magamutogatás felső fokon. Azt hiszem vért izzadhatnak a munkatársai. Nála nem dolgoznék, az is tuti.

Deficit

| | | 0 csiripelés
Furcsa dolog hozzászokni valaki hiányához. Mint mikor azt kezdi elfogadni az ember, hogy nincsen mustár a hűtőben (a bolt meg túlságosan messze vagy épp hó vége van, és luxusnak számítana, hisz már azt számolgatod, hogy párizsit vegyél vagy tejet --sarkított példa--). Az első pár napban még a megszokott mozdulatokkal nyúlsz a helyére, és szomorúan veszed észre, hogy nincs... aztán csak csak megszokod, hogy nincs ott, s végül már az ízét sem keresed majd a kenyérre tett eszenciák mellett.
S van az úgy, hogy mire újra megjön a fizu, már el is felejted, s csak némileg hónap közepén döbbensz rá, hogy óó, vegyünk egy dobozzal!

Esténként eljátszom még egyszer a Für Elise-t, és elképzelem, hogy idős koromban előveszem, hogy emlékezzek újra és újra. Képtelen képlet, de emlékezni jó.

Barátság

| | | 0 csiripelés
Imádom a barátaimat. Mindazon túl, hogy triumvirátusunk (plusz Miki és még egy-két fő) szilárd és működő "szindikátus", legnagyobb örömömre egy másik baráti társaságnak is egyre szervesebb részese vagyok; ők Ádámék. A "kemény mag": Eszti, Ádám, Peti (no meg én). Noha (ez a kedvenc szavam) a társaság vegyes, vagyis nagyjából mindenki teljesen más (hogyan is lehetne másképp), mégis szuperjó csapat vagyunk, és ez egy szuperjó érzés.

Tegnap újra lakot avattunk, és ennek fejében jól berúgtunk :P Eszti volt a legviccesebb, és hajnali 1-ig élveztem a jókat kacagó társaságot. Kaptam ajándékot is, ami eléggé elérzékenyített, mert teljes mértékben a figyelmességüket tükrözi.
Szóval összességében véve köszönöm a tegnapot, ennyit rég nevettem egyhuzamban.
Kíváncsian várom majd a képeket.

U.i.: Külön szeretnék említést tenni arról, hogy köszönöm Fanninak, hogy végül lett születésnapi tortám, amit titkon nagyon hiányoltam, de ő megmentette az idei születésnapom, ráadásul olyan íncsiklandóan finomságos volt, hogy a mennyekben éreztem magam minden egyes falatától.
U.i.: Persze a triumvirátus két lányzója, Zsó és Hugi sem maradhat említés nélkül, akikkel szintén a napokban találkoztam, és ismét egy kellemes beszélgetős estét tartottunk.

Barátok nélkül elveszett az ember, mintegy tükröt tartanak elénk. És én szerencsésnek mondhatom magam, mert noha az idők során sokan lemorzsolódtak, az igaziakkal életünk végezetéig osztozunk majd a múló időn. Együtt, közösen.

Gömbvillám

2010. szeptember 17., péntek

| | | 1 csiripelés
Gyerekkorom óta érdekel EZ (klikk!) a jelenség. Ha elolvassátok, tök érdekes. "A szilárd testeket kikerüli", néha alakot vált, hogy beférhessen bizonyos helyeken, de ha olyanja van, lyukat éget akár a falba is, hogy bejuthasson. A legjobb, hogy csak spekulálni tudnak a gömbvillámokkal kapcsolatban, hisz laboratóriumi körülmények között nem igazán tudnak előállítani ilyen jelenséget. Hátborzongató...

Zenedoboz

2010. szeptember 16., csütörtök

| | | 0 csiripelés
És csak újra és újra megszólaltatom a kis zenedobozt, amin sajnos megjelent az első sérülés. Az állatkák sikeresen leverték a monitorról :((
Ha lassan tekered, egészen szomorú...és akkor újra rákezdi, majd újra és megint újra.

Teljesen beleszerettem ebbe a kis szerkezetbe. És most, kb 4,5 óra tömény sétálás után kellőképp fáradt vagyok hozzá, hogy egészen filmbeli jeleneteket hallucináljak. Ahogy forgattam a kurblit, hogy a jól ismert hangok csilingeljenek, hirtelen kívülről láttam magam, életem filmjében, majd a zenedoboz hangját egyszer csak átváltja a zenekar. A kamera kizoomol, de még mindig látni, ahogy szorongatom a kis készüléket. Majd egy hirtelen kép a díszítő motívumáról; a violinkulcsról, aminek az alja egy jól kivehető 'P' betűt formáz..

L

| | | 1 csiripelés
Gyorsan telnek a napok. Egyik a másik után -bár szép is lenne, ha össze-vissza ugrálnánk hetek és hónapok között.
Kivételesen a Margit-szigeten tekertem át, mikor aputól gurultam hazafelé. Közben azon gondolkodtam, hogy miért van az, hogy a 'toilet' és a 'to let' között csupán egyetlen 'i' betű a különbség? Mintha valaki legalábbis kisatírozta volna onnan. Na és hát azt is tudjuk, hogy egy hiányzó 'i' betű miatt robbant már ki háború a történelem során (homousion vagy homoiusion)..

Olyan érzésem van, mikor egy hatalmas, tombolós, hangos koncert után sétálsz hazafelé, és furcsán hat a hirtelen csönd.

Ősz

2010. szeptember 15., szerda

| | | 0 csiripelés
Visszavonhatatlanul ősz lett. Tegnap este, ahogy Chilivel sétáltunk, és őfelsége minden lehulló levelet még röptében el akart kapni (nem vicc!), eszembe jutott minden, miközben az ismerős szél felkapta mögöttünk a lehullottakat. Csak ketten. Ismét.

Tegnap egészen meglepő dolog történt. Ahogy ébredés után a szokásos mosdó-túrán, ahogy bekapcsoltam a rádiót, ezt énekelte épp valaki: "It's your birthday, girl, it's your birthday".

Vajon tényleg mindig Lovag fog eszembe jutni, ha gumicukrot eszem?

2010. szeptember 13., hétfő

| | | 0 csiripelés
"...Sokszor pedig az adok-kapok egyensúlya borul fel a két ember között. Az egyik sokkal többet ad a másiknak, mint amit visszakap. Ettől az egyik fél adósa lesz a másiknak, és ettől egyre távolabb kerül egymástól a két ember na és a kapcsolat attól, amilyenre az elején szerették volna. Bármitől ment is tönkre, rendbe kell tenni - hála Istennek általában rendbe lehet tenni. Ám ez is munka, nem is kevés. Szóval a jó kapcsolatért tenni kell. Vagy tényleg marad a kutya."

A hetedik

| | | 0 csiripelés
"Csodálatos", a hetedik ledolgozandó nap. Hulla vagyok már most, amúgy 18 várakozó hívás van, és 6 perc múlva indul a banzáj. Még egyszer hadd írjam le: csodálatos.
Még szerencse, hogy holnap-holnapután nem dolgozom, ezt már nem bírom energiával. Egyszerűen arra sem voltam képes, hogy bringával jöjjek, nem lenne erőm betekerni meg majd haza (óóó bárcsak ott tartanék már).

Nagyon furcsa álmom volt.
Az elsőben egy medencébe kellett beugranom, ami úgy volt elválasztva, mint az uszodákban szokás. Az egyik részlegben cápák voltak -az én cápáim, de nekem egy nagy halat kellett kihoznom a túlsó végről, egy pacáknak. Mikor úsztam visszafelé, gyönyörködtem a cápáimban (igen, a víz alatt), amikor az egyik bazi erősen nekem jött. Igen, igazából éreztem, ahogy egy nagyot taszít rajtam, majd mégegyszer és mégegyszer. Megijedtem. Tudtam, hogy éhesek, mert épp etetés idő van. Sietve másztam ki a vízből, de már jöttek utánam, és gyorsan beleöntöttem a medence szélén lévő halas vödröt a vízbe. Itt ébredtem fel. Nagyon gyorsan kalapált a szívem, még előttem volt a látvány, ahogyan mindjárt mindjárt mindjárt felfalnak. És most végre én is fel tudtam magam ébreszteni a rémálomból. Ilyen..nem tudom, mikor történt utoljára.

A második álom nagyon érdekes. Visszatérő motívumai az álmaimnak a lovak, no és a hármas tagolás. Szóval egy gyönyörű barna (pej) ló hátán ültem, és először minden rendben ment, aztán elkezdett makacskodni, és nem arra ment, amerre én akartam. Ekkor még úgy-ahogy tudtam vele bánni. Aztán hirtelen egy egyszemélyes lovas kocsin ültem, amit szintén ez a ló húzott, ekkor egész együttműködő volt, és vágtattunk is meg minden. Őszintén szólva amúgy élveztem, hogy ilyen makacs, és hogy küzdenem kell. Végre egy kis kihívás.
Átugrattunk egy nagy kerítést is, és másodjára hirtelen lefékezett a ló a kerítés előtt, így a mögött lévő kocsi (rajta velem) bele"ugrott" a kerítésbe. És még ekkor sem adtam fel. Csak fogtam a ló kantárját (már nem volt kocsi, csak úgy, két lábbal a földön álltam a ló mögött/mellett), és a szemembe nézett. Én pedig ezt mondtam neki: "Tudom, hogy te fogsz nyerni, mert nagyobb vagy és erősebb. De amíg bírom, küzdök veled, mert élvezem ezt, és nem adom fel!"
Itt ébredtem fel. Hmmm érdekesssss

Ma esti...

2010. szeptember 12., vasárnap

| | | 2 csiripelés
...hangulat. Sajnos a beágyazás le van tiltva, de ha IDE kattintotok, betölti a videót. Szóval ilyesmi, igen. EZT (klikk) pedig Mutocs küldte nekem. Lovag jut róla eszembe, meg én.

ZONGORA

| | | 0 csiripelés
Oh, te jó ég...
Ennek a férfinek a zongora koncertjére fogok elmenni.... még mindig nem térek magamhoz... honnan tudta?

Nézzétek, hogyan éli bele magát; az arckifejezései, a kézmozdulatai, a testtartása... mindent elárul, hogy eggyé válik a hangszerrel, miközben játszik. Jajj, ez tényleg igaz vagy csak álmodom??


Eső

2010. szeptember 10., péntek

| | | 0 csiripelés
Akárhányszor hallgatom Amy Macdonald 'Run' c. számát, beleborzongok.

Kint már szürke minden, a felhők eltakarják az eget, és csak esik rendületlenül. Amúgy szeretném ezt az esőt, de valahogy nem innen az irodából.
Azon gondolkozom már pár napja, hogy vajon miért nem alkalmaztak nőket is a háborúk során. Most komolyan; a női intuíció olyan sokszor segíthetett volna. Jó, nem vagyunk olyan jók a közelharcban, és nem rendelkezünk (általában) olyan fizikai erővel, mint ők.
Az mondjuk valóban igaz lehet, hogy belső zavart is okozhatott volna a sok kiéhezett férfi, avagy "belharcok" is kirobbanhattak volna emiatt, viszont éppen ezt lehetett volna elkerülni azáltal, hogy a katonai bázisokon is foglalkoztattak volna nőket.

Szerintem sokszor tényleg jól jött volna. És továbbra is tartom azon álláspontom, miszerint ha annak idején (pl második VH) születtem volna, és ugyanúgy nőként, akkor leragasztottam volna a melleimet (mint Roberta a Tegnap és mában), a hajamat pedig rövidre nyiratom (mint valami újkori Mulan) és beállok a bátyám/betegeskedő fiú ismerősöm, az apám (vagy nagyapám) helyett. Persze úgy, hogy megszököm, az ellopott behívóval egyetemben.
Húúú, micsoda regényt lehetne ebből írni... :)

Tonic

2010. szeptember 8., szerda

| | | 3 csiripelés

Amúgy nektek is feltűnt már, hogy a Sprite és a Tonic között az egyetlen különbség az utóízben rejtőzik?

Rádió

| | | 0 csiripelés
ÉÉéés éljen! Felhívtam a suli tanulmányi osztályát, és a Rádiózás a gyakorlatban tantárgy nem fizetős! Jipííí! Ez azt jelenti, hogy az iskola stúdiójában fogunk tevékenykedni. Eeezazezazezaaazzzz! Már a Scholában is benne voltam a rádiós csapatban, és már alig várom, hogy tovább folytathassam ezt az irányt! Ha a médiában való elhelyezkedésről van szó, ezt a vonalat választanám!

Négyvonalas

2010. szeptember 7., kedd

| | | 3 csiripelés
"Jól áll neked az ősz!" -ezt mondta nekem valaki tavaly. Tény, hogy szeretem a kabátok és sálak időszakát, mikor a szél az arcodba fúj, és messze lendíti a felhőket is. Csillagos éjszakák. Mit nem adnék egy dombon, pokrócon ülős, termoszból szürcsölős, csillagnézős estéért. Azt hiszem, ki kéne tekerni érte a város szélére, ahol nincs annyi lámpafény. Mmmm...

Kinéztem egy szuper koncert zongorát, amit helyhiány miatt adnának el. 25ért odaadná az illető. Már csak arra várok, hogy nővérem királyfija visszaírjon, hogy érdemes-e elmenni és megnézni. Igaz, Érden van. A "sátán városa". BrrrRRrr.
De a hangszer miatt teljesen bezsongtam -még sosem éreztem ilyen közel a zongorabillentyűk lehetőségét. Szinte érzem (már megint szinte?) az illatát. A hangszereknek van sajátos illatuk. Így DuplaDének is egyfajta fa+gyanta egyveleg illata, ami keveredik az évek aromájával.
Egyébként sokszor eszembe jut, vajon mi lehet az ő története, s hogy mi lesz vele azután, ha én már nem tudok rajta játszani... tudjátok, hogy értem. Az egyik legszebb dolog lenne, ha majd az egyik gyerekem (már ha lesz olyan) örökölné meg, bár az is igaz, hogy DuplaDé a maga nemében az alsó kategóriájú hegedűk felsőbb rétegéből van. Ergo nem a legjobb. De különleges hegedű, s csak olyannak szólal meg igazán, és búgó hangon, aki tudja, hogyan kell igazi szóra bírni (pl Ildikó néni, a hegedű tanárom mindig mérgelődött, hogy milyen furán szól az ő kezében).

Elkalandoztam. A hangjegyek világában élni továbbra is szebb és jobb bárminél. Zene nélkül nem lennék az az ember, aki -még ha nem is mondhatom magam profinak, aki hetykén és gyors ütemben lejátsza bármelyik hegedűre írt, virtuóz Paganini darabot. (De gyakorlással menne :) )
Sokan kérdezik, miért akarok olyannyira zongorázni, ha már "el tudom húzni valaki nótáját". Mert mindig többet és többet akar az ember. És vannak, akik négy hangszeren is játszanak. Én pedig az egekben járnék, ha ott nyugodna a szobámban a hatalmas átjáró a zene birodalmába. Akarom, mindennél jobban. Egy varázslat.
Már a helyét is kitaláltuk. A mostani szekrényemet áthelyezném a paraván mellé, a kétszemélyes rattan bútor kikerülne onnan, az ágyat pedig elfordítanám 90 fokkal. A polcokkal kapcsolatban a felfelé terjeszkedést kell választanom, mert úgy a helytakarékos. Ami a fő kérdés; a szóban forgó zongora állapota. Nem akarok lehúzó kommenteket. Minden eldől, miután megvizsgáltuk. Szorítsatok! :)
| | | 0 csiripelés
Bizonyára ez valamiféle agyi alapú dolog (mi más lenne). Átléptük a bűvös 3 hónapos határt, és minden megváltozni látszik. Furcsa, de lenyugodtam, a kontúrok kisimultak, nincs belső vibrálás, hogy "de mi van, ha", nyugalom van. És ha ránézek, olyasvalakit látok, akivel jó érzés együtt lenni, és nem nyugtalankodom már annyit. Jahm, igen, Lovagról van szó.

Más: ismét itt bent. Fura ez az állandó frusztráció idebent. A kollégák többsége gyűlöl itt lenni, és nem azért, mert "büdös a munka". Látszik mindenkin, hogy megterhelő a szolgáltatás ipar ezen ága, avagy a talpnyalás és apró pontocskákká töpörödés felsőfokon. De legalább ősz van, és én imádom ezt az évszakot. A szelet, és a suttogó faleveleket, amik életre kelnek körülötted. Ilyenkor jó kirándulni, vagy csak sétálni az éjszakában. Chili, készítsd a csizmád, mert sokat fogunk éjjel kóricálni! :)

Egy kis retro

2010. szeptember 6., hétfő

| | | 0 csiripelés
És én továbbra is imádom az ilyen számokat. Szép napot mindenkinek, itt Cheza, a Mi rádiónkból :) A mai jeligénk: Az idő ne űzze messze a jókedvet!

Chili, a bátor kutya

2010. szeptember 3., péntek

| | | 1 csiripelés

avagy az első éjszaka után, a frissen műtött Chilivel

Mikor a váróban lassanként szétcsúsztak a lábai a kövön, s egyre inkább megadta magát a szervezetében szétáradó altatónak, már sírtam. Csak azt ne higyje, hogy cserben hagyom! -gondoltam, mikor egy utolsó, aggódó pillantással elbúcsúztam tőle. 1 órára csak. A percek lassan haladtak, mégis gyorsabban telt el az idő, mint gondoltam. Köszönet érte Sanyinak.

60 perc múlva. Amikor beléptem a műtőbe, Paprikafej a földön feküdt, egy sötétkék szivacson. A nyelve kilógott a szájából, és riadt-meredt szemekkel nézett maga elé. A hasa felborotválva, a szőre itt-ott csatakos. Nyeltem egyet. Csak hogy összeszedjem a bátorságom.
S míg az asszisztensnővel a háttér teendőket intéztük, azon járt az eszem, hogy csak hadd vigyem már el innen Chilit.

Itthon. A plédjén feküdt több órán keresztül, megmozdulni még nem nagyon bírt. Az altató, az erős fájdalomcsillapító és az antibiotikum eredményeképp. Persze valahányszor melléguggoltam, farkcsóválásával (és a kézfejem nyalogatásával) jelezte, hogy így is, ilyen állapotban is erős kutty, Aztán mikor csörgött a kulcs a zárban (jelezvén, hogy lakótárs hazajött), vagy mikor Lovagért futottam le, s aztán beléptünk az ajtón, egyből felugrott, hogy üdvözölje a belépőt. Még ha a lábai két percen belül remegni is kezdtek, és le kellett ülnie. Erős, csacsi kuttyom. Szívem szottya.

Sehol nem érezte jól magát fekve, s hosszú ideig csak ült egy helyben -a kanapén vagy a lakás különböző helyein elhelyezett pokrócokon, noha feküdve mégiscsak kényelmesebb az alvás. Meg praktikusabb. Úgyhogy, mint kivételes időszakra, a lábadozás idejére megengedem neki, hogy az ágyban aludjon -igen, velem. Ha hiszitek, ha nem, ott egyből lefekszik, és pár percen belül már alszik is. Hmm...azt hiszem "anyu" mellett és illata között a világ jobb helynek tűnik. Kiskoromban én így voltam ezzel, és a jelek szerint ő is így lehet. Igaz, az együtt alvás többszöri megszakítással volt vegyes, de az összkép, amire ébredtem, még ezt is feledteti. Chil' -gallérba bújtatott fejét a derekamra helyezve, testével végignyúlva az ágyon, mellette én, s közöttünk szorosan Marcic. Mindenki kényelmes pózban, mert hát sok jó lélek kis helyen is.

A mai nap már számos javulást eredményezett. Pl nem jött ki belőle a víz (mint tegnap este), sem az étel. Ha felkel, szakaszosan halad (hirtelen megtorpanásokkal), de azt futva teszi... nem is ő lenne.
Most épp szundikál. Az előbb melléfeküdtem, ő pedig egyből az ölembe hajtotta a fejét. Jajj, pici Chili, épülj fel mihamarabb!

Már megint szerelem

2010. szeptember 1., szerda

| | | 3 csiripelés
Tegnap itt voltak a lányok, és hát tudjátok, ha egyszer a csajok leülnek beszélgetni, ott óhatatlanul terítékre kerülnek a srácok.
Még a pszichológia szerint is hat, illetve nyolc féle szerelem létezik. Lee szerint ez így néz ki:
  • Az egyik az erosz, ez a típus leginkább a fizikai, testi vonzalmat értékeli és keresi, jellemzi „szerelem első látásra”-érzés.
  • A második típus a ludusz, a könnyed, játékos szerető, akinek azonban gyakran jellemzője a féltékenység.
  • Harmadik stílus a storge, amelynél lassan kialakuló, bizalmas baráti és érzelmi kapcsolatból születik szerelem.
  • Negyedik a mánia, amelynek elemei az erosz és a ludus, ezt a típust birtoklási vágy, féltékenység hajtja és nagy emocionális intenzitás jellemzi, egyszerre képes szeretni és gyűlölni.
  • - Ötödik típus az agape, melynek elemei az erosz és a storge. Ez az önfeláldozó szerelem, a szerető személy kötelességének érzi, hogy szeressen, anélkül hogy viszonzásra várna, a másikat helyezi előtérbe.
  • - Hatodik a pragma, ami a storge és a ludus keveréke. Praktikus stílus, a szeretett személy demográfiai jellemzőinek tudatos figyelembevételén alapul, tudja, hogy mire van szüksége, és olyan embert keres, aki kielégítheti ezen igényeit
Míg a Steinberg-féle háromszög-elmélet szerint a háromszög csúcsait a szerelem három összetevője alkotja: intimitás (I; pl. érzelmi közelség, meghittség érzése), szenvedély (SZ; pl. szexuális vágy), elkötelezettség (E; pl. a közös jövőkép) Ezeknek különböző kombinációiból 8 féle kapcsolatot különböztet meg:
  • nincs szerelem.
  • baráti szeretet
  • ellobbanó szerelem (ez ritkán hosszú életű, hiszen a szenvedély fűti, amit nem támogat meg az intimitás és elköteleződés, tehát ha a szenvedély alábbhagy, a kapcsolatban nem lesz tovább erő)
  • romantikus szerelem
  • Üres szerelemr
  • Társszerelem (ez jellemez sok házasságot, hosszú távú kapcsolatot, azaz közösek a célok, erős a kötelék, sokat tudnak egymásról a felek, nagy a bizalom, a szenvedély azonban nem tombol)
  • A vak szerelem (esetében a SZ és E magas, ilyen, amikor valakibe beleszeretünk, már az esküvőt tervezzük, meg azt, hogy milyenek lesznek a közös gyerekeink, de még soha nem beszélgettünk Vele az „élet értelméről”, nem tudunk semmi fontosat az életéről, múltjáról, arról, hogy milyen is valójában. Ilyenkor inkább abba a képbe vagyunk szerelmesek, amit magunkban kialakítunk az illetőről, és az nem biztos, hogy megfelel a valóságnak.)
  • Végül teljes szerelem(amikor mind a három tényező magas)
Mi Zsófival kb ugyanúgy vélekedünk erről az egészről; hogy ha egyszer szeretünk, akkor a másikat afféle pulpitusra helyezzük, és hát persze bármit képesek vagyunk megtenni érte. De vajon miért van, hogy egy idő után úgy érezzük, a másik kényelmesen élvezi, amit nyújtunk neki, s pöffeszkedve a körülrajongás melegében, eszébe nem jutna csak egy icikét is romantikusnak lennie? Igen, minden kapcsolatban az egyik fél a vadász, míg a másik az "üldözött". Avagy az egyikük mindig jobban akarja a másikat, s lohol utána, a kedvében jár, hogy minél jobb legyen. Ha észreveszed, hogy te magad vagy az üldöző, két lépést ha hátrálsz, a másik lép majd közelebb, kitölteni a köztetek támadt "helybőséget". Jobbik esetben persze.

De vajon hogyan lehet "reálisan" szeretni? Ez nekem még sohasem sikerült. Bizonyára az lesz az "igazi", akivel a teljes szerelem alakul ki, vagyis mind a ketten adunk-kapunk, hogy fennmaradjon a körforgás.
Vajon a fiúk miért nem beszélnek annyit az érzéseikről maguk között? Vajon hogyan lehet valaki "nem az a típus", aki szenvedélyesen ölel át hátulról és kezdi el csókolgatni a nyakad, úgy, hogy teljesen beleborzongsz? Hogy lehet egy fiú "nem az a típus", aki elvisz egy helyre, majd arra kér, hogy várd meg annál a fánál, pár perc múlva visszajön, befogja a szemed, s úgy vezet a helyszínre; s egy hirtelen piknikkel így lep meg? "Ilyen csak a filmekben létezik" -mondja a legtöbbjük. De miért nem tesznek úgy csak néha, mintha egy romantikus film főszereplői lennénk, ő meg én? Csak néhanapján kéne eljátszaniuk ezt, ám ők mégsem. Igaz, most általánosítok, tudom, tudom.
Akarom, hogy nekem is írjon zongoradarabot egyszer AZ A VALAKI, hogy megint legyen olyan, hogy ágyba hozzák a reggelit, hogy azt érezzem ismét, hogy istennő vagyok a másik oldalán. Lilla szerint én vagyok az a fajta, akinek soha semmi nem jó, nem elég. Ez szerintem nem így van. Keresem az ideálisat, és kompromisszum-kész vagyok. Csak éppenséggel vannak olyan dolgok, amikből nem engedek -mint ahogyan ilyen mindenkinek van. És azt hiszem, minthogy a saját boldogságunkról van szó, az ember lány nem alkudhat meg. Ha azt érzed, szomorú vagy a másik mellett, akkor ő nem az a valaki, akivel ott ülsz majd egyszer a babaágynál, és gyönyörködve bámuljátok az alvó közös poronytot...

Kérditek tán "és mi a konklúzió?". Nos. Sokszor mondják, túl rövid az életünk ahhoz, hogy időt "pazaroljunk" valakire, aki nem repít az éteri magasságokig. Igaz, mindenki őrülten, fejvesztve rohan, hogy megtalálja ŐT. Platón 'A lakoma' c. művében érdekesen ír erről. Ha nem érzitek, amiről ő beszél, azt hiszem, ti is tudjátok, mit kéne tennetek.

"Így hát csupán külső jel szerint egész mindegyikünk, mert ketté vagyunk vágva, mint a félszegúszó halak. Kettő lett egyből, s most szüntelenül keresi ki-ki a maga másik felét." ... "Mikor pedig rátalál valaki a maga másik felére, csodálatos mámorba ragadja őket a barátság, az összetartozás érzése és a szerelem, s nem akarnak elválni egymástól úgyszólván egy pillanatra sem. Ezek azok, akik egész életüket együtt élik végig, s nem tudnák megmondani, mit kívánnak egymástól." ..."S ha mikor egymásba fonódva feküsznek, odaállna eléjük Hephaisztosz, és megkérdezné őket >>Mondjátok meg, emberek, mi az, amit egymástól kívántok? ... Nem az-e a vágyatok, hogy minél teljesebben eggyé váljatok, úgyhogy sem éjjel, sem nappal el ne szakadjatok egymástól?<<" .."Az oka pedig ennek az, hogy eredeti természetünk szerint teljes egészek voltunk; s a teljesség vágyát és keresését hívjuk Erósznak."

Nos, tegyük fel magunknak a kérdést; ő a másik felünk? És ha most megjelennek a "de.." kezdetű mondataid, húzd át őket szépen. Mert akkor nem ő az.