Torony

Alig tudtam aludni, és azt is csak zenére (igen, ismét emészt valami belülről). Kínomban nekiálltam életem első adag kókuszgolyóját legyártani; olvasztott csokiba forgattam mindet, s utána kapták kókuszos köntösüket. Aztán kényszeresen letakarítottam a pultot, felsöpörtem, elmosogattam, mindezt hajnali fél 1 körül. Nyughatatlan voltam.
Most meg itt van ez a hülye kép, és valahányszor odatéved a tekintetem, érzem a hullámokat, a hűvös szelet, és mellette a melegítő napsütést. Csak ránézek, és már repülök is, aztán hirtelen ráeszmélek, hogy itt ülök egy call center kellős közepén, headsettel a fejemen. Blöáh.
El kéne már indulni végre.

Amúgy itt voltak a csajok, és végre csacsoghattunk egy icit. Nem túlságosan sokat, de még bepótoljuk a jövő héten. Olyan sok volt a mondanivaló és olyan kevés a rájutó idő. De jó volt megint látni őket, jó volt ismét nagyokat nevetni, figyelni és hallgatni a lelkes szóáradatot. Végre.