Mikor meglátta a hullócsillagot, már tudta, mit kívánjon. Még sosem látott ilyet azelőtt, s igaz, most sem volt senki, akivel megoszthatta volna ennek élményét. Mégis örült a természeti csodának -ő legalábbis annak tartotta mindenesetre. Sokszor kívánta, bárcsak láthatná, ahogyan az északi fényről is oly sokszor álmodozott. Előbbihez talán mégiscsak több esélye volt.

"Vajon valóra válik-e?" -kérdezte magától, és kifújta a cigifüstöt. Sejtelmes felhő gomolygott felfelé. Sokáig követte a szemével, míg végül már nem tudta kivenni a sötétben. Elpárolgott vagy mi.
Sóhajtott, s úgy érezte, mintha a közelben tenger morajlása hallatszott volna. Pedig csak a saját gyomra volt. Éhezett.

A városnak ezen részén nem voltak fények -csak a messzi távolban pislákolt valami. Egy utcalámpa fénye talán. Valamiért a kis gyufaárus lány jutott eszébe, úgy képzelte, annál a lámpánál állhatott, vacogva.
Felállt -mert eddig a fűben feküdt-, és leporolta a nadrágját. Mintha számítana bármit. Még egyet sóhajtott, ezúttal egy enyhébbet, majd odalépett a nagy platánfához, amely mellé kikötötte deres lovát. Megsimogatta homlokát, mire az megszólalt, s így szólt:
"A bizalom mindkét félnek pozitív eredményt hoz."

Ekkor ébredt fel. A Hold egyenesen az arcára sütött, pedig nem is volt teli. A másik oldalára fordult, és megpróbált úgy tenni, mintha nem látná, mennyi az idő.