V

És akkor hirtelen vihar támadt, vörösen izzó, tomboló. Hatalmas karjaival felfeszítette a háztetőket, tört, zúzott, morzsákká darálva az elszabadult léceket, lépcsőfokokat..
-Menjünk még közelebb? -kérdezte bátortalanul a lány, s ránézett a fiúra. H. az örvénylő tölcsér felé fordult, hunyorított szemmel állt szemben a megfoghatatlan erővel.

Mint egy eszét vesztett, kinek megölték családját, ordított az orkán; dühödt vadállatként szaggatta a környéket, miközben fenyegetően közeledett.
-Gyere! -kiáltotta H., s megragadta a lány hideg kezét. Miközben egymásra néztek, körülöttük már szikrát szórt a fergeteg, s lassan föléjük hajolt...Messziről csupán két pont látszott, ami iramnak ered, s levegővételnyi idő alatt eltűnnek a fekete felhőben.

Fehér csend támadt, fülsüketítő, sípoló némaság. A semmi közepén, a gondolatok mozdulatlansága közt illattalan légmozgás járt. Órák teltek el tétlen rácsodálkozással, míg végre lassú, ám mégis határozott tudatossággal megjelent egy hangjegy. Fekete, töltött körré duzzadt a kezdetben rövid szár alján árválkodó pont, majd öntudatos büszkeséggel kövér hasú kezdőhanggá változott.