Nagyon cuki, fiatal angol pár, 6 hónapos golden-vizsla keverékükkel. Az óra végén jöttem rá a bilétából, hogy vahúrjuk neve nem Wallace hanem Vadász :) Szóval folyamatosan velük vagyok az órán, fordítok és segítek nekik a feladatokban, valamint a kérdéseikre válaszolok. Fura, de ez annyira feltölt energiával, hogy tegnap is kiugróan jókedvű lettem, ami a nap végéig kitartott.
Tegnap volt csoportindítás alapfokon. Brutál csapatot kaptunk 9 kan kutyával...nemcsak hogy nem unatkozunk az órán, de konkrétan 3 másodpercnyi figyelemkiesés is fatális eredményhez vezet; annyira észnél kell lenni, hogy még. Ráadásul szar a kerítés a két pálya között, és múlt órán a másik csoportból két kutya is átugrott, és még szerencse, hogy van kapcsolatom az egyikükkel, mert egyből be tudtam hívni, és jött vele együtt a másik is, így viszonylag elég hamar vissza tudtuk őket juttatni az eredeti csoportjukba.
Azért vannak érdekes dolgok, a segédoktatónk pl elég nyers stílusban kommunikál, amit némiképp magamra vettem, de összességében tudom, hogy mindent megtettem annak érdekében, hogy rend legyen a csoportban a kutyák között. Úgyhogy mindamellett, hogy negyedrészt jogos amit mondott, nem kéne annyira érzékenyen fogadnom a dolgot, de oktatói megbeszélésen hangot is adtam a véleményemnek, miszerint fontosabbnak ítéltem az összezördülő blökik szétválasztását, mint azt, hogy "a kijelölt helyemen maradjak".
Lényeg a lényeg, hogy jövő órán inkább azt tartom majd szem előtt, hogy "a saját pályarészemen maradjak", még akkor is, ha megakadályozhatnék egy összebalhézást, ami -lévén hogy a 9 kanból 4 ivaros- elég gyakori jelenség. Max a végén megosztom majd az impresszióimat, és adott esetben újragondoljuk a felosztási dolgot, ha kell. De az is lehet, hogy végül úgy működik majd a dolog, ha tényleg maximálisan törekszem a térfelemen való maradásomon. Tényleg kíváncsi vagyok, végtére is ez az egész csapatmunka, és mindenkinek számít a közreműködése.
0 csiripelés:
Megjegyzés küldése