Azon gondolkoztam, hogy talán a zenélés (sőt, hát ilyen elven úgy átfogóan az alkotó oldali művészet) hasonlít a legjobban a meditáláshoz, hiszen a játék közbeni impressziók, érzelem-kifejezések pontosan olyan nem konkrét formát öltött képek, amik hangulatot közvetítenek, nem meghatározott vizuális elemeket. Ha zenélsz, akkor közben nem elképzelsz pl egy őszi erdőt, hulló falevelekkel és ágak között átszűrődő fénynyalábokkal, sokkal inkább olyan impresszióid keletkeznek, mint mikor egy őszi erdőben sétálsz. Az érzés, a hangulat formálódik meg benned; a levegő tisztasága, a napfény melege, a rovarok zümmögése... A meditációt is így képzelem, legalábbis hogy ott is átengeded magadat az érzések hullámainak...vagy hát persze nem tudhatom, hiszen nem tudok meditálni (még), de mindenesetre hegedülés közben érzem azt a fajta átlényegülést, ami egy másfajta tudatállapotba hoz.
Viszont van egyfajta "azonosulási" határpont (hegedülés közben), amin nem tudok túljutni. Elérek egészen odáig, hogy a gyomrom tájt furcsa érzés kerít hatalmába, ami szétárad a végtagjaimba, a karomba, egészen az ujjbegyekig...(icit olyan, mint mikor elképesztően izgulsz egy vizsga előtt és minden zsigeredben érzel egyfajta bizsergést). Közben pedig egy olyasféle transz-állapot lesz úrrá rajtam, mintha az énem elemelkedne az alaktól, de csupán minimális mértékű ez a kilépés, inkább olyan, mintha "kilógna" a lélek a testből..
Persze nem tudom, hogy ez milyen szintű átlényegülésnek minősül, tehát valamennyire hasznos-e ha zenei játék alatt legalábbis némileg kontrollált tudatunknál maradunk. Hogy egyáltalán a zenélés közben el lehet-e érni a teljes transz-állapotot, miközben a test mégis cselekszik, mozgásban van?
0 csiripelés:
Megjegyzés küldése