Kedd

A metróaluljáróban van egy zenész (gitáros srác), aki kb háromnegyed éve mindig köszön nekem. Talán az lehet az oka, hogy akárhányszor elmegyek mellette, mosolygok. Mindenesetre érdekes, amikor nem hallom az általa játszott akkordokat lefelé menet a lépcsőn, már tudom, hogy nincs is ott, és olyankor hiányérzetem támad. Nem más miatt, mint azért, mert már hozzátartozik a gyöngyösi utcai metróaluljáró hangulatához.


Malcolmmal tegnap beszélgettünk a szakdoliról, és szerinte tovább kéne írnom, sok-sok kutyás élménnyel (és ezáltal könyvvé) gyarapítva, hogy kiadjuk. Szerintem egy kissé túlértékeli a munkámat, és igazából egészen naivnak is mondanám ezt az elképzelését. Na nem mintha az én elképzelésem arról, hogy Csányi Vilmos csapatában dolgozhatok majd, ne lenne túl naív. Úgy tűnik, hogy "zsák a foltját" :))