GGM

Még a hónap elején megrendeltem Márquez-től a Baljós óra -t, antikvár példányban. Olyan kötetben kaptam, amiben az írónak két további műve is szerepel: az Ezredesnek nincs aki írjon, és a Söpredék. Ennek egyébként nagyon megörültem, mert nem tudtam, hogy háromazegyben könyv, szóval beragyogta a napom ez a felismerés.

Utóbbival kezdődik a kötet, most olvasom először. A helyszín Macondo, akárcsak a 100 év magány színtere, ez ad némi nosztalgikus színezetet a számomra (pedig időben korábban íródott ez, mint Márquez fő műve, sacc per 12 év van a kettő között), ez egyfajta rejtett hangulatot ad az olvasási élményhez. Nem tudom azokkal mi a helyzet, akik időrendben olvasták az író műveit, ezek az én személyes tapasztalataim.

A Söpredék egy több szemszögből bemutatott, múltba révedő érzésvilág. Fő cselekményszál, ami mozgatná a történetet, ugyanis nincs: egy orvos haláláról értesülünk, s a helyszín végig az ő lakása, ahol a holttestet megtalálták, s koporsóba rakják, de mindezt hosszúra festett, elmélázó, csak haloványan érzékelhető (regénybeli) órákon át. A szobában lévők gondolatain keresztül ismerkedünk meg a szereplőkkel (akik váltogatott sorrendben "szólalnak" meg), valamint az egymáshoz, magához a halotthoz, illetve az adott pillanathoz való viszonyulásukkal.

A magányosság, mint életérzés hatja át a sorokat, ez a már jól ismert Márquezi fogás, amivel a szereplők küzdenek, a minden mozdulatukat átható elhagyatottság.

Figyelem! Semmiképpen sem elsőként olvasandó Márquez regény, szigorúan csak "haladóknak" ajánlom.