Reggel 5-kor felkeltem, hogy Malcolm-nak főzzek egy reggeli teát. Ilyenkor azért ugye máshol nem nagyon égnek még a villanyok, de miközben töltöttem a vizet a barna Ikeás bögrébe, éreztem, hogy valaki figyel. Oldalra néztem, balra, ahonnan a pillantást sejtettem, hát a szemben lévő ház egyik földszinti, rácsos ablakából valaki bámult. A reggeliző asztalnál ült, úgy sejtem éltető kávéval. És bámult. Le sem vette rólam a szemét, mint aki legalábbis a megváltóját látja vagy tudomisén. Sorstársak -gondolhatta ő, pedig nem tudta, hogy a tea megfelelő helyre koccantása után én édesdeden alszom vissza, pihe-puha ölbe téve a fejem, cirógató-altató kezek alá. Mert így megy ez -ő tanul még reggel, míg én visszaalszom.

Amúgy beteg. Mármint Malcolm. Olyan náthája van, hogy tegnap még a Moholy kiállítást sem láthattuk, pedig Bettibí még LuMu kártyát is adott, hogy jó legyen nekünk. No, majd akkor e héten lesz nekünk jó. Már várom!

Paprikafej újraokítása pedig folyamatban van. Ne tudjátok meg, néha totálisan úgy viselkedik, mint egy rossz kisgyerek. Tegnap is "randit" szerveztünk neki a legjobb barátjával, Mango-val, aztán meg nem bírt magával. Ásott-kapart-ugatott-megőrült. Rászóltam, semmi eredmény. Akkor odamentem hozzá, hogy hát azé' no azér' ám most már jó volna nem hangoskodni, mert egy néni ki is szólt (este fél 10). Erre mit csinál? Leveti magát a földre, mint egy gyerek (biztos láttatok már ilyet), én meg húzom föl a földről, hogy állj fel, Chili, de ő elernyeszti a testét, és nem áll fel, hanem visszahanyatlik a földre.

Vagy épp azzal szórakozik, hogy kettőnk között igazodik, aztán szépen lassan lemarad, mint akit húzni kell, hogy jöjjön (bár nincs rajta póráz), sőt, ha hátranézünk, teljesen megáll. Úgy tűnik, most kezdődik csak igazán a kamaszkor nála, pedig párszor már hittem, hogy az az. Vagy lehet, hogy több személyiségtípus ötvöződik benne, s mindegyiknek máskor kell megérnie? Tudomisén, de ez nehezebb, mint a gyereknevelés.

Láttam egy engedelmességi vizsgáról készült videót. A kutya le sem vette a szemét a gazdájáról, úgy igazodott mellette, irányváltáskor azonnal átsorolva a másik oldalra. No nem azt mondom, hogy ez minden vágyam, de azért most már lassan eljöhetne az az időszak, amikor Paprikaidiótafej rájön, hogy tán azért már igencsak oda kéne figyelni rám, és nem csak a "tiéd" szó kimondásakor, kajánál.. *sóhaj* hiába, azt hiszem, még mindig embernek hiszi magát. Muszáj rávezetni őt -az ő és a mi érdekünkben is- hogy ő bizony egy kutya.