No, hát mégis megy ez, a héten már két interjúra is mehetek (köszönöm nektek, olvasóim, a szurkolást), de nem szabad beleélni magam, nem szabad! A legjobban a csütörtökit várom -azért titokban mégis-, csak ne itt kelljen már ülni, hallgatni a főnöki üvöltéseket, amiket egy egész osztálynak szánnak. Egész egyszerűen felháborító, ahogyan itt az egyénekkel bánnak, amit megengednek maguknak velünk kapcsolatban..

Otthon viszont én lehetnék kedvesebb. Olykor sürgetem: "elkésel a munkából!" -mondom, és megcirógatom a pofiját, amivel az ölembe fúrja magát. Miért? Azt vettem észre, hogy kezdek belesüppedni valami egészen nem jó dologba, kezdem az egész világot fekete szűrőn át látni. Nem szabad! Összeszedem magam, és újból az a jókedvű lány leszek, akit Mutocs Napsugárnak hív :)