2018. Forgatom még, ízlelgetem, még mindig olyan furcsa nekem..  ez még így rímelt is, és persze szeretnék én mindig pozitívan a dolgokhoz állni --de kell? Mármint tényleg, kell, hogy mindig jókedvű legyen az ember?

Úgy érzem, az Élet úgy süvít velünk, mintha egy száguldó vonaton ülnénk, ha kidugnám a fejem az ablakon, érezném a menetszél erős nyomását, ekkora sebességnél az illatok sem jutnak el az orromig, pedig azokat megéri "ízlelgetni"
.
Az év rögtön egy veszteséggel indult. Taita már nincsen velünk. Úgy érzem ezt ki kell írnom magamból, takargatom mindenki elől, magamnak sem merem bevallani, mit is jelent ez nekem egészen. Megdöbbent, hogy ha mások kérdezik, nem szöknek könnyek a szemembe, nem remeg meg a hangom. Talán azt hiszem, hogy azzal, hogy nem veszem tudomásul, még odázhatom a tényt, a hiányát. Majdnem 14 év, amiből közel 4 volt, amit csak velem töltött. És Apa elvesztése óta megélt velem egy válást, magamra találást, N-t, és aztán Hangát. Meg persze rengeteg, rengeteg izgalmas kalandot. És ő mindvégig mellettem állt. Bízott bennem, tanult velem, igen, mert ilyen idősen is nyitott volt az új dolgokra, és talán emiatt vagyok rá a legbüszkébb. Aztán egyszer csak már nem bírta tovább. A tüdeje ki tudja mióta volt telis tele a rák okozta áttétes daganatokkal.. igen, nem tudjuk mióta, mert az égegyadta világon semmilyen jelét nem mutatta, hogy bármi baja lenne. Vidám volt, humorérzékkel és étvággyal teli, játékos, energikus. Aztán másfél hét alatt hirtelen egyre kevesebb lett a lendület. Aztán a játékosság... és a táv, amit meg tudott tenni egy séta alatt...

Miközben ezt a posztot írom, érzem, hogy valami sötétkék felhőből gomolyognak, bugyognak fel a fájdalmas érzések. Eszméletlenül hiányzik. Ezt érzem akkor is, mikor hegedülök, s mikor szétpukkad egy ilyen buborék, végiggurul a karjaimon, és szét a vénákon keresztül az egész testemen, hogy végül nagy kanyarokat véve a nyakszirtemen felfelé haladva távozzon a fejtetőn. Nincs többé. Vagyis...csak remélni lehet, hogy reinkarnáció, meg hogy a Sors újra találkoztat minket..

Édes kicsi Taitánk.

Phiú, de rég nem írtam, bár most úgy érzem kiváltképp jó indokkal tudok takarózni: megszületett Almamag, evilági nevén Vidrovszky Hanga Hangovics. hehe. Na az már kevésbé volt ilyen mosolygósan előadott történet, hogy az utolsó, home office-os beosztást megelőző nap délutánjától érzett fura nyomás a hasam bal alsó részén elültette a bogarat a fülembe: kezdjük már a napot mégis a körzeti nődokinál, csak úgy mégis, a hecc kedvéért, nézze már meg ugyan miért nem múlik el ez az egyre gyakrabban és erősebben jelentkező fájdalom (puff neked 1 hónapos lelki felkészülés a szülővé válásra, amit én nyilván úgy képzeltem, hogy füstölőket gyújtva meditálok egy jóga szőnyegen).

Ja, és hogy miért a körzeti nődokihoz robogtunk augusztus 30-án sebbel-lobbal? Lehet fogadásokat kötni melyik naptól volt szabadságon a fizetett válaszottam. Murphy, egyszer találjalak meg, már sok van a rovásodon!

Pedig a kocsiban még mondogattuk is egymásnak, széles gesztikulációkkal hangsúlyozva: "Szivem, én biztos vagyok benne, hogy ebből nem lesz ma szülés. De persze, nézessük meg, az a biztos, te is, én is megnyugszunk." Hát így áltattuk mi egymást, aztán a kórházban már, ahová a doki javaslatára tértünk be, annyira marasztaltak, hogy meg is ágyaztak nekem a gólyákkal kifestett, színes, jó hangulatú szülőszobán.

Hát így lett egy Hangánk, aki nem Csongor. Merthogy most már azért le merem írni, végig meggyőződésben éltem, hogy fiút hordok a szívem alatt. Még jó, hogy fogadtam is pár emberrel, szerintem szívesen hívnak majd pokerezni eztán, könnyű pénz reményében. Csak mert úgy eltalálom a dolgokat :)
De ettől persze egy kicsit sem vagyok csalódott ám! Mikor bejelentették, hogy nincs kukac, 1 másodperc alatt végigpörgött bennem minden, és örömmel fogadtam be a hírt, hogy kislányunk született. Mert akkor és ott már nem az volt a fontos, hogy milyen elvárásokkal gondoltam erre a percre. Hanem az, hogy anya lettem...

Életünk most -avagy a "most már legyen valami" időszaka: a 36. hét

Összehasonlítva a 2 hónappal ezelőtti állapothoz, a mostani hétköznapok picit eseménytelenül telnek, még úgy is, hogy napközben még 8,5 - 9 órában dolgozom -persze ehhez hozzá kell tenni, hogy itthonról, így már egyből érthetőbb az ingerszegényebb állapot. Mivel sok szabadidős elfoglaltság már vagy fizikailag megterhelő (pl pár kilométernél több séta/kirándulás, de ide sorolható egy szimpla kiállítás is), másokról meg ideiglenesen le kellett mondanom (pl mozi), így aztán tényleg eléggé lecsökkent az izgalmas, feltöltő programok száma.

Az is hozzátesz ehhez, hogy úgy érzem felfeküdtem egyfajta várakozás hullámra, és azzal sodortatom magam: a vihar előtti csend állapotának képzelem ezt, A Nagy Esemény előtti izgatott, "feszült" időszaknak. Ráadásul holnaptól az utolsó 4 munkanap kezdődik, és utána még nagyobb csend ereszkedik majd a hetekre - hát sürgősen találnom kell majd valami olyan elfoglaltságot, amitől nem kattanok be (ez egyébként egy valós félelmem, ha nem ér elég inger, akkor hajlamos vagyok kicsit megmakkanni, nem a jó értelemben véve).

Oké, a kutyákra így is több időm jut, akkor majd még inkább, ellenben a hosszú sétákra egyrészt én nem vagyok már hitelesítve, másrészt komoly félelmemként alakult ki, hogy a) otthontól viszonylag távol folyik el a magzatvizem / indulnak be a fájások  b) ugyanez rengeteg vadidegen között, ráadásul úgy, hogy nincs velem ismerős

Szóval kb marad az olvasás --majd kis etapokra osztom, mert sokáig nem tudok már egy helyben ülni/feküdni se-, és a rövid séták.

A lelki rákészülés egyébként már egyre jobban megy, de még mindig rádöbbenek mennyire keveset tudok arról mit is kell majd csinálnom és hogyan. Bevallom, azért nem kicsit vagyok berezelve, de legalább ennyire várom is már, hogy kibújtassák ezt a kis vidrát, és végre a kezünkben tarthassuk. És hogy mindezt az élményt megoszthatom N-nel, hogy közösen, ketten szülőkké válunk, ez... na ez még megfoghatatlanabb érzés.

Egyébként N még a múlt héten kifestette a hálót. Gangeszi kavics színt választottunk, ami a látszattal ellentétben felfestve nem rózsaszín, sokkal inkább egy teljesen természetes, natúr árnyalat. Az előszobában jelenleg is élénk szín virul (azt hiszem kurkuma), így itt maradtunk az erősebbnél, csak sárgább változatban, így lett a választottunk a szintén Dulux 'Aranyfüst'.

AZ gangeszi kavics -ja és lemosható, mert ki tudja mit fognak átélni a falak,
miután Almamag már járóképes lesz :)

Aranyfüst -az előszoba üde színfoltja --LESZ, mert ezt még nem kezdtük el

1 héttel ezelőtt Zsófi is férjhez ment. Jó pár pillanatban erősen bekönnyezett a szemem, nem csak mert egész egyszerűen gyönyörű volt abban a ruhában, hanem mert átgondolva az eddigi 20 évet, a sok élményt, kalandot, és persze a fiúkkal szenvedést, valami nehezen leírható érzés fogott el: révbe ért. És az egész helyszín, hangulat, amit kihoztak belőle, az apró kis ötletek, amik színesebbé tették, és az a természetesség, amivel a siketek és a hallók együtt ünnepeltek. Nem tudom ezt egyébként illetlenség-e leírni, de vannak dolgok, amikről beszélni kell.

 Amikor legelőször volt alkalmam hosszabban beszélgetni Falkussal (Zsó -most már- férje), meglepett, hogy mindketten mennyire meg tudjuk értetni magunkat a másik féllel, arról nem beszélve, hogy mennyire nyitott, kellemes személyiség, akivel egyébként is jó beszélgetni. Emlékszem, az egy olyan alkalom volt, amikor spontán mindenki elhívta a partnerét is hogy csatlakozzon az egyébként csajosnak indult esthez, és teljesen hihetetlen módon mindenki ott is termett 1 órán belül. Az egy nagyon, nagyon-nagyon emlékezetes este marad.

 Na de visszatérve; más érzés, mikor egy nagyon közeli valakid esküszik. Sokszor elképzeltem, ahogy a következő állomást is megéljük együtt, Lilláéknál, Zsófiéknál is: a babázós korszakot. Most azt ne vegyük ide, hogy Almamag 1 hónapon belül itt van, mert az másik szemszög, én itt most kifejezetten arra gondolok, hogy náluk születik az új élet, és újabb kapu tárul elénk a kapcsolatunkban. Azért mellbe vág, hogy öregszünk, de ez még egyelőre boldogsággal tölt el, hiszen egyáltalán nem vagyunk idősek (persze ha megkérdeznénk egy huszas éveinek elején járót, egész biztosan mást mondana). Mindenesetre kíváncsian várom mindannyiunk életének alakulását, és büszke vagyok, hogy ilyen barátaim vannak.

33. hét

Ha eddig nem mondtam volna, akkor majd most: az eddigi várandósság átváltozott terhességgé :/  :)

Méreteim: 12 kilós görögdinnye hasi tájékon. Na jó, mindezzel együtt lett két sárgadinnyém is, aminek eléggé kimondottan örülök...nék, ha nem tartozna hozzá egy nőiességet teljesen eltakaró, orbitális méretű has :) Jó, más állapot ez, de azért na, én, aki hozzászoktam a lapos hashoz, vékony(abb) combokhoz... de erről már meséltem.

Új tünetek: mivel Almamag már befordult (értsd: fejjel lefelé van, úgyszólván irányban), lábacskáival olyan helyeket ér el, amiket eddig nem. Például az oldalamat, amit előszeretettel rugdos is vagy tárja szét két lábacskáját és terpeszt odabent békapózban, kitöltve így a teret (legalábbis én így képzelem). De ami még ennél is a világ legfurcsább és -bizarabb érzése az az, amikor a köldökömet belülről kitolja a sarkával. Egyébként is inkább kifelé áll eme testrészem vagy javarészt egybesimul a hasam szintjével (ergo nincs köldököm, csak a helye :D), de ettől függetlenül az érzékenységét ugyanúgy megtartotta. Szóval ha elképzeled, milyen érzés lehet, amikor belülről valaki odaakasztja a sarkát, és _szemmel látható_, hogy eme műveletre a köldököd igen jelentősen kiáll egy ponton, hát az hidd el nekem, hogy érzésre és látványra is elég hajmeresztő :)
De a "kifordított" köldök szindrómának szintén kellemetlen velejárója, amikor csak úgy simán, mit sem sejtve hozzáér a konyhapult :)))) Na ettől garantáltan kiráz a hideg, legalábbis engem.

Ami jó: mivel egyre kevesebb helye van, már minden egyes mozdulatát érezni. Legjobban az apukájának a hangját szereti egyébként, ha ő hazajön és csak ad a pocakra egy puszit, Almamag máris odatüremkedik, hogy minél jobban érezhesse őt. Én úgy képzelem, hogy ez születés után is megmarad, és az egész napos sírás után ha majd N hazajön, akkor egyből nyugodt lesz, és mosolygós, amint végre a karjaiba kerülhet :) (mondjuk azért remélem engem is szeretni fog azért, és az én karjaimban töltött idő is megnyugvást jelent majd Almamagnak :P).

Bár korábban nem, úgy 2-3 hete egyre többször érzem, ahogy csuklik, ilyenkor a has ütemesen és piciket összerándul, semmi mással össze nem keverhető módon. Ez eszméletlenül cuki!

Taita & Chili: mindketten egyre többet akarnak a közelemben lenni. Bár eddig T mindig a helyén aludt esténként, de legalábbis maximum 1 órával elalvás után odacammogott ha addig velünk is volt egy szobában, most már rendszeresítette, hogy az ágy lábához táborozik, és egészen reggelig ott is marad.
Chili a várandósság elején egy kutyát sem akart a közvetlen közelembe engedni, aztán erről leszoktattam, illetve elmúlt, mostanra már csak akkor ugat bele, ha egy másik blökkencs rám akar ugrani és én rászólok vagy olyasmit csinál, amit nem helyeslek (pl tnap egy Sophie nevű tacskó keverék állandóan a sípcsontomat nyalogatta, amitől én nagyon berzenkedem!). Ellenben ha hosszabb idő után jövök haza, akkor az eddigieknél jobban örül, és végigszagol tetőtől talpig, a hasamra külön figyelmet szentelve, de minimum egy puszival megajándékozva azt. Ami tőle igencsak szokatlan.

Lakás: jövőhéten jönnek beszerelni a redőnyt, vagyis végre napközben megoldhatóvá válik, hogy ne süssön be a nap, ezzel is felmelegítve a szobát. Valamint elvileg jövőhétre elkészülnek a lapszabászaton  a bútorlapok is, amiből a konyhát, valamint a gyerekszobát és szekrényeket kialakítjuk. Addig még egy gyors kör festés is hátravan, de még nem választottuk ki a színeket --épp itt az ideje.

Hát úgy nagyjából ennyi, egy éjszaka kb 3-4x kelek fel, a pózváltás már tényleg megtervezendő művelet, és ezt a meleget nagyon nehezen viseli a szervezetem. A legkétségbeejtőbb a lábdagadás, ami ellen max annyit lehet tenni, hogy hideg zuhannyal nyugtatom, utána pedig felpolcolom.. 1,5 hónap van hátra, valahogy csak kibírom, de azért hazudnék, ha azt mondanám nem várom, hogy visszatérjen az eredeti formám :)

30. hét

Figyelem, szókimondó poszt következik, gyengébb idegzetűek és a gyerek-témától már agybajt kapók lapozzanak tovább a velvet vagy a nők lapja, tudományosabb kedvűek a natgeo oldalára.

Az a helyzet, hogy most már azért mégiscsak értem én, hogy mitől hívják sokan ezt az állapotot "terhességnek", még ha én azért a szerencsések közé is tartozom, mert tényleg elég jól bírom a dolgokat, és Almamag sem kínoz vese-lerúgásokkal, bordák közé akasztott sarokkal, hasonló kellemes hangzású játékokkal. De azért mostanra egyre gyakrabban előfordul, hogy:

1. zsinórban több egymást követő hajnalban akut vádligörcsre ébredek --várandós tünet, igaz, ha este iszom a második magnéziumot, akkor ez jelentősen csökkenti ezen helyzetek előfordulását, de azért gondolom N-nek sem lehet kellemes "jajneee (merthogy már érzem, azaz felébredek arra, hogy kezdőőődik) aúúú k**vaéletmúljmárelaúúúúú" sopánkodásra ébredni, meg hát valljuk be, nekem sem egy "kérek még egyet!" érzés.
2. zsibbad a jobb lábam--amikor kis husom a maga 1500 grammjával elkényelmesedik valamelyik idegemen, ami ezt okozza. Ilyenkor talán ugrálnom kéne vagy nem tudom, hogy arrébb mocorogjon kicsit, na ez tényleg elég kellemetlen tünet, ez a legrosszabb mind közül
3.  vérzik az orrom -tök normális, miért, neked nem? :)
4. csak úgy spontán "ÚRISTEN mindjárt bepisilek" érzés, amikor kispárnának hiszi a hólyagom vagy egy szép léggömbnek, amit meg kell szorongatni, úgy lehetőleg minél erősebben --aztán sikerül szárazon eljutni a mosdóig, erre jön pár csepp...
5. beszélgetés közben hirtelen kigúvad a szemem, grimaszba torzul az arcom és önkéntelenül a hasamhoz kapok --mert Almamag épp nagyon viccesnek találja amit mondok, és hahotázás közben dobol a lábával, kezével pedig a méhfalamat üti  --én legalábbis így képzelem el a hirtelen támadt bulit, amit odabent csap (és már szemmel is tökéletesen látható hogy merre hullámoznak a végtagjai!), idekintről persze spontán idiótának néznek, de hát már csak ilyen ez a popszakma
6. Feszül, bekeményedik a hasam, és már azt érzem mindjárt felhasadok --mert a pláne mostanában szeszélyesen változó frontok ilyen hatással vannak a kismamákra, hja hogy mit tudsz ellene tenni? Megiszol egy Magnéziumot és fohászkodsz hogy segítsen rajtad, esetleg közben egybekötöd a gyertyagyújtást néhai alakod hamvai feletti gyászolással, mert ne áltassa magát senki, jön a következő pont:
7. borotválkozni már csak úgy érzésre megy (a hajolgatások miatt hangos szuszogások közepette), kitapogatva hogy merre is haladj, semmi kétséged ne legyen afelől, hogy bizonyára totál evidens területek maradnak így ki, de arról a boldog tudatlanság állapota garantál, hogy a végén "well done, Réka, well done" vállveregetéssel és felszegett állal lépjek ki a fürdő ajtaján, mint aki csatát nyert Napoleon ellen
8. az alvás sem megy már olyan könnyedén (hát még a szex), a néhai pózok repertoárja odáig szűkült, hogy választhatsz: jobb vagy bal oldalra fordulsz inkább, hjah, bocs, azt írtam választhaTSZ, de ezt valójában nem te döntöd el, oh, nem, mert kérlek szépen kicsi énnek is vannak elképzelései, és márpedig ha neki nincs kedve a jobb oldalhoz, akkor hidd el, inkább neked sem lesz :) Szóval marad a bal. És amikor végre elhelyezkedtél, és a várandós kispárnára is kényelmesen feltetted a lábad, akkor kipattannak a szemeid, mert érvénybe lépett a 4-es pont :)

Na de ha idáig eljutva most szörnyülködsz, kedves olvasó, hidd el, annyira mégsem vészes ez az egész, mert amikor odabent ficereg, az azért mégiscsak megnyugtató, varázslatos érzés, és amikor reagál a hangodra... vagy az apukája hangjára, hát az méginkább csodálatos. És tudni azt, hogy ő odabent minden rezdülésedet érzi, hogy neki már most te jelented a világot, hogy te már most az ő anyukája vagy, hát az... hát az valami olyan érzés, amit nem lehet szavakba önteni. Mert mégiscsak megadatott, mert itt van, és téged, titeket választott. Csakis titeket. Hozzátok akar megszületni. Hát ki érezné azt, hogy nem éri meg?

Tudjátok, hónapok óta egy dallamot dúdolgatok, és hozzá jött az az érzés is, hogy ez a disney-s Hófehérkéből van. De valahogy eddig soha nem voltam vele úgy, hogy rákeressek a neten, hát most megtettem.... Szóval ezt a dalt a Herceg énekli Hófehérkének, amikor először megpillantja őt.

Ismeretes úgyis, hogy milyen szentimentális vagyok, szóval nem lepődtök meg, ha leírom: én azt gondolom, hogy ezt a dalt Almamag küldte nekem. És akkor íme a dalszöveg (olvadozom....hormonok):

Now that I've found you
Hear what I have to say!

One Song
I have but one song
One song
Only for you

One heart
Tenderly beating
Ever entreating
Constant and true

One love
That has possessed me
One love
Thrilling me through

One song
My heart keeps singing
Of one love
Only for you




1:33-tól :)