1 héttel ezelőtt Zsófi is férjhez ment. Jó pár pillanatban erősen bekönnyezett a szemem, nem csak mert egész egyszerűen gyönyörű volt abban a ruhában, hanem mert átgondolva az eddigi 20 évet, a sok élményt, kalandot, és persze a fiúkkal szenvedést, valami nehezen leírható érzés fogott el: révbe ért. És az egész helyszín, hangulat, amit kihoztak belőle, az apró kis ötletek, amik színesebbé tették, és az a természetesség, amivel a siketek és a hallók együtt ünnepeltek. Nem tudom ezt egyébként illetlenség-e leírni, de vannak dolgok, amikről beszélni kell.

 Amikor legelőször volt alkalmam hosszabban beszélgetni Falkussal (Zsó -most már- férje), meglepett, hogy mindketten mennyire meg tudjuk értetni magunkat a másik féllel, arról nem beszélve, hogy mennyire nyitott, kellemes személyiség, akivel egyébként is jó beszélgetni. Emlékszem, az egy olyan alkalom volt, amikor spontán mindenki elhívta a partnerét is hogy csatlakozzon az egyébként csajosnak indult esthez, és teljesen hihetetlen módon mindenki ott is termett 1 órán belül. Az egy nagyon, nagyon-nagyon emlékezetes este marad.

 Na de visszatérve; más érzés, mikor egy nagyon közeli valakid esküszik. Sokszor elképzeltem, ahogy a következő állomást is megéljük együtt, Lilláéknál, Zsófiéknál is: a babázós korszakot. Most azt ne vegyük ide, hogy Almamag 1 hónapon belül itt van, mert az másik szemszög, én itt most kifejezetten arra gondolok, hogy náluk születik az új élet, és újabb kapu tárul elénk a kapcsolatunkban. Azért mellbe vág, hogy öregszünk, de ez még egyelőre boldogsággal tölt el, hiszen egyáltalán nem vagyunk idősek (persze ha megkérdeznénk egy huszas éveinek elején járót, egész biztosan mást mondana). Mindenesetre kíváncsian várom mindannyiunk életének alakulását, és büszke vagyok, hogy ilyen barátaim vannak.