...és akkor hirtelen betoppan az, ami órákon át rád telepszik, csavar egyet a gyomrodon és fonást gyakorol a beleiden. Körülbelül legalábbis ilyen érzés, ami hatalmába kerít ides 6 órája.

Imádtam a 'Lavina' c. film azon jelenetét, mikor a hegytetőn, a hatalmas hórengetegbe fetrengve előbb hitetlen-bátortalanul, majd egyre hangosabban mer ordítani a férfi, s érezni, ahogy egyre több fájdalmát, keservét, dühét, csalódottságát, meg nem értettségét adja ki magából, s ahogy a hegyek visszhangozzák egyre halkulóban, úgy lesz ő is könnyebb egy teherrel: a megfelelés, a tartás terhével, s átszakad a gát. Én is ezt akarom! Miért van ez a hülye érzés, hogy a Gellért-hegyről ezt nem lehet, hogy egyáltalán ehhez egy hegy kell vagy rét, ahol senki sem lát se nem hall. Miért kell, hogy ilyen gátak legyenek bennünk? Hangos akarok lenni végre, nem egy kisegér, aki mindig mások komfortjával törődik. Mégis mi tart vissza?