-Te mit szeretsz magadban? -kérdezte a kislány
-Azt, hogy el tudok merülni akár egy rózsabokor nézésében.
-Az nem nehéz, a rózsák szépek.
-Persze, hisz ezt tanítják; a rózsa a szeretet, a szerelem jelképe. De vajon nem csak belevetíted-e már az első pillantásra a szépséget? Figyeltél-e már egy növényt akár egy percen át?
-Hát...nem, nem igazán.
-Ha megállsz megcsodálni az élet dolgait, észreveszed az apró dolgokat is. Nézd csak, ott például egy katica lebbentgeti a szárnyait. S ott, látod azt a kinyílni készülő bimbót? Az árnyalatai olyanok, akár a a tenger hullámai naplementében.
-Nahát, tényleg. Pedig elsőre csak azt mondtam volna rá, hogy rózsaszín. ... És mi a helyzet a fákkal? Azok is ilyen szépek?
-Figyeld csak őket csendben! Semmi másra, csak nézz egyet hosszasan.
- ... jéé, ez a fa szeret engem! És úgy általában..a fák szeretnek. Mindent. Mindenkit!
-Látod? Tudnod kell, hogy mindent csak a saját megfigyeléseiden keresztül higgy el igazán.