Egyéni sikerek

Tegnap pótfoglalkozást tartottam három gazdinak. Ketten erősen küzdöttek azon, hogy így, egy héttel a vizsga előtt (jövő hét kedd) kiskutyájuk sehogy sem hajlandó lefeküdni. Próbálták így, próbálták úgy, a blökik makacsul ellenálltak. De hát persze, hogy makacskodtak, hisz a gazdik már eleve befeszülten álltak hozzá; közelgő vizsgadrukk, és egyébként is "miazhogynemfekszikle ez a kis rohadék". Így a "nyugii, maradj pozitív, lelkesítő, azaz, lassú kézmozdulattal, ne rángasd előtte a kezed, légy motiváló" mondataim elvesztek valahol az éterben.

Az a gondolat pattant ki a fejemből, hogy cseréljenek kutyát. És lám, mindkét kutya második-harmadik próbálkozásra lefeküdt a másikuknak! Utána kértem, hogy mondják el milyen különbséget fedeztek fel magukban, szerintük miért működhetett a másik kutyájával. Nagyon örültem, hogy ők maguk vallották be: egészen másképp álltak a másik vahúrjához, s sokkal kedvesebbek és motiváltabbak voltak.

Annyira célba talált a dolog, hogy utána a saját kuttyokkal mindkettejüknek sikerült a fektetés, s utána a fektetéssel eltávolodás is, s az óra végén a gazdik elégedetten és vidáman távoztak. Éljen! :)