Már épp itt volt az ideje, hogy kivegyek egy hosszabb szabadságot. Időm jutott Bére, Hegyesfülűre, a kutyasulira, és önzőség, de kimondom: végre magamra is. Elképesztően régen hegedültem, és bár kb egy hónapja folyamatosan arról álmodom, hogy játszom végre, a délutáni kutyasétából való hazaérés után (19:00 körül) a szomszédok már bizonyára nem örültek volna neki úgy, mint én.

DuplaDé

És mindaddig, míg le nem fogtam az első akkordokat, igazán nem is éreztem, hogy ennyire hiányzott a zenélés. Kb két hete találtam egy szuper kottát a kedvenc zeneszerzőmtől (Rieding), így annak álltam neki. Bizony 45 perc után már jelentősen zsibbadtak lettek az ujjaim. Ennyi, be kell ismerni, hogy a be nem járatottság bizony rozsdásodást eredményez. De megérte a sajgó ujj, mert belül végre megint könnyű vagyok, és a hétköznapok ki nem mondott vagy le nem írt súlyai a hangokkal együtt messzire szálltak.
Köszönöm, DuplaDé!