Igazából sok közlendőm lenne, de mire eljutok a blogírásig, már nem jön az ihlet. Többféle gondolat cikázik őrülten a fejemben; a lakás, Ádám, Bé, Hegyesfülű, kutyasuli, emberek általános utálata, és persze még sorolhatnám, de azért mégiscsak olyan formába kéne önteni a gondolataimat, ami nem csak egy értelmezhetetlen katyvasz, hanem némileg felfogható is.

Bé álma, miszerint egyszer könyvet írok majd és így tartom el mindkettőnket, egyre távolabbnak tűnik, mert míg ez egyszer réges rég tán még egész elképzelhetőnek tűnt, mára már a kósza gondolat is olyan távoli, mint ide a Szaturnusz gyűrűje. Ihlettelen lettem. Szégyen. Gyalázat. De nincs mit tenni. A szavakban való önkifejezés átalakult zenévé és belül gomolygó gondolatokká. De van-e innen visszaút? Jó kérdés. Egy próbát majd mindenképp megér.