Csak vitték magukkal a hangok, és az az ismeretlen női ének, ami egészen a távolból jött, s mire odaért mellé, már egészen biztos volt benne, hogy összetartoznak, s kéz a kézben nézik majd, a fényfürdőben mint szállnak tova a pitypang apró bolyhai, s mint kapaszkodik egy aprócska rovar az egyik szárba, így vitetve magát a léggel, súlytalan ívpályára kerülve, míg végül üdvözölve az ismeretlent, a vörös fényekkel együtt lebukik a víz alá.

Eső jött végül, afrikai dobosokat hozva magával messzi földről, hogy dübögő ritmussal életre keltse a fuldokló mezőt. Csodára várva nézték mint telik meg szinte harapható léggel a környék, miközben csak úgy, titokban, mint aki azt hiszi senki sem látja, lopózott a vad birtokra egy lábatlan utazó. Motyóját a hátára csapva, fel-felsóhajtva a kénytelen teher alatt, megérkezett végre; a zöld remények sejtelmes, sokat ígérő világába. Hogy mi várhat rá, azt senki sem tudja, csak az arcán rendíthetetlen, bölcs mosollyal nyugvó fűzfa, a mező széli lombok között.