A kezdeti nehézségek (és némi önreflexió) után egyre inkább összeforrt a mi oktatói és megfigyelői gárdánk. Lévén, hogy Fannival ketten oktató-jelöltek vagyunk, a mi szerepünk nagyobb, mint azoké, akik most kezdik első napjaikat megfigyelőként.
Egyre nagyobb felelősséggel járó feladatot is kapunk, a kutyák külön megfigyelésén és a gazdiknak való segítésen túl -bár önmagában ez utóbbi is nagyobb szerepkör, lévén hogy totál nem mindegy mit mondasz a gazdiknak, hisz akár tévútra is viheted őket. A tegnapi feladatom az arató játék levezénylése volt, valamint utána a gazdik rávezetése arra, hogy miért és mire is volt jó ez a játék. Három kis (3-4 fős) csoportban dolgoztunk, míg a másik kettő feladatot tanult, addig a harmadik velünk játszott. Eszter, a segédoktatónk vezényelte le az első kört, a második és harmadik az én feladatom volt. Nagyon örültem neki, és mivel a gazdik többségét már oviból is ismerem, illetve magán a tanfolyamon is nagyon összecsiszolódtunk már, nem voltam frusztrált, sőt. Igaz, az elején izgultam icit, de ez hipp-hopp elmúlt, mihelyst belekezdtem.
A játék lényege, hogy a pályára felállítunk 7 darab 2literes palackot (az alján kavicsok vannak, hogy ne dőljenek föl könnyen), 6 palack kört formáz, míg a 7-edik középen áll. Az éppen soron következő kutyusra egy hosszú (10 méteres) pórázt kötünk. A feladat, hogy óramutató járásával megegyező irányban, a pórázzal(!! tehát nem a kutya és nem is a gazdi dönti le) döntsük le a palackokat, utoljára a középsőt. Motivációként bármi megengedett, hanggal, jutalomfalattal, bárhogy buzdíthatod a kiskutyádat, hogy kövessen (így maga mögött húzva a pórázt, megkerülve a palackot, és így feldöntve azt a továbbhaladásnál).
Nagyon élveztem a dolgot, és ez átragadt a gazdikra is, akik belelkesültek, és a játék közbeni szurkolásom eredményeként abszolút jól érezték magukat a szituációban. A játék után pedig jöttek a kérdések (gazdi-oldalról), és úgy örültem nekik, pláne annak, hogy válaszolni is tudtam rájuk! Fantasztikusan jókat kérdeztek, mint például hogy ez vajon játék-e a kutyának is, és mitől válik azzá.
Később, az oktatói megbeszélésen külön dicséretet is kaptam, az oktatónk, Zsuzsi például mondta, hogy nagyon nehéz volt a kiscsoportjának figyelmét közben magán tartania, mert a tőlünk érkező kurjongatások és éljenzések annyira érdekelték a gazdikat, hogy inkább azt nézték, nálunk mi történik. :)
Szóval huuRRrrrááá!! Szuper-szuper! Imádom!
0 csiripelés:
Megjegyzés küldése