A jelenlegi ügyintézések annyira stresszelnek, hogy visszatértek azok a tünetek, amik a Villányi úti lakásban olyan sokszor annak idején. Vagyis nem bírok elaludni, zenét kell hallgatnom hozzá, és ha végre mégis sikerül álomba merülnöm, akkor többször felriadok, és reggel azzal a bizonyos furcsa, rossz érzéssel a gyomromban, amit a hasonló szindrómában szenvedők jól ismernek.

Mindeközben egyre messzebbről látom magam, ahogy a városi utcák között szlalomozva érkezem a munkába, majd távozom innen, miközben egy belső hang folyamatosan dübög odabent: "rab vagy csupán, bárhová mész. Rab vagy, hisz testbe születtél, s gondolataid foglyaként kötelességek tartanak falak közé zárva!". És sajnos olyan igaza van...