köt

Keresni, mindig csak keresni...mert ilyen az ember. És ha megtalálod? Ideig-óráig vagy csak boldog, hogy utána ismét tovább hajszolhasd magad valami felé, amiről úgy véled, boldogabbá tenne, mert az, ami van, sohasem elég.

 A nyugati társadalmak hátránya lenne ez? A folytonos, kielégíthetetlen tudásszomj? Mindenhonnan az sugárzik, mit nem láttál, mit nem tapasztaltál még, mi mindenről maradsz le, s hogy mennyire kevés vagy, ha te még nem... És hiába éred el az egyiket, még az sem elég, hisz az még mindig semmi ahhoz képest, amit még mindig nem láttál..
Jártál már Malajziában? Semmi Alaszkához képest. Az is pipa? De nem voltál még Balin. Oh, akkor Ausztráliát látnod kell. Hohóó, mire gondolsz, hisz a Marianna-ároknál még nem voltál...

Így ösztönöznek minket az egyre nagyobb fogyasztásra is, még még, ez a legfrisebb, az a legjobb, amaz a legkeresettebb. Kifogyhatatlan készletből árulnak a szüntelenül (tudásra, elismerésre, hírnévre, boldogságra, stb) szomjas és éhes fogyasztóknak.
Pedig minden csak további frusztrációhoz vezet.

Nem lenne jobb, ha a külső gyarapodás helyett a belső összhangra figyelnénk? Ha nem járunk soha a Kanári-szigeteken, tán sosem leszünk boldogak? Miért ilyen mohó az ember, s miért nem tud tartósan örülni annak, amije van? Ha elrabolnának, s bezárnának egy barlang mélyére, nem az lenne egyetlen kívánságod, hogy visszakaphasd azt az életet, amit jelenleg élsz?

Szüntelen keresni a válaszokat...olyan kérdésekre, amiket mi sem értünk. Fejlődés hajtja előrébb a világot, de nem túlmutat már ez az egész mindezen? Többet termelünk, mint amennyit elfogyasztunk, s mindez hová vezet majd?