Az állatvilágban bámulatosak a hasonlatosságok.
Pl a cápák icit olyanok, mint a szarkák -betegesen vonzzák őket a csillogó tárgyak :))))

Az elmúlt pár napban egyáltalán nem emlékszem az álmaimra.

A világ megfordulni látszik...

Az utóbbi pár napban totálisan gumicukor függővé váltam. Már régóta imádom, de most.. ááh, eszembe jutott, mikor Lovaggal akár csak azért is kibringáztunk az Auchan-be, hogy feltankoljunk gumicukorból. Ott kimérhetsz magadnak annyit és olyan félét, amilyet csak akarsz. Gumicukor-kánaán van ott. Van békás, kólás, szeder alakú, dinnye ízű, savanyú, édes, cukros mázú és sima, töltött és nem töltött.. kezdek olyan lenni, mint Gombóc Artúr, csak én nem csokival :P

Ja, ma sikerült egy órával korábban bejönnöm. Tegnap olyannyira biztos voltam benne, hogy ma is 7-re kell jönnöm, hogy nem néztem meg külön a beosztásomat este. Ma, mikor bejöttem, és megnéztem a szünetlistát... hát...volt nagy meglepődés a részemről. Aludhattam volna tovább egy órát. No sebaj, így viszont elmehetek egy órával korábban.

Tegnap elmentem a Postára átvenni az adóvisszatérítésemet. Még mindig nem hittem el akkor, hogy csak úgy kapni fogok ennyi pénzt. Amikor leszámolták előttem, már kezdtem felfogni, s amikor a kezembe fogtam, azt éreztem: "Ez az, amiért az emberek ölni is tudnának?" Pár papírdarab, és mégis; meg tudnak őrülni tőle az emberek.
A mögöttem lévő nő jó nagyot nézett. Biztosan csodálkozott, hogyan lehetséges, hogy én, aki fiatalabb vagyok nála, ennyit kapok kézbe.. Na mindegy.

Elhatároztam, hogy egy részét magamra fogom költeni. Ruhákra, cipőre és egy táskára. A többi pedig a megtakarításaimhoz megy. Gyűljön csak az Európa-túrára :)

Hihetetlen, hogy az ember egyetlen, legfőképpen önmagával eltöltött nap közben/után meg tud világosodni. Jó dolog extrovertáltnak lenni, de az önmagaddal eltöltött idő olyan kincs, amit nem szabad nélkülöznöd.

Apával ma a jazz zenéről beszéltünk, összehasonlítva a klasszikussal, Duke Ellington korszakalkotó munkásságának jegyében. Ha egyvalamit tudok, hát azt, hogy biztos, hogy a zene iránti imádatomat apától örököltem :)

Honnan tudjuk, hogy az érvek, amelyek az egyik, és amelyek a másik választás mellett szólnak, az észé vagy a szívé? Honnan tudjuk megkülönböztetni őket?

Játék

Van az úgy, hogy mindent felteszel egy lapra. Mint a pókerben az "all in"-nél, pláne, ha blöffölsz. Bár ezúttal szó sem volt semmiféle nagyot mondásról.

Csak nekiindulni, futni, suhanni, száguldani, mikor csak a szelet érzed és a kavargó gondolatokat. Szinte észre sem veszed, hogy már oda is értél, pedig közben minden egyes pillanat éveknek tűnt. Érdekes oximoron, nem igaz? Az út közben végiggondolod, mit veszíthetsz, hogy érdemes-e. Hogy megéri-e? Mindennél jobban. "Kockázatban a szenvedély" -mondják. S türelmetlenül vársz. A döntő pillanatra.

Az utolsó másodpercek a leglassabbak. Lelassulnak a mozdulatok, az óra kattanását is így hallod; látod valaki tekintetét, ahogyan milliméterről milliméterre halad. Egyetlen pillanatra talán még az idő is megáll. És akkor hirtelen, minden értelmet nyerve BUMM, behasít a pillanat. A nyerés vagy a csalódás egyetlen másodperc alatt eldőlő mozzanata.

Vesztettél. Még próbálod megmagyarázni, elhitetni magaddal, hogy tán csak rosszul látsz. Hogy ez bizonyára nem lehetséges. Hogy... mi van, ha.. ?

Aztán szépen lassan újból beszűrődik elmédbe a külvilág zaja, és ráébredsz, hogy bizony, ez itt a rideg valóság. S a legeslegtöbb és -jobb, amit tehetsz, hogy felállsz, magadon mosolyogva, hogy ily vakmerő voltál megrázod a fejed, s elindulsz. Tovább. Az utadon.

Mert egyetlen valamit mindenképpen nyertél: tapasztalatot. És az bizony drága kincs.

„ A nagy lelkek nem esnek gyakran szerelembe. Csak egy hatalmas szenvedély képes megingatni és eltölteni őket. Ha azonban egyszer szerelmesek lettek, erősebben szeretnek, mint mások.” Blaise Pascal

Hmm

Húsvét

Itt, anyuéknál, a hatalmas terített asztal, a főétel és a desszer után, és a kávé előtt, anyu a konyhában ezt énekli:

"Mindenkinek van egy álma, az enyém te lettél" ..

Ja, és BOLDOG FÖLD NAPOT!

Agyműködés

Ilyet! Álmomban hárman (nem tudom kik voltak velem) bebizonyítottuk a "minden csak viszonyítás kérdése" alapelvet, először úgy, hogy egy asztal körül ültünk és mindhárman ugyanabból a nagyon pici fagylaltos kehelyből ettünk issssteni fagyit. "MMm de jó! Csak kár, hogy ilyen pici a tál", utána pedig egy talán egy túlméretezett könyvet akartunk olvasni, és megjegyeztük, hogy "tök jó történet, csak kár, hogy olyan nagy a könyv, és így nehezebb olvasni". És akkor nagyokat bólogatva egymásra néztünk, és megbeszéltük, hogy igen, mi most véglegesen bebizonyítottuk ezt a kérdéskört. Hogy minden attól függ, hogy mihez képest viszonyítjuk :D Hogy én miféle dolgokat vagyok képes álmodni :)

Aztán álmomban láttam még egy nőt, aki olvasott, s egy faládikában két kitépett lapot őrzött. Az egyik a könyv utolsója volt. Azon gondolkodtam, hogy odaadjam-e neki: "Ez egy hiányzló lap", de hisz akkor megtudná a történet végét idő előtt, és hát pont az a legjobb, hogy nem tudod még, hogyan végződik.

Ha létezik igazi varázslat, akkor a tegnapi nap az volt. Amikor minden úgy történik, mint ahogyan arról valaha ábrándoztál, mikor a kép, amit a szemeddel látsz, tökéletesen megegyezik azzal, amit korábban, még talán kiskorban elképzeltél... olyankor megállsz egy-egy percre, hogy magadba szívd a pillanatot, a röpkét, a múlót, a soha-elfeledni-nem akarót.

A Duna part kacagástól és boldog kutyaugatástól volt hangos tegnap. Bárcsak lefényképezhettem volna, hogy láthassátok, milyen jó és felejthetetlen volt... Taita, aki szokásosan mindig csak lassú kullogással andalog ámuldozva, szerény léptekkel, olyan oldalát mutatta meg, amilyennek csak sok évvel ezelőtt láttam.. kitört belőle az életvidámság, hogy végre rosszalkodhat, talpig sáros és vizes lehet, majd újra sáros és újra vizes. És ő vágta bele legelőször Chilit a Dunába, és látnotok kellett volna, mint úsztak a vahúrok a vízbe dobott labdáért! Hogy milyen felszabadultan játszottunk egy bottal, a sárban és a vízben. Szabadság! Megérte, hogy tetőtől talpig vizesen menjünk haza mindahányan, megérte a mezítláb megtett "hosszú" utat, mert az az érzés, miközben trappolunk hazafelé, és mindenki boldog és elégedett, az mindennél többet ér.

Kikészítenek az álmaim. Szellemmel álmodtam ugyanis, és elég hátborzongató volt, pláne a Kuckóban történő parajelenségek mellett.
Szóval valami lehelletvékony, halvány füstként érzékelhető VALAMI volt a szobában (álmomban). Fura dolgok kezdtek el történni, pl Chilit a kilincsről szedtem le, ott lógott, két mellső és két hátsó lábával két kilincsre támaszkodva. "Hát te meg mit csinálsz?" -kérdeztem tőle, és leemeltem onnan. Tökéletesen abszurd jelenet volt.
Aztán már egyre érezhetőbb volt a Valami jelenléte, és mindenhová követett. Gyertyát akartam gyújtani, mert az elűzi őt, de mihelyst az egyik gyertyaláng felviláglott, egyből el is aludt, amikor a következő kanócánál sercent a gyufa.. félelmetes volt, és éreztem, ahogyan egyre közeledik..

Tegnap, miközben a két virgonc kuttyal, Chilivel és Taitával játszottam, volt alkalmam megfigyelni a futó emberek mozgását. Egészen hihetetlen módozatokban tud ám hajlongani egy test, sebességen kívül (és higyjétek el, vannak nagyon murisan lassan futók) személyenként eltérő a behajlás/kéztartás/lábemelés/fújtatás mértéke és milyensége. De a futói különdíjat egy olyan férfinak ítéltem tegnap, akit már messziről kiszúrtam, mert teljességgel olyan mozdulatokkal futott, mint ahogyan a vízben egy palack hánytorog jobbra és balra, olykor előre.
Minden esetre tetézte a jókedvemet, ami amúgy is adott volt. Taitával Chilit kergettük, és hárman húztunk egy nagy botot.

Rájöttem, ha kettejüket együtt sétáltatom, úgy Chili is sokkal szófogadóbb (pláne ha van nálam jutalomfalat). Ráadásul úgy Chili is jobban kifárad, és Taitának sem utolsó szempont, hogy végre a másik oldalról is megnézheti a patakpartot, és hogy nem szólnak rá állandóan mindenért. Régen, amikor még csak Taita volt, nagyon sokat jártam vele mindenfelé. Lehet kimegyek velük a Vizafogóhoz.

A bennem élő harcos amazon a következő célkitűzéssel oldja meg a fennálló helyzetet:
"Értékesíteni = Dánia, Móka, Parti" és "Értékesítés = Álmok"
Valahogy muszáj túlélnem, hogy termékeket kell eladni. Akkor már legyen belőle hasznunk is, nemde? Ha már egyszer pénzt lehet nyerni vele, akkor ragadjuk meg az alkalmat!

A mai nap első igazi mosolyát egy kisfiú csalta az arcomra a patakparton: "Apa, nézd, ott egy kő!" :) Hát nem édi?

U.i.: A Hold...na az valami nagyon durván néz ma ki..

Nagyszülőket szeretnék... Legalább egy nagyapát legfőképpen. Egyetlen Nagymamám teljesen furcsán viselkedik, konkrétan nem akarja, hogy most húsvétkor lemenjek hozzá. Ködös és átlátszó kifogásokba burkolózik, anyuval takarózva. Vajon miért? Mikor legutóbb beszéltünk, a hangja csilingelt és örült, hogy végre lemehetek hozzá, hogy a beosztásom is engedi, hogy végre láthassam, s hogy végre csak ketten legyünk. Ma meg mérgesen és haragosan közli, hogy nem akarja, hogy menjek... de mi történt? Mi a teendő, ha nagyszülőkre vágyom? Ha azt szeretném, hogy az én Nagyapim oltalmazó karjai mindig szeretettel várjanak? Mit tehetek, ha vannak napok, amikor csak és kizárólag az tudna megnyugtatni, hogy Nagyapa régi emlékeket mesél, és újra megtanítja, hogy a Nagy Medvét honnan ismerjem fel az égen, és hogyan tudok tájékozódni a csillagok alapján? Kit hívjak segítségül, amikor egyes egyedül egy nagyapa érthetné meg, hogy rá, csakis rá van szükségem, s az ő nyugodt bölcsességére? Bolond a világ, s őrült benne minden férfi és nő...

Parajelenségek

Korábban beszámoltam már nektek arról, hogy olykor bizony furcsa dolgok történnek Kuckóban. Pl az óra, amit párszor már leejtettem, megállt, majd hátrafelé kezdte el ütni az időt, mint a Benjamin Button-ban, aztán megint gondolt egyet és a helyes irányba lépett; kb 5ször megállt azóta, volt, hogy több napra is, s aztán megint újra működni kezdett. Ki érti ezt? De tegnap..tegnap tényleg fura dolog történt.. némiképpen értetlenül állok az ügy előtt. A sálam (a piros) mosásra szorult már, mivel olyan helyen voltam, ahol cigifüstös lett. No, a mosás utáni teregetésnél egyszer csak észreveszem, hogy mintha valami tintafolt lenne rajta ..megnézem közelebbről...egy "R" betű az... ez...mosás előtt még nem volt ott..

Az éjszaka fényei még mindig elvarázsolnak, pláne ha a víztükörben megjelenik a képmásuk. Talán icit több, mint fél éve jártam arrafelé, mint tegnap, és elmondhatom, hogy régóta vágytam arra a nyugalomra, ami az este elfogott. Az igazi szabadság. Egy stégen lenni, amikor egy étteremnek berendezett hajó keltette hullámok a part felé tartanak, maga a végtelennek tűnő nihil. Olyan érzés volt, mint egy vitorlás hajóban ülni, ahol a tenger hevesebb hullámai a hajó oldalának csapódnak. Már csak a sós víz illata hiányzott. Köztudomású, hogy félek a sötétben. És mégis, ha sikerül legyőznöd saját félelmeidet, hidd el, a jutalom nem marad el. Nem maradt el.. ahogy a két A betű sem a tegnap estéből... (U.i.: a blogger megint nem jelöli a bekezdéseket...)

Újabban totálisan teljesen rákattantam Pendulum Watercolour című számára. Egész egyszerűen csak sodor magával. TAKE ME OUT OF HERE!
WÁááá, és már egész egyszerűen tényleg nem bírok magammal! Menjünk már, menjünk már innen! Haza, Chilikével több órás séta, és irány az út, előre (illeri illeri), tekeregni akarok, kóborolni, szabad lenni, eggyé válni a széllel, a körülvevővel.

Tegnap találkoztam a csajokkal, és beültünk egy kávézóba. Egészen olyan érzésem volt, mintha egy Sex és New York részből vágtak volna ki egy jelenetet, vagy hát épp mi írtunk volna újra egyet. Annyi különbséggel, hogy mi csak hárman voltunk. No mindegy, a lényeg, hogy nagyon jó érzés volt, és örülök, hogy ennyi idő után még mindig, továbbra is eszméletlenül jókat tudunk dumálni. Köszönöm nektek!

Lights of the night just to see you somehow.

Ma megint megyek bringázni, mert tegnap nem tudtam (Ted miatt), de így is szó szerint elvonási tüneteim voltak. Kattogok, ha nem mehetek gurulni. Esküszöm, ha hideg lesz, akkor is megyek. Hogy hiányzott már ez az időszak :) A telet ki kellett bekkelni.

Mert persze sokan amúgy nem értik, hogy mi ilyen jó ebben, de egyébként EGYEDÜL is tökéletes élményt nyújt, pláne, ha zenét hallgatsz közben. Olyankor egészen olyan, mintha egy filmben lennél, és minden olyan szabaddá válik. Jó érzés.

A mai végállomás már megvan, leporoltam pár emléket, így megtaláltam az útvonalat. Már alig várom, hogy elindulhassak, tényleg tűkön ülök. Olyan vagyok, mint egy kisgyerek, aki tudja, hogy ma kap valami nagyon fontos, régóta áhítottat. Ó, Uram, mindennapi betevő bringázásomat add meg nékem!

Egyre nyugtalanabb minden. Tegnap már (hajnal) négyig gurultam a városban ide-oda, ellátogatva olyan helyekre, ahol nagyon régen voltam. Ilyenkor egészen megnyugszom. Főnix hátán suhanni igazán felemelő érzés. Teljesen kikapcsol, s a világ gondjait elfeledteti veled. Nehéz lenne megmondani, melyik helyszínen volt a legjobb. Mert a stégen ülni is különleges élményt nyújtott, ahogyan az is, ahogyan ráláthattam a városra, s szemtanúja lehettem, ahogyan a fontosabb épületek fővilágítását lekapcsolják. Vannak különleges pillanatok. Ez pont egy ilyen volt. Hazafelé valami visszatarthatatlan vágy húzott afelé a hely felé, ahol gyerekkoromban sokat lézengtem. Igen, volt olyan, hogy lógtam a gimiből, olyankor kimentem oda, és csak néztem az apró és békés, szeretnivaló állatokat, és velem szemben a kedvenc épületemet. Szerettem lerajzolni is (pedig abból sosem voltam valami jó). Tegnap este csak ültem ott, miközben a kölcsönkapott lejátszóból a jól ismert számok szóltak. Valami berepedt, és nem tudom, van-e esély, hogy ne repedjen tovább. Az Élet sosem egyszerű, de így szép, nem igaz?

Félelmetes az emberi agy, én mondom, félelmetes. Hála ennek már megint nem tudok aludni éjszakánként..

És amikor kiléptünk a kapun kuttyal (aki az utóbbi pár napban égetnivalóan rossz), elszáguldott mellettünk a szél lovasa, felborzolva kabátot, hajat, állatbundát. Úgy fújt, mint aki nagyokat sóhajt, mintha valami bánatot jajgatva rohanna kifelé a világból. Mérgében megtépkedte a közeli fákat, s feldöntve az úthibát jelző villogókat, morogva tombolt tovább. Megállt egy-egy pillanatra, hogy megtekintse művét, s háta mögött ilyenkor riadtan súgtak össze a fákon kuporgó madarak. Minden csendben tűrt, várva, hogy majd csak elvonul s tombolása csendes sírásba megy át, de a szél lovasa még ma reggel is fülembe nyögte bánatát -igaz, némileg kisebb hévvel már. Másképpen fújt ma, mint tegnap éjjel, mikor mindent valami fojtott szenvedély járt át. Belenyugvóan, olykor meg-megindulva, lágy kezekkel hajlítva a bokrokat, mint a kisgyerek, aki menet közben végigsimítja az útjába kerülő növényzetet.

Tegnap megnéztük a Sorsügynökséget. Javaslom nektek is, nekem nagyon tetszett! És ne higyjetek az index kritikájának, annak a portálnak a kritikusai hangyafütynyit sem értenek a filmekhez, ezt már többedszerre tapasztalom. Jó filmeket húznak le, a filmkritika írás kritériumaira fittyet hányva, s ezen kívül szánalmasan rossz műveket pedig az egekig magasztalnak. Na ilyen lehet az, amikor valaki protekcióval jut az állásához. Mert hogy érteni nem ért ahhoz, amit csinál, az eléggé világos. Na de! A lényeg, hogy a Sorsügynökség, Matt Damonnal a főszerepben (aki amúgy csak a mozivásznon néz ki szívdöglesztően, mert a való életben..hát... ronda, na) egy nagyon klasszra sikerült alkotás. Van benne minden, ami kell, egyáltalán nem túlságosan pörgős (utálom a kapkodó kamerát), az első pillanattól fogva leköt, jól kidolgozott a háttértörténet, a "függöny mögötti" világ működése, és noha az eredeti sci-fit nem olvastam, én azt mondom, hogy George Nolfi rendezése 7 pontot elér egy 10-es skálán. No és persze melyik lánynak ne tetszene az a történet, amiben a férfi éveken keresztül képes rendületlenül keresni A Lányt, akivel addig mindössze kétszer találkozott? :)

Azért... én félek. Egyszer már volt olyan, hogy az aktuális partnerrel lefoglaltuk a bécsi szállást, aztán még az utazás előtt szakítottunk. Most egy-két-pár fokkal több időről (és sajnálom, de leírom: pénzről) van most szó. Július még messze van. Három hónap. Bármi történhet. Mindenesetre inkább úgy gondolom, hogy max megoldom valahogy, ha netán ilyen helyzet fennállna. Egyelőre még szállást sem találtam, ahol aludhatnánk :) Pfff.

Nagyon-nagyon, sőt, rettentően furcsa álmom volt.. A tükörbe nézve ugyanis nem a megszokott arcom nézett vissza, hanem valaki másé. Egy idősebb, ráncos bőrű, rövid, göndör, szőkés-barna hajú nőé. Hozzáértem az arcomhoz, megmozdítottam a szemöldököm, megérintettem a szám, a szemem, s a tükörkép is ugyanezt csinálta. Én voltam, csak... más (és rondább, elgyötört) arccal.. Azt gondoltam, én nem így nézek ki, te jó ég, mi történhetett, hogy egyik napról a másikra ez történt? Ilyenné vált volna az arcom idő közben, csak nem vettem észre? Aztán arra jutottam, hogy felesleges ezzel törődnöm, hisz semmi nem változtatja vissza az én arcom. Nem néztem utána tükörbe, mert nem akartam azt a képet látni, ami ... nem én vagyok.. Wáh, nagyon fura volt!

Repjegyek --pipa

"Azon az utolsó keddi napon történt, amikor a pacsirta még énekelt a babérfán"

Megint beleolvastam a Szeretetkönyvbe (Müller Péter).. nem kellett volna. Könnyesek a szemeim. Valaki segíthetne rajtam, kezdenek furcsa irányt venni körülöttem az események. Belülről megint valami...fáj..

WRRRrrr ez a szám!!!! Totál belezúgtam. A klippje fura, de amúgy kreatív, én szeretem az ilyet.

És a dal... ezt dúdolom három napja :))