Kutyások vs nem kutyások

B rokonai közül vannak, akik 1,5 órányi utazásra laknak tőlünk, és elég ritkán is lájuk őket, minthogy a kiutazás elég körülményes (3 átszállás), ráadásul ha már kint vagyunk, akkor ugye legyünk ott sokáig is, sattara. Igaz, hogy kertes házban laknak, de a kutyatartási kultúrájuk a "kutya a kertbe való!" ősprimitív felfogást követi, és így szegény hiperaktív (de egyébként hihetetlenül cuki) boxerük is kezelhetetlen (a tipikusan csak ordítva fogad szót kategória), mert hát sétálni is maximum heti 2x viszik ki egyáltalán (!). És persze mindemellett nekünk is megtiltják, hogy vigyük magunkkal Chilit.

Már kérdezem, ugyan mi bajuk van a mi kulturált kutyánkkal, aki mellesleg jófej az övékkel, csak amaz nem bír magával és -szociális nevelés híján- fingja nincs hogy kell játszani egy fajtársával és miközben a miénk seggét az ég felé tolva hívja kötelet húzni, amaz csak ugat és néz mint varjú a karón? De még nem is lenne gond, hisz egy olyan ikerházról beszélünk, ahol két külön kert van, és Chili tökjól ellenne velünk odabent, ha közben néha kiengedjük és kimegyünk vele játszani.

És akkor megsértődnek, hogy miért nem megyünk... hát tán mert nem fogom azért másra bízni a kutyámat, hogy odamehessünk. Mert az persze micsoda vérlázító, hogy azt mondom, hogy Paprikafej nálunk családtag, gyakorlatilag a gyerekünknek számít, csak ő szőrös és négy lába van. Ja hogy ez náluk túlzás? Hát én meg a gyerekeket nem szeretem, mert ordítanak. Nabumm. Mégsem várom el, hogy hagyja othon a nyáladzó hajnélkülit, csak mert nekem úgy lenne kényelmes. Ja, de ők egyébként sem akarnak hozzánk jönni látogatóba, mert túl körülményes az a sok utazás (pedig nekik kocsijuk is van ugyebár...). Akkor kérdem én, hol itt a kompromisszum?

Szerencsére B is abszolút egyet ért velem mindebben, csak hát mégis rokonok. De (hahaa!!) reméljük novembertől megváltozik a felállás, és ha végre megkapjuk a nagy lakást, akkor már tényleg az lesz, hogy jöjjenek ők hozzánk karácsonyozni meg hasonlók.

~

Már alig várom a csütörtököt, hogy végre megkapjam az első normális fizum. Elsőként Chilit visszük beoltatni. Másodszorra meg végre megrendelhetem azt az 1-2 dolgot, amit kinéztem ebayről, és már tűkön ülök, hogy végre az enyémek is lehessenek. Csak ne utálnék úgy várni... de azért egy rossz szavam sem lehet, végtére is a nyáron voltunk Európa-túrán, és olyan élményekkel gazdagodtunk, amikről régóta álmodoztunk (éljen a spórolás!).

Apropó álmok! Valami lidérc költözhetett be hozzánk, mert egész héten rosszul alszunk, B is többször felébred minden éjjel, én meg tegnapelőtt szabályosan felültem az ágyban álmomból felriadva arra a saját magamhoz intézett gondolatra, hogy -idézem- "Van még valaki a szobában!". Soha, ismétlem s-o-h-a ne ébredjetek így, iszonyú érzés!

Aztán ma is felriadtam kétszer éjjel egy meghatározhatatlan hangra, és már kezdtem igazán beparázni, amikoris -a második esetkor- rájöttem, hogy csak Chili csóvál álmában (és a parkettán koppant a farka)...

Na de azért hogy valami jót is írjak (a kutyasulis élményeken túl :P), jövő hétvégén leutazunk Nagyihoz! Mit egy hét, már csütörtökön indulunk, és már Chili is lassan elkezd bepakolni a bőröndjébe, és készül lélekben is az érkezésre. Nagyi múltkor is úgy várt minket, hogy már neki is meg volt főzve ugyanis az ebédje, és utána kb 2 óránként csurrant-cseppent neki valami, mert hát Mami szerint "de hát még éhes, hát nézd meg hogy néz a szemeivel!" :) szóval finomságok, tüzifahordás, kertben kapirgálás, tyúk-etetés és reggeli tojásbegyűjtés, lugasból szőlő szemezgetés, esti nagybeszélgetések és ropogó kályhánál elalvás vár ránk, az egyetlen imádott Mamikánknál.

Újabb eseménydús hétvégén vagyunk túl, és Chili már megint elégedetten, és hullafáradtan fekszik a nagy, piros szőnyegén. Éljen! Azt hiszem, elengedhetetlen, hogy az ember lánya megtalálja A Hobbit, a külön elfoglaltságot... Mindegy, hogy mütyűr, aprólékos bizbasz vagy lábra szerelendő külön talpak, tollal töltős-firkálgatós vagy épp műszaki pontossággal tervezgetős művelet. A lényeg egy és ugyanaz; a hétköznapok közben fellépő szüntelen zsizsegő-zúgó-búgó-krákogó-hümmögő-korrigáló-bűntudatot keltő-agyon hajszoló és persze már-már őrületbe kergető gondolatok teljes megszüntetése, az isteni zen; a belső csend elérése.

Hát ilyen nekem a kutyasuli. A napot ma is ÖV-vel kezdtük, aztán Paprikafej tombolt egy jó nagyot legkedvesebb barinőjével; éljenek a feketék, piros nyakörvben! A végére már nem csak mind a négy lába volt könyékig lucskos saras, de még az arcára is jutott a latyakból, úgyhogy kellőképp úgy nézett ki, mint egy senki kutyája kóbor eb. Nem is ő lenne..

Aztán jött a kutyaovi, és azt hiszem, közeledik az áttörés, avagy megvilágosodásom csimborasszója (és az új megvilágításból látás kezdete). Jó érzés, hogy sok gazdinak tudok hasznos támpontokat adni. Van egy különösen makacs, 4 hónapos border collie (Puszi); krónikus pórázfeszítő. Már a második hétvége, hogy külön figyelek a gazdira, és tanácsokat adok (amiket meg is fogad), és folyamatosan fejlődnek. Jó látni a gazdi mosolyát, és azt, hogyan lesz napról napra, hétről hétre magabiztosabb. És majd -jó pár hónap múlva- alapfokon mekkora öröm lesz velük együtt ünnepelni, mikor Puszi levizsgázik! Azt hiszem, az ilyen dolgokért érdemes élni (na meg a Nagyi eperlekvárjáért).

Alapfokon újabb kuttyal bővültünk, nevezett Rambóval... -nomen est omen, ahogy mondják, a kis fekete puli maga a felgyülemlett energia, olyan feszültséggel, hogy dinamóként magától meggyulladna. Nem kissé szívta le a segítők energiáját azzal, hogy külön stratégiát dolgozzunk ki rá; kistestű vakkancsokból álló csoportunk tagjai közt ugyanis hiperérzékeny, beforduló-félős, és félelemből támadók egyaránt megfordulnak.

Úgyhogy mire elkezdődött a középfok, már jócskán kiittam a kávéval teli piros termoszom (ha B nem főz nekem reggel feketét, akkor bizisten nyálat csorgatva bambultam volna réveteg és üveges szemekkel a pálya közepén állva). Kellett is a plusz energia, mert itt aztán észnél kell lenni! Van egyszer egy Walter nevű canne corsó - staffordshire keverék blökike, aki olyannyira bizalmatlan az emberekkel (kivéve persze gazdi-anyut), hogy minden hirtelen tett mozdulatra bubogni kezd (bubogni = "bu-bu-bu" sorozat, bizonytalan ugatás). És frusztrációból támad-harap is.
Van aztán egy Angie nevű gyönyörűséges és izmos, ereje teljében lévő huskynk, aki 1 évig terápiás foglalkozásokra járt különlegesen agresszív viselkedése miatt, és egyelőre csak szájkosárban (!) vehet részt a foglalkozásokon..
Atosz nevű hatalmas német-juhász kanunk a színtiszta tesztoszteron maga, aki szembefeszül előbb említett Angie-vel.

Mindezek mellé társul egy szintén érzékeny alulfejlett német-juhász, alias Lisa, akinek szociális képességei még csupán most vannak kifejlődőben.
És a többiek...

Végeredmény: kvára észnél kell lenni a két egymásnak feszülő agresszornál, miközben az esetlegesen szükséges közbeavatkozásnál figyelembe kell venned, hogy ott van-e bármelyik érzékeny kutty (Walter, aki rád támad ha hirtelen mozdulatot teszel és Lisa, aki világgá szalad szintén ugyanezen okból).

Ü mint Üdítő

Ma vizsganapot tartottunk a Népszigeten, és kedvet kaptam, hogy újra tanulni kezdjünk Chilivel.A következő vizsgázási alkalom ugyanis csak márciusban lesz, ergo bő 6 hónapunk van arra, hogy felkészüljünk.

Mivel a középfokkal már megvan az Ü(gyességi)/2 -es fokozat, ennél magasabb kategóriában indulhatunk. Az Ü/3-as nem sokban különbözik a 2-estől, viszont a 4-es, na az minden feladatában új kihívást tartogat. Íme a feladatsor:

1. Apport: saját, tetszôleges tárgy, ölbe téve (15 pont)
2. Akadály: karika és 6 pálcás szlalom (15 pont)
3. Kézjel: ültetésbôl fektetés, állítás, ültetés, állítás; 15 m távolságból (20 pont)
4. Irányítás: 3 bója egy vonalban, egymástól 5 méterre kihelyezve, 2 bójához küldés (20 pont)
5. Megállítás: 30 méterrôl, fektetés 15 m és 20 m között (20 pont)
6. Szagazonosítás: két cipô, saját szag, egyszeri választás (10 pont)


ÉÉéés még egy hír; Bencével megbeszéltük, hogy ha megkapjuk a fészeklakást, akkor lesz két cukorfalatalbínó mexikói axolotl -unk, amik így néznek ki, mint a képen. Odáig vagyok értük meg vissza!!!

7

Napi cukiságfaktor a kacsacsőrű emlős, gyerekkorom kedvenc kedvenc állata


A hétvégéről pedig: mindkét nap nettó 6 óra kutyázás (külön-külön). Imádnivaló sok kis szőrpamacs a kutyaoviban (rengetegen voltak), a 3 hónapos border collie-tól a kölyök berni pásztoron át a 4 hónapos jack russer terrierekig. Na és persze ott vannak a csodálatos mixek, a 'kitudjamilyen' fajták, vagyis a legcsodálatosabb pofijú kis rosszaságok. Teljesen lefárasztottak. Míg egyiküket egyfolytában le kell szedni a másik hátáról meg gyűri-húzza a másikat, addig be kell védeni a kis ártatlant, aki menekül a többi elől a kis pici lábain.

Aztán levizsgáztattunk két alapfokú tanfolyamot, sokan sírtak az örömtől, és persze milyen jó érzés is, mikor annyi energia, annyi foglalkozás után végre érzed, hogy lassacskán helyére kattan benned az a valami, és elkezded érteni a kutyád nyelvét. És mindezt mi sem bizonyítja jobban mint egy sikeres vizsga a kutyasulin! Megható dolog együtt izgulni a gazdikkal és szurkolni a kutyáknak, hogy mindent jól csináljanak.

Rég nem látott barátokkal találkozni végre -megfizethetetlen. Vicces, amikor az órák olyan gyorsan repülnek, hogy két szempillantás alatt már a búcsúzás ideje kopogtat, miszerint ő a soron következő...

És Hugi, a kenyérlángosod isteni, és kérem a tészta receptjét!!

hö?

Namármost. A káéshá "csodálatos" épületének előcsarnokában áll egy szobor, aminek a láttán minden dolgos nap minimum kétszer tör rám a nevetőgörcs. Képzeljetek el két bronzból készült, egyiptomi szfinx és fáraó keverékének látszó alakot. Nem más, mint a formatervezésbe kódolt történelmi pátosz maga! A futurizmus keveredése az ókort idézővel, óh, mily csodás oximoron, menten elalélok!

Na jó de mit ábrázol? -gondoltam elsőre. Elhaladva e pompás műremek mellett az jut eszembe, hogy másnak is látnia kell azt a koncepciót, amit én, nem lehet, hogy csak az én fejemben állna ezen képpé össze a két nyurga fémréteg.. Míg egyikük részint előrehajol és mintegy szégyenkezve inkább maga elé néz, addig a másik minden további szemérmet nélkülözve, mintegy magától értetődő természetességgel teszi őt magáévá hátulról, miközben perverz merészséggel bámul a csarnokban elhaladó árnyékokra. És mindezt egy banki épület fő látványosságaként... éljen a modern művészet! ...

Habár teljes képet nem találtam róla, azért a cinkos hátsó alak látszódik némelyest..de még így is, hogy hiányos a kép, láthatjátok, hogy a galléros fáraó-alak terpesze között egy lábujjhegyen álló, feszülő vádlival támaszkodó láb húzódik (aminek értelemszerű folytatása egy fenék, "pont ideális" magasságban) ...

vélemény??