Megvolt a nagy pénteki izgalom, és úgy döntöttem, ideje le is írnom, mert úgy talán jobban leesnek nekem is a dolgok, mert azért van ám úgy, hogy azzal kap valami igazi súlyt, ha (virtuális) papírra is veted, legalábbis velem ez a helyzet.

huh....*nagylevegő* ... szóval az a helyzet, hogy ... babát várok! Várandós vagyok, áldott állapotban, sorolhatom még, de ugyanúgy hihetetlennek hangzik sokadjára kimondva is! Már a 3. hónapban járok, vagyis éppen a 13. hétben, amikorra már kialakult minden végtagja és belső szerve, és túl vagyok az első genetikai ultrahangon is, ahol megállapították, hogy nincs fejlődési rendellenessége (de azért hétfőn még megyek egy kombinált szűrésre, ahol vérvétellel megállapítják remélhetőleg ugyanezt).

Bár a doki látta már a nemét, mi nem szeretnénk tudni, ha lehet, majd csak akkor, ha megszületik, bár én sanszosnak tartom, hogy egyszer lesz majd egy "véletlen" elszólás vagy az ultrahangon pont úgy fordul, hogy látni lehet majd valamit --vagy épp annak hiányát :)

Nem volt tervezett egyáltalán, és ennek tetejébe ráadásul kvázi papírom is volt róla, hogy gyógyszeres segítség nélkül nekem nem lehet... gondolhatjátok a meglepettség mértékét, mikor kiderült, hogy hát valószínű, hogy már a kiutazásnál is többen voltunk, de hogy Izlandról hárman jöttünk vissza, az egészen bizonyos! Persze a kezdeti sokkot azóta felváltotta valami hihetetlen, ezt-nem-hiszem-el és ez-tényleg-velem-történik? felvillanyozó érzése.

Egyébként az egyre növekvő hasamon kívül (úgy nézek ki, mint aki minden este jól bevacsorázik -mondjuk pörköltet nokedlival, jó tejfölösen, kenyérrel, és némi csemegeuborkával) egyedül az időről-időre felbukkanó, pár órástól egész naposig terjedő masszív hányinger és szag-érzékenység, illetve nyűgösség lát el jelekkel afelől, hogy akkor sem vagyok egyedül, amikor nincs itt velem senki. Mert hát a ficánkolásából (pedig láttam az ultrahangon hogyan rugdosott, hogy most már aztán elég legyen, hagyják őt pihenni) még semmit nem érzek. Úgyhogy pár naponta eszembe jut, hogy lehet, hogy ezt az egészet csak én találtam ki vagy álmodtam, mert hát az nem lehet, és és és készen állok én erre??

Elvileg szeptember végi lesz, gyakorlatilag majd meglátjuk. Mindenesetre Sors keze vagy sem, hogy pont az a hónap, amelyikben Apa szülinapja is volt, meg hát az enyém is is ugye... mindenkinek van egyfajta hitrendszere (valakinek pont az, hogy nincs), én valahogy nyugodtabb vagyok ettől, és nem tartom véletlennek ezt a kis Almamagot, aki valójában most már akkora, mint egy citrom, a méhem pedig mint egy grapefruit.

Meg is mutatom nektek, hogy képet is köthessetek hozzá, hát íme.

Már egészen felismerhető a formája, itt éppen -ha jól veszem ki a dolgokat-
félig háttal, elfordulva szégyenlősködik. De nem fogok hazudni, annyira nem értek hozzá,
szóval a gerincvonalát látom, meg a fejét, és közelebbről nézve
a képen az orrát is (ami egyébként "élőben" nézve
egészen biztosan kivehető volt)

Hát igen... 2 kg-val többel, jelenleg
még csak enyhén domborodó
hassal. Úristen, ez tényleg én vagyok?