Vannak napok, amikor úgy érzem, nem nekem való ez a párkapcsolat dolog. Sőt, egy erdő széli kunyhóban, 5 kutyával és háztáji állatokkal, remeteként voltaképpen egész jól meglennék. Nem zavarna senkit a PMS hisztim, sem engem, ha kilencászhuszonöt-milliomodszorra sem csinált meg valamit a másik, hisz csak magam lennék; magammal, a magam tempójában, a magam stílusában végezve a dolgokat.
 Nem kellene rászólnom senkire, hogy ugyan pakoljon már el maga után vagy hogy a használt zokninak a szennyesben a helye, ahogyan nekem sem lenne kellemetlen érzetem attól, ha kupi van a ruhásszekrényben vagy ilyesmi...

mondjuk ő lehetne az erdei szomszédom :)

Oké, az erdő túlsó szélén élhet hasonló körülmények közt egy jóképű férfi... És néha, (mondom néha!) felém járhat, hogy hozzon lisztet tojásért cserébe, én meg főznék neki egy kávét. És esetleg olykor megjavíthatná, ami elromlott, én meg sütnék cserébe palacsintát. (...)

De összességében ennyi.

Aztán persze más napokon meg épp az ellenkezőképp gondolom...ahj női agy...a teremtőd egy őrült zseni volt...