Nem gondoltam volna annak idején, hogy ahhoz, hogy olyan gazdi legyek, akinek a kutyája kiegyensúlyozott, körülbelül kisBuddhává kéne váljak. Legalábbis az érzékeny (s az idő múlásával egyre érzékenyebb) kutyámnak mindenképp egy teljes lelki harmóniában élő emberre van szüksége.
És ez nem is olyan könnyű feladat!

Tegnap, miközben az őrző-védőről hazafelé tartottunk, eszméltem rá, hogy mindenre kiterjedően mire is van szüksége, s hogy jó, de csak kb fél úton járok ahhoz, hogy mindezt megadhassam neki. Fiziológiai szinten természetesen minden igénye ki van szolgálva, de mindemellett kiemelkedően számít nem csak az, hogy otthon családi béke legyen, hanem hogy pl mennyire sietősek a lépteim amikor sétálunk, vagy hogy mennyire maradok én magam nyugodt egy egyébként necces szituációban. Hogy milyen oldási technikákat használok, hogy tudunk-e eszköz nélkül játszani.

És voltaképpen a jó szülő is ilyen; kiegyensúlyozott, biztonságot adó háttér. Sokan gondoljuk azt, hogy "cáhh hiszen ez sima ügy!". Pedig rendkívül összetett és sok sok apró dologból áll. Hogy pontosan a kellő pillanatban dicsérsz-e rá arra, hogy kioldja magát egy szituációból. Hogy mennyire áll égnek a hajad, ha éppen valami rém büdöset és irtó gusztustalant talált. Hogy perlekedsz-e vele vagy határozott és egyértelmű vagy.

És végignézve magamon, összehasonlítva a középiskolai természetemmel, voltaképpen rájövök, hogy ahhoz, hogy minél jobb szülő lehessek, épp ellenkezőjére kell(ett) változnom, mint amilyen akkoriban voltam. Teljes személyiség csere. Még mindig nincs végigjárva az út.

Persze van, aki mindezzel együtt születik. Őstehetség a nevelésben. Afféle 'kutyasuttogó' .
Szóval azt kell, hogy gondoljam, én nem ember lehettem előző életemben, mert annyi minden új még nekem, s annyi mindent kell tanulnom. Remélem, ó, úgy remélem, hogy sikerül megadnom mindent a kis Makinknak! Hogy jó szülők leszünk! Ámen