ixD

Olykor belső késztetést érzek arra, hogy teljesen hülyét csináljak magamból. Történt ugyanis, hogy a költözés közbeni pakolászáskor megtaláltam azt a dobozt, amibe az exDével való szakítás után a közös emlékeinket tettem. Belekukkantottam, és megtaláltam pár fényképet, pólókat, Effott jegyet, és azt a Raffaello csokipapírt, amit a legelső randikon adott nekem. Rajta egy címke: "2007 február 20 V..D..-től, egy kutyasétáltatás alkalmával"

Engem megmosolyogtatott, mert az jutott eszembe, hogy úristen, 7 éve már, hogy mennyire meg voltunk őrülve egymásért (igaz, se-veled-se-nélküled módon). Szóval valamiért az a gondolatom támadt, hogy ezt a nosztalgikus élményt megosztom vele, lefotóztam, és elküldtem neki.
Az üzenetben leírtam, hogy ne értse félre a szándékot, és hogy milyen vicces hogy már 7 éve, s hogy remélem már megbocsátott a gyerekeknek, akik akkor voltunk. Stb. SEMMI félreérthető nem volt benne.
Elolvasta. Leszarta.

Bár magam sem tudom, mit vártam ettől, talán csak a hülye egómnak lenne fontos, hogy ne utáljon, a múltkor is átment a másik oldalra, mikor meglátott, hogy még véletlenül se kelljen elmennünk egymás mellett. Szó sincs arról, hogy leveleznék vele, sem arról, hogy találkozzunk. Mindössze annyit akarnék, hogy békésen zárja le ő is a múltat (hogy miért? Na arról fogalmam sincs, ez egy hülye belső késztetés). De hát...ez van. A továbbiakban nem érdekel.

Tádááá