Hurrá, mellényes lettem!

avagy hivatalosan is segédoktatóóó!!
Nagyon boldog vagyok, hogy megbíztak ezzel a feladattal!

Az első csoportom egyből szép kis feladat: ugyanis kis(testű)kutyás csoportba osztottak be Kinga mellé, ami azt jelenti, hogy a csapat blökijei mind bokáig érnek (két kivételt leszámítva, akik kb sípcsont-középig). Az első órán már szembesültem azzal, hogy egyáltalán nem lehet összehasonlítani őket a nagykutyákkal, akikkel eddig dolgom volt (hiszen az ovin is a nagytestű kölyökkutyáknál vagyok), s bizony ráfeszültem a problémára, mely szerint meddig mehetek el a hangommal, illetve a mozdulataimat mennyire kell koordinálnom a közelükben, végtére mégiscsak olyan csöppnyi méretűek!

A tegnapi fogalkozás elején annyira izgultam, hogy a közös játékhoz nagyobb méretű játékokat vittem, mint kellett volna :) Amikor erre rádöbbentem (már késő volt), mondhatni zavarba jöttem, és ez a felkonferálás (mármint a játék bevezetése) során szerintem eléggé kiérződött. Ehhez hozzájárul az is, hogy egyelőre zavarba jövök, ha középpontban vagyok és a gazdik összes figyelme rám összpontosul.
Természetes, hogy a gazdik még némileg távolságtartók, de ez változni fog remélhetőleg a következő foglalkozásokra, bár nem segít a dolgon, hogy az ünnepek miatt az csak két hét múlva lesz.

Egyébként az óra második részére már sikerült felengednem, és rájöttem hogyan viszonyuljak ezekhez a kis vahúrokhoz. Tudtam foglalkozni a kapcsolatépítéssel (van két szorongónk), és bizonyos esetben gátlások beépítésével is, mert van egy renitens dugógépünk, akinek kedvelt célpontja az egyik túlérzékeny (de már kioldódóban lévő) hosszúszőri tacsi.

De nagyon élvezem, és már alig várom a következő alkalmat!!