Sötétben is világos

A mai nap végre ismét olyan, ami emlékezetes marad. Malcolmmal végre beváltottuk a voucher-ünket, és elmentünk a Mátyás-hegyi barlangtúrára. 3 órán keresztül másztunk, csúsztunk, függeszkedtünk, a szűkebb helyeken, ahol felfelé tágul inkább a tér (tehát a talaj szintjén kb alig férsz el, de felfelé már szélesedik), úgy haladtunk, hogy a hátunkat a falnak vetettük, a lábunkat pedig a szemközti falhoz, és így oldalaztunk.

 Őszintén szólva tartottunk attól, hogy majd klausztrofóbiánk lesz a szűk helyeken, mert azért volt egy-két húzós rész, ahol abszolút kúszásban lehetett csak közlekedni, de szerencsére nem volt gond, igaz, ezek a szakaszok rövid ideig tartottak.

 Szóval hazafelé már igencsak elpilledtünk, és még sokszor merültek fel újra és újra a beszélgetéseink között az átélt élmények. Voltak például vicces feladatok is, pl hogy számoljuk meg, hogy szerintünk hány kijárat van az adott "teremből". Én épp kijelentettem a barlangvezetőnknek, hogy "hát ott mintha lenne valami, de az olyan pici, hogy azon szerintem nem jut át senki", amikor mintha épp csak varázsütésre, megjelent három barlangászlány, átvágtattak a "termen", és eltűntek abban a lyukban...
Azért szép, hogy ilyen sakk-mattot kapta, mindenesetre őszintén mondom, hogy tanultam belőle. Attól még, hogy valami megoldhatatlannak látszik, még nem biztos, hogy az is.

 Szóval nagyon szupi volt na, én csak ajánlani tudom mindenkinek.