Jag skriver

Észrevétlenül bontakozott ki. Először csak hömpölygött, majd lassanként, határozottabb formát öntve, egyre erősebb lett. Először csak apróbb tárgyakat lökött arrébb, később már az útjában legelésző birkák hátát taszigálta, mint aki kötözködik. Aztán hűvösen remegni kezdett körülötte a levegő, s roppant nagysága egyre intenzívebb lett. Az ég szürkévé vált.

 Páran már észrevették a távolból, de lebecsülték egyre növekvő erejét. Mikorra a teraszhoz ért, már bokrokat csavart ki tövestől, s apróbb állatokat sodort magával. A kint parkoló autó kerekei rezegni kezdtek, s megszólalt a riasztó. Egy percre beállt a csend... a házba menekült emberek feszült némasága volt. Arra sem volt idejük, hogy megszámolják, mind megvannak-e, s most pisszenés nélkül várták feszülten, mi fog következni.. A fürdőkád csapjából egy vízcsepp hullt alá és jellegzetes hanggal vált vízpermetté a porcelán felületen... Aztán hirtelen hangzavar lett: a vihar föléjük tornyosult, s mint aki kíváncsi kik laknak odabent, őrülten feszegetni kezdte a tetőt. Recsegett, ropogott az öreg faház, s senki nem tudta, vajon ellenáll-e az akaratos erőnek.

 Reggel lett. Az emberek összegabalyodva ébredtek, ki-ki egymás hátán. Ki tudja, talán az összetartásuk mentette meg őket, vagy talán a fohászok tették, de mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor a törött lim-lomok, kint szétszórva heverő cserepek, és messziről odasodort tárgyak közül farkcsóválva rohant feléjük Fito, a család egyetlen kutyája.