Olyan érzésem van, mintha bármelyik pillanatban mindjárt elhánynám magam. (Nem, nem vagyok várandós)

Tudjátok, néha egészen elcsodálkozom ezen az egész Világ-dolgon. Minden megy, halad a maga útján, mi emberek pedig mindennek a miértjére akarunk rájönni. Persze jónéhányan már feladták a harcot, s belefásultak a mindennapok harcába, de mások még folytatják az örök kutatást. Mit mondhatnék? Türelmetlen vagyok.. jellemző. Mindig is az voltam. Türelmetlen vagyok az étellel -ezért habzsolok. Nem mintha minél hamarabb túl akarnék esni rajta, csak úgy... nem is tudom. Türelmetlen vagyok a világ dolgaival kapcsolatban is.. Azonnal akarom a megszerezhető ismeretek minél nagyobb hányadát, azonnali megértéssel. Azonnal akarom kézzel-lábbal habzsolni az Életet, így, nagybetűvel.

Oh, irgalom atyja, adj türelmet!

Vigyázz, mit kívánsz..

Már azóta kíváncsi voltamaz "Ízek, imák, szerelmek" c. filmre , hogy megjelent, de valahogy sosem jött ki úgy a lépés, hogy tényleg meg is nézzem. Tegnap viszont letöltöttük, és végre szétcincálhattam, elemeire bonthattam az egészet, ahogyan azt a kritikusok mind teszik.

No hát először is, Robert Richardson operatőr igazán értette a dolgát, hogyan is kell tökéletesen hatásvadász képeket beleillesztenie a mondanivaló közé, hogy széles körben fogyaszthatóbbá tegye az egyébként manapság egyre kedveltebbé vált témát.

Adott egy nő, akinek ugyan mindene megvan (férj, ház, jól menő munka), de neki mégis hiányzik valami az életéből. Sok sok éve gyűjtögeti az újságcikkeket, amik azokról a tájakról szólnak, ahová legszívesebben utazna. De ezek csak gyűlnek-gyarapodnak, az évek pedig anélkül telnek, hogy bárhová is -nem munkaügyben- eljutott volna.

A radikális lépés (válás) után, mindenki intésének ellenére, nekivág, egyedül, először Olaszországba. Gyönyörű képeket láthatunk a városról, és itt jegyezném meg, hogy mennyire okosan is bánt a rendező a történet szerkesztésével. Túlságosan valószerűtlen lett volna ugyanis, ha minden simán megy, így azt is láthatta a néző, hogy bizony nem fenékig tejfel sem egyedül lenni egy idegen helyen, sem peddig az ottani körülmények nem felelnek meg mindig az eredeti elképzeléseinknek.

No de a kezdeti nehézségek után egyre gördülékenyebb lesz minden, s főhősnőnk ráérez arra, amit mindig is hiányolt: az önmagával eltöltött idő, az önmagunk elfogadásának és szeretetének örömére. Volt egy olyan mondat, ami úgyszólván "beütött": "Tizenöt éves korom óta vagy párkapcsolatban voltam, vagy éppen szakítófélben. Sosem hagytam elég időt arra, hogy magammal foglalkozzak". Hmm..

No de nem nyújtom hosszúra, mint a rétestésztát szokás. Nem szabad elfelejtenünk belemerülni az Életbe, ahogyan azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a pihenésre, az édes semmittevésre -vagy ahogyan az olaszok mondanák, a Dolce far niente -re- is időt szánjunk. Pihenni tudni kell.

S míg a film első fele a testi kényeztetés változatairól szól legfőképpen (lakomák, borozások), addig a másik az igazi lelki elmélyülésről, melynek legalkalmasabb helynek India -majd Bali- bizonyul. Az önkéntesség mellett a napi rendszeres meditáció, a másokkal és önmagunkkal kötött kapcsolat megértése, a másokon való segítés öröme, s végül az átlényegülés elérése vezet ahhoz, hogy harmóniában legyünk a Világgal, és legfőképpen önmagunkkal.

Mindazonáltal, hogy a filmet -a minél nagyobb nézőközönség bevonása érdekében- hatásvadász képsorozatok tarkítják, az igazi mondanivaló -azt hiszem- a mögöttes, rejtett üzenetekben keresendő. A szemfüles, és látó szemmel néző befogadó ezeket viszont könnyedén észreveheti, s eljuthat hozzá, hogy mit is akar igazából mondani ez az Elizabeth Gilbert ugyanezen című regényéből készült adaptáció.

Helyzetjelentő

Őszintén elmondhatom, hogy igazán örömteli érzés, ha az ember megteremt valamit...pontosabban előteremti, megtermeli a rávalót. Úgy, hogy nem anyuci-apuci vette, nem a barátodtól kaptad, nem örökségből származik, hanem a saját magad általi megtakarításból.

Amikor végignézek pár ismerősön (és itt kihangsúlyoznám, hogy azokról beszélek, akikkel már régóta nem tartom a kapcsolatot), azt látom, hogy mind olyasmire büszkék, amit nem ő maguk hoztak létre. Dagad a májuk attól, ami más által jutott a "birtokukba". Dicsekednek egy olyan világgal, aminek a létrehozásában igazából nem is vettek részt. Más által learatott gyümölcsök élvezői ők, és mindemellett még úgy is csinálnak, mintha ez nem így lenne.

Malcolmnak sikerült állást találnia, egyenesen lenyűgözte az interjúztatókat. Igaz, a munkakör nem valami fényes, de akármit mondtam, nem volt hajlandó másképp dönteni. Szerencsére hétfőre behívták egy másik helyre is, őszintén remélem, hogy ott kedvezőbbek a feltételek (a betöltendő feladatköröket illetően), és inkább amellett dönthet majd. Köszönöm mindenkinek a szurkolást!

U.i.: Chili meg új labdát kapott, ami természetesen csipog, hisz ez a kedvence. Odáig meg vissza van a boldogságtól, és mindenhová viszi-hozza, ezzel alszik, és legnagyobb örömünkre ezzel ébreszt minket. De hát...egyszer van Chili-nap, úgyhogy mondja mindenki szépen: "Boldog szülinapot, Chili!" :)

U.i.: épp olyat játszunk, hogy ő kint leül a konyhában, én meg eldugom a labdát a szobában, majd behívom, és neki meg kell keresni. Látnotok kéne az egészet, mennyire aranyos, ahogyan körbeszaglász mindent, s hogyan tud örülni, amikor megtalálja. Kis kölyökkutya :)

Tegnap rögzített vonalon randit kért tőlem egy ügyfél. Kétszer is. Azért eléggé elgondolkodtató, hogy az emberek mennyire magányosak, ha már ilyennel is próbálkoznak...

Más: köszönöm mindenki szurkolását, de sajnos nem jött össze, amire annyira számítottam. Most egy elég nehéz döntési helyzetbe kényszerültünk ezáltal (Malcolm meg én)... minden reményünk szerint szeptember végéig megoldjuk a dolgot, különben nagy slamasztikába fogunk kerülni.

Elképzelhetetlennek tartottam pár éve, hogy a pénz ennyire uralja az életemet, de mégis azt teszi... nem, nem vagyunk milliárdosok, és egész nyár alatt mindössze egy hetet töltöttünk tényleges nyaralással, és akkor sem tengerparton vagy bárhol külföldön...
Nehéz a döntés, mert sokkal hamarabb összejönne az az összeg, ha maradok -amivel 1 év múlva elindulhatunk-, de nem bírok ki még egy évet itt a bankban... ami azt illeti még 1 hónapot is szenvedve bírnék itt ki, nemhogy többet...

Kedves Olvasóim!

Holnap minden kiderül (és reméljük mindenki derül is majd, beleértve legfőképpen engem). Az izgalom a tetőfokára hág. Dobpergést kérek, mert a holnapi nap mindent eldönt. Szurkoljatok, és küldjetek kérlek sok sok sok pozitív energiát, hogy a lehető legjobban alakuljon minden!

Előre is sok köszönettel:
Felfedező

Ma reggel a metrón, munkába tartva csak bámultam kifelé a fejemből (ahogyan ez reggel 6-kor elég szokványos az embertől), és csak azon gondolkoztam, hogy mennyire "életidegen" ez a város már nekem. Szó se róla, "az esti fények azok nagyon szépek", de sajnos a látvány már csak vígasztal, és nem megerősít. Számomra már azt üzenik: "Jó téged újra itt látni, de te is tudod, hogy nem itt a helyed".

A szembe szomszéd írt nekünk Ausztráliából, mellékelve a bálnalesen lőtt képeit, amelyiknek egyikén a távolban kardszárnyú delfinek ugrálnak ki a vízből és érkeznek háttal vissza, a másikon kék bálna úszik a hajó mellett... no mindegy, mindenesetre azért bizonyára jól jön majd egyszer, hogy már arrafelé is van ismerősünk. Sosem lehet azt tudni.

A tisztavatás egyébként megható volt, bár a tűző napon állás hatására mindannyian leégtünk.. a "miniszter urak" beszédét jóval rövidebbre kurtítottam volna, és a hangosítást is talán minőségibb módon oldottam volna meg a helyükben (pláne hogy kb 5 percig egyáltalán nem is volt hang, amikor pedig kellett volna, hogy legyen). A lényeg, hogy megvan a hadnagyi rang. Persze nem nekem :)

U.i.: Megrendelés -pipa

Holnap tisztavatás. Wáow. Még sosem volt ismerősöm, akit tisztté avattak volna, holnap azt láthatjuk majd, ahogyan Malcolm bátyjából hadnagy lesz :)

Mindent, mit eléd sodor a szél, talán okkal teszi. Bízni, hinni végsőkig, míg csak lehet. Fuss, amíg a lábad bírja, érezz, amíg csak szívvel lehet, és érezd.. hogy a küzdelmeid, harcaid, belefektetett energiád gyümölcse már érik.

Merj szembenézni

A blog címe ezt a címet viseli, néha mégis elfelejti az ember, s lombok közé, fatörzs mögé bújva próbál újra kislány lenni. Persze az sosem tűnik el, a játékos, az állatok nyelvén beszélni tudó világ. Csupán a körülvevő változik, évről-évre, hónapról-hónapra... másodpercről-másodpercre.

Nehéz mindig felvenni a harcot, és tudni, hogy minden egyes döntésnek súlyozott következménye van. Furcsa egy spirál ez, és nehéz nem mindenre fittyet hányva nekivágni csak úgy, a Nagynak. A legnehezebb dolog türelmesnek lennem, pedig -ha minden jól megy- már csak egyetlen évet kell várnom, és feltárul előttem, amivel mások csupán nyaralások során találkoznak. Türelem, lassú víz partot mos!

Ha már a víznél tartunk... megint ömlik az olaj... ezúttal Skócia partjainál. Egy Shell kútból zúdul, eddig 216 tonna(!!!) az Északi-tengerbe. Nyugatalanító, kétségbe ejtő. Ott akarok lenni, és segíteni az állatokat tisztítani. Ott kellene lennem, és nem vagyok, hogy segíthessek...

Ábránd

Hányszor is...

Nos. Első lépések megtéve. Bizonytalanok, de annál reménytelibbek.
Határidő: csüt-pént.

Néha az embernek el kell vesznie ahhoz, hogy megtalálja önmagát

Olyan lehet ez, mint amikor neki állok rendet rakni. Előbb mindig nagyobb kupi lesz, és aztán csak makulátlan rend. Ez meg valahogy így hangozna: "Ahhoz, hogy igazán rendet rakhass, előbb sokkal nagyobb kupit kell csapnod"

Nagyon sokat gondolkozom azon, hogy minél hamarabb felmondjak itt.
Igazság szerint elég régóta érik ez bennem, és sokan mondjátok (amúgy joggal), hogy addig ne mondjak fel, amíg mást nem találok helyette.
A gond csupán az, hogy ez az ellenállás, ami belül van, nőttön-nő, 3 éve csak dagad, duzzad, puffad, püffed, fúvódik, növekszik, megállíthatatlanul, mint a kisgömbőc, aki felfal mindenkit. Csakhogy aztán felhasad... Éppen így félek én is attól, hogy ez a hangtalan és egyre dagadó duzzanat egyszer csak kipukkad, és a következményeket még én sem ismerem.
Napról-napra érzem, ahogy ellep valami eddigi ismeretlen szomorúság és fájdalom, ellenállás a Világ ellen, és ez ellen a kizsigerelés ellen, ami idebent zajlik.

Már Malcolm sem tud megvígasztalni, csak aggódóan törli a néma kishajókat, amik mindennapossá váltak. Akárki akármit mond, én ezt nem bírom tovább.

Arra is gondoltam, hogy talán ez a jel, és a kényszerítő körülmények utalnak arra, hogy épp itt az ideje, hogy megtanuljam elengedni a korlátot, ami segít a talajon maradni. Ha elengedem, itt jön a lehetőség. De ahhoz el kell engednem. Mi van, ha ez a helyzet? Hogy éppen a biztosat kéne elengednem ahhoz, hogy beengedhessem az újat?

Tegnap éjjel...

És végre megint dívik az éjszakai bringázás időszaka. Igaz, előbb egy kis helyrepofozás kell Főnixnek, mert az első kerék mindig leereszt, úgyhogy a tegnap estét is négyszeri benzinkútnál történő kerékfelfújással gurultuk végig.

Azért persze nagy felüdülés volt éjjel tekerni, pláne Malcolmmal együtt. Vannak dolgok, amik kiemelt jelentőséggel bírnak. Ilyen a közös bringázás élménye a számomra.

Folyamatosan rémálmok gyötörnek, és ez kezd egyre jobban megviselni. Minthogy valóságként élem meg őket, ez egész egyszerűen...szörnyű.

Ma például megöltek. Azt láttam, ahogy valaki egy borítékot helyez az asztalra, benne gézlapok mellett egy injekciós tű, halálos adag méreggel. Azonnal hatóval. Tudtam, hogy nekem rakták oda -hogy fecskendezzem be magamnak, úgy a legkönnyebb mindenkinek. Menekülni akartam, de akkor az ajtón bejött egy magas, fekete alak, és noha Chili először bátortalanul megugatta, azután nem tett vele semmit, hiába kiáltottam hangosan "Chili, ments meg, segíts!!". Kifutottam az ajtón a lépcsőházba, ahol további sötét alakok álltak, arra az előre kiszámított esetre, ha netán menekülnék.
Leugrottam a körlépcső közötti térbe, a középen lévő korláton csúszva lefelé. Kimenekültem az udvarra, de már ott is vártak. Srácok voltak, cigarettáztak, és körbevettek.

Próbáltam húzni az időt, s beszéltem hozzájuk, kérdezvén gyilkolási szándékuk okát. Ahogyan ezt az életben is valószínűleg tenném (gondolom én). Valami maffiavezérről beszéltek, aki vett nekem mindenféle exkluzív köntöst, parfümöt, kenceficét, és ezeket én nem fizettem vissza neki. Ahogyan ezt mesélték, megjelent az (álombeli) képzeletemben egy nő, aki a maffiavezér szeretője, s a férfi elhalmozza őt mindenfélével, ajándékként értelmezett dolgokkal. Hát ezért akarnak engem megölni?
-Már bocsánat, de összevernek... -kezdtem bele, de az egyik cigarettázó srác megunta a dolgot, s belémvágta a tűt. Durva mozdulat volt, felszakadt a bőröm, és igazából éreztem a fájdalmat. Egy másikuk valami folyadékot öntött le a fájdalomtól, kiáltás miatt nyitott számon át a torkomba. A fájdalom hirtelen múlni kezdett. Azt hiszem, a folyadékot velem megitató ezzel jót akart. Így akart könnyíteni rajtam a lehetőségekhez képest, talán a méreg okozta hihetetlen fájdalmaktól akart megkímélni. De hát... meghaltam.

A következő jelenet az volt, hogy holtan fekszem egy ágyon, mellettem a maffiavezér férfi feküdt, másik oldalamon egy kisfiú, a lábamnál egy tinédzser korú lány. Ment a tévé. A lány épp valamilyen élénkítiő drogot lőtt be magának, és "felébresztem vele őt is, biztos nem fogja bánni" mondattal a kulcscsontom alá fecskendezett valamit. Megint csak igazából is éreztem a fájdalmat, de az álombeli testem ugyanolyan mozdulatlan maradt. A lány várt, a férfi csak ennyit mondott: "Hagyd, hadd pihenjen" -de igazából tudta, hogy halott vagyok. Nem akart gyanút kelteni...
A lány mégegyszer szúrt, ezúttal a hasamba. Semmi.
-Apu, szerinted szúrjam a fülébe, mint annak idején, amikor vészhelyzet volt, és így tudtatok csak megmenteni?
-Igen, próbáld meg, hátha az segít. -és a fülembe szúrta, egyenesen a dobhártyámba hatolt a tű. Hallottam, ahogy a keze hozzáér a fülkagylómhoz, a hallójárathoz, s aztán a fájdalmat... ekkor ébredtem fel, s egyből a fülemhez kaptam. Annyira szörnyű volt az egész, annyira valósághű..

Valaki mentsen meg, kérem!!! Gyűlölöm, utálom, az összes szőröm feláll ettől a munkahelytől. Ódzkodom tőle, minden egyes zsigeremmel ellene vagyok!! UNDORÍTÓ! Meg fogok kattanni.. nem bírom tovább! A mai nap volt a hab a tortán, a cseresznye a habon, a szardarab a cseresznyén, sőt, maga a szardarabba ragadt légy.

Megjött az OTP Magánnyugdíj Reálhozam. Juhúú! Most már tényleg van keret rá, hogy megvegyem a túlságosan régóta áhított laptopot. Végre lesz alkalmam belefogni a szakdoga írásába, és az sem lesz gond, ha több órás vonatúttal utazunk valahová.

Napról-napra hihetetlenebbnek tűnik, hogy milyen jó érzés, amikor a reggeli ébredés "rutinja" szerint én felülök az ágyon, ő pedig odakúszik, és a fejét az ölembe fúrja, ott piheg tovább, míg én birizgálom a haját.

Tegnap viszont egy meglehetősen ... meglepő kérdéssel fordult hozzám: "Mi lenne, ha elkezdenénk azon gondolkozni, hogy vegyünk egy saját lakást?" A tágra nyílt szemeim láttán még hozzátette: "Igen, én tényleg komolyan gondolom ezt az egészet veled. Csak te még nem akarod elhinni."

Summarum

Azt hiszem, roppant nehéz az ember lányának az érzelmi életét kordában tartani.. de azt hiszem, hogy lassan-lassan megy a dolog.

Tegnap a keresztapja házában festettünk, Chili is velünk volt, aki meg Bubuval, a család kutyájával játszott, mialatt mi dolgoztunk. A mai napon áttörés történt -először utazott nélkülem Chili, ugyanis Malcolm ma is visszament a Keresztapjához segíteni, és vitte magával Robokutyit. És Chili ugyanúgy viselkedett, mintha velem lenne..

Azt hiszem, kezd szilárdulni a családképünk, és mindennek én nagyon-nagyon örülök. Továbbra is ellenállunk a problémáknak, az akadályokat sikeresen vesszük. Pedig nem kis dolgokkal állunk szemben. Épp itt az ideje, hogy (lassan) 24 évesen vállaljam a felelősséget mindenért. Élvezem. Még szilárdulok itt belül, már ami az érzelmi stabilitásomat illeti. Még olykor megijedek és félek, hogy talán mégis én ítélem rosszul, és majd nagyon fájni fog. De "kockázatban a szenvedély" -mondják, és talán tényleg át merem adni magam. Halkan súgom csak ezt, mert egészségessé kell, hogy váljak.
Csak tudatosan, kedves elvtársnő, csak tudatosan.

Nagyon furcsa álmom volt.
Egy pirinyó faházban laktam Chilivel, a szomszédom Rockef' volt. Egy erdő szélén volt mindez, és szemben a faházzal, kerítéssel elkerített legelő állt, ajtaja nyitva, lovak legelésztek belül.

Egyszer csak hatalmas robajjal három vagy négy ló, nyereggel a hátukon vágtáz arra, s ahogy meglátják a karámot, befutnak a nyitott kapun. Három-négy ember jelenik meg futva, elöl egy nő, kalappal a fején, kötéllel kézben. Lasszót készít belőle és az egyik lovat el is kapja. Az persze futásnak ered, a nő elesik, de nem engedi a kötelet. Ahogy ezt meglátom, odarohanok, és lefogom a nőt, szinte ösztönösen jön, hogy megvédjem szegény pacit.

A nő kezéből kicsúszik az irányítás, és a ló megmenekül. Akkor hirtelen megjelenik a karám tulajdonosa, és elzavarja az idegen embereket, mondván az ő karámjában lévő lovak mind az ő tulajdonát képezik. A nő távozóban fenyegetően rámnéz, aztán eloldalog a csatlósaival együtt.

A tulaj -melegszemű, idősödő úr, kedvesen néz rám. Azt mondja, mindent látott az ablakból, és bátor dolog, amit tettem. Ezt mondom neki: "Uram, én egyenesen imádom a lovakat! Kiskorom óta ősi vonzalmat érzek irántuk, rajongok értük". Ő pedig: "Akkor az én farmomon a helyed! Van egy kis vityillóm a hegy lábánál. Akad számodra egy üres szoba, ha megfelel. Szegényesen élünk, de nem szenvedünk semmiben sem hiányt. Jó lesz?" -én meg hihetetlenül boldog lettem, mert ez az, amire évek óta vágytam, és még Chilit is vihetem.

Átkopogtam Rockef'-hez, kérdeztem, ő is jönne-e velem, de ő nem akart.
Az idősödő úrnak volt három fia, az egyik Malcolm volt :) Itt ébredtem fel, azzal az érzéssel, hogy "Hazaértem".

Hogy őszinte legyek, engem a végletekig kiakaszt az a plakát, ami már nem is tudom, mit hirdet, de torzítottan látszódnak rajta az emberek (mint a rendőrségi felvételeken, úgy van túlpixelesítve a kép), és a plakát szövege ennyi: "b******, h******, i*****" de legalábbis valami ilyesmi. Már ne is haragudjon a világ, de ez egy olyan szintű színvonal-csökkenés! Ilyennel csalogatják a nézőket? Tényleg igaz, hogy azzal teszik vonzóbbá a műsort, hogy 18 év fölötti, káromkodással teli tartalmat hirdet?... gratulálok, ez 2011.

Viharjelzés alatt vitorlázni -felejthetetlen élmény. Igaz, hogy majdnem kettétört az árbócunk, és a felboruláshoz is egyszer elég közel álltunk, azért rohadt jó hangulata volt az egésznek. A gyönyörű, gomolygó felhők alacsonyan sorakoztak az égen, vijjogó sirályok követtek minket, mögöttünk hatalmas, általunk keltett hullámok. A széllel szemben száguldottunk, kétszer-háromszor olyan gyorsan, mint ő..

Még ha erősek is voltak az ingerek, és igencsak megfeszültek az idegszálak, erős koncentrálás szükségeltetett, még így is, mindenek felett, és elsősorban: hihetetlenül fantasztikus élményt nyújtott. Egy katamaránnal szelni a habokat -maga a menny :)