Persze már megint olyan sok minden van, amit mondhatnék/tam volna, de azért bent tartom, mert talán én sem hiszem el, hogy ilyen könnyedén ejthetünk dolgokat a mélybe, amit idő kemény munkájával építettünk, hát elég egyetlen nap, hogy minden a fenékre süllyedjen, márt hát van, aki sosem fogja megérteni, hogy mi csillog ott a lány szemében, miközben kapaszkodva tartja magát.. igen, elbírjuk a saját súlyunk, fel vagyunk arra is készülve, biz ám, sokatok nélkül is, hogy megbirkózzunk a hétköznapok nyűgjével és kínjával. Harcosok vagyunk mind, kik álarc mögé kényszerülünk; jótékony védelem ez az ártó szándék ellen, hát nézd mint tűnök tova, s tán egy nap ott tartasz majd, hogy azt sem hiszed képzeletedben léteztem-e egyáltalán...