Ahogy a kifújt levegő elhagyja a számat, vele együtt régről bent ragadt dühöm is távozik lassan. Párává válik a keser, a csalódás, és a pórusaimon keresztül kifúrják magukat a tönkre ment álmok is, hát így tisztulok én. Hogy is volt ez, lant szó alatt nézni Róma égését? Én magamban dúdolt dallamokra szellőztetem az ereket, hát így élek én, és tán messzibb távlatokba is merek nézni már, mint amikor a tengeren várod, hogy felbukkanjon a jól ismert árbóc csúcsa, és onnan még mennyi idő, hány belélegzett és kifújt levegő, míg végre karodban tarthatod, kit a fedélzeten hosszú órákig fújt kék tengerek szele.

Drága Leonard. Szembenbézni az élettel, mindig szembenézni az élettel, és tudni, hogy mit jelent. Végül tudni szeretni olyannak amilyen, és aztán eltaszítani. Leonard, mindig az évek köztünk, mindig az évek. Mindig a szeretet. Mindig az órák.