mélység

Két férfi összeszólalkozott reggel a villamoson. Nem tudom miért is pontosan, de köze lehetett a hely szűkösségéhez, mert azért voltunk páran, de annyira mégsem tömörödötten, de hát valószínűleg így is túl sok volt az 1 m2-re jutó tesztoszteron százalékos aránya... Már legalább 3 perce kiabáltak, aztán úgy tűnt, hogy elhalkulnak, de hát a férfiúi büszkeség mindkettőjükben erősebb volt semmint hogy átengedje az utolsó szó jogát, így újból visszaemelkedett a hangerő jó pár decibellel hangosabbra. Az utazóközönség síri csendben nézte és hallgatta őket, valaki távolabb is húzódott, ő ebben nem akar részt venni módon, majd az új helyről pislogott feléjük, csak ha tán repülne mérgükben cipő/szatyor/fapipa, akkor még időben elhajolhasson vagy tudomisén. Aztán egyszer csak a tömegből odakiabált nekik valaki: "Elég legyen már! Felnőtt férfiak.." -egy női hang, erélyes, pont amennyire kell, ami ellentmondást nem tűrve kérte ki magának, mert abban az öt szóban minden benne volt. Maga mögött hagyta az összevitatkozók szégyenérzetét és az emberek helyeslő megkönnyebbültségét. Egy teli villamoson egy nő tett rendet, és utána meg sem mert szólalni a 2 érintett, pár percre rá pedig beindult a felhőtlen cseverészés csak mint egy szokványos napon.
És tudjátok ki volt az a lány? Hát én.

Nem azért mert ez olyan hősi dolog lett volna, egyáltalán nem, de az a filmekben sokszor elhangzott mondat jutott utána eszembe, amikor valaki felsikkant: "valaki csináljon már valamit!" - pedig az a valaki éppen te is lehetnél. Miért várunk mindig arra, hogy más közbeavatkozzon/segítsen/megoldja helyettünk? Legyünk mi magunk a változás, a bátorság, az erő. Mert egy határozott fellépés többet számít bárminél. Számomra ez a mai nap tanulsága. Merni kiállni, bátornak lenni, és első mindenki előtt, mert mire más is lépne, addigra lehet már késő. Being brave is winning! Phh lehetnék akár motivációs tréner is ennyi erővel :)