Júliusi cél: szigorú pénzügyi tervezet összeállítása, mert jelenleg úgy látom, hogy ami plusz bevételem akad, abból alig tudok félretenni.

Tovasodródtak az idő állandó, és könyörtelen folyamában, és vissza se néztek, tán úgy haladtak előre, mindig csak előre, te voltál nékem egykoron, mint réti virágnak az nyári zápor, mint ősi népnek a hagyomány, mint csukva maradt szájon az utolsó csók; te voltál és vagy minden és örökkön... az utolsó ősz hajszál a halántékomon. Véredből születtem és gondolataid által vagyok; én, a kimondatlan szavak első benn-akadta, én, a benntartott sóhaj, én, az első és utolsó; az örökös körforgás maga; menta szín vagyok a kifestett körmödön, és halovány fuvallat a nyakszirten, én, a tiszta hang a hegedű húrjain. Álmodban a virágárus, a zöldséges, a vásárló az újságos standnál, és alámerülve én fogom a kezed; mert én vagyok önnön bátorságod, amivel e világot megéled, belőlem táplálkozol árvátlan órákon; én vagyok itt neked, a gőg, a harag, a düh és a keser, de én vagyok a csakazértis, a mostmárelég, a felafejjel, és az apró mosoly a könnyes szájszegleten. Támaszkodj rám, mert mi vagyunk itt kettecskén, mint mindenki más magának egyes egyedül; add a kezed és jer' hát, íme így élünk mi, az idő állandó, és olykor könyörtelen sodrásában. Ámen.

 

Mert hogyan is lehetne a végtelent elképzelni, mikor az időnek is volt kezdete? Mert felvetül a kérdés, ha valaminek kezdete van, akkor vége is kell hogy legyen: ellentétpárokra épülő világban élünk, ahol elképzelhetetlen, hogy valamiből csak egy létezzen. És azt is fel kell dolgoznunk, hogy minden megoldáshoz több úton keresztül is eljuthatunk (minden létező dolgot többféleképpen is lehet csinálni). Ergo az időutazást is egymástól eltérő módokon meg lehetne valósítani, csak talán annyira egyre koncentrálunk, hogy éppen ez szab gátat a feltalálásának. Az Élet zsenialitása, hogy egy olyan nehézséggel szembesít minket, ami önmaga szemellenzője is egyben.

mélység

Két férfi összeszólalkozott reggel a villamoson. Nem tudom miért is pontosan, de köze lehetett a hely szűkösségéhez, mert azért voltunk páran, de annyira mégsem tömörödötten, de hát valószínűleg így is túl sok volt az 1 m2-re jutó tesztoszteron százalékos aránya... Már legalább 3 perce kiabáltak, aztán úgy tűnt, hogy elhalkulnak, de hát a férfiúi büszkeség mindkettőjükben erősebb volt semmint hogy átengedje az utolsó szó jogát, így újból visszaemelkedett a hangerő jó pár decibellel hangosabbra. Az utazóközönség síri csendben nézte és hallgatta őket, valaki távolabb is húzódott, ő ebben nem akar részt venni módon, majd az új helyről pislogott feléjük, csak ha tán repülne mérgükben cipő/szatyor/fapipa, akkor még időben elhajolhasson vagy tudomisén. Aztán egyszer csak a tömegből odakiabált nekik valaki: "Elég legyen már! Felnőtt férfiak.." -egy női hang, erélyes, pont amennyire kell, ami ellentmondást nem tűrve kérte ki magának, mert abban az öt szóban minden benne volt. Maga mögött hagyta az összevitatkozók szégyenérzetét és az emberek helyeslő megkönnyebbültségét. Egy teli villamoson egy nő tett rendet, és utána meg sem mert szólalni a 2 érintett, pár percre rá pedig beindult a felhőtlen cseverészés csak mint egy szokványos napon.
És tudjátok ki volt az a lány? Hát én.

Nem azért mert ez olyan hősi dolog lett volna, egyáltalán nem, de az a filmekben sokszor elhangzott mondat jutott utána eszembe, amikor valaki felsikkant: "valaki csináljon már valamit!" - pedig az a valaki éppen te is lehetnél. Miért várunk mindig arra, hogy más közbeavatkozzon/segítsen/megoldja helyettünk? Legyünk mi magunk a változás, a bátorság, az erő. Mert egy határozott fellépés többet számít bárminél. Számomra ez a mai nap tanulsága. Merni kiállni, bátornak lenni, és első mindenki előtt, mert mire más is lépne, addigra lehet már késő. Being brave is winning! Phh lehetnék akár motivációs tréner is ennyi erővel :)

Ahogy a szemembe sütött a nap, azt hittem, csak káprázat, hogy ilyen kép látványa tárul elém, pedig ott állt puszta valójában és hűvös illatával elszabadított pár kósza hajszálat, csak hogy óvatos mozdulattal megkavarhasd a folyó vizét, mintha nem zubogna az magától is, csak rásegítek, mondta az ősz halász, és közben sült barnára pácolta őt az évek melege. Cetliket gyűjtött, rajta idézetekkel, amin hümmögsz, mikor elolvasod, tudjátok, mint hogy "Az élet nagyon hosszú" T.S Eliot-tól meg ehhez hasonlók.

 Hétrét görnyedt a súlyok alatt, de nem tette le őket, amíg csak oda nem ért. A falhoz, a büszkén, kihúzott háttal álló monstrum lábához, ott aztán kicsomagolta a batyuját, és apró vésőjével nekikezdett a gránit talapzatnak; "nem csupán egy kis lyukat akarok én fúrni, hogy átleshessek" -mondta, mielőtt nekiveselkedett volna, mutatóujját felemelve osztotta intelmét, majd hozzálátott az ellenállás achilles-inához.

sml

Robin Schulz eléggé közismert már manapság, ennek a dalnak a szövege is nagyon olvadós, de én  személy szerint a klippjéért is odáig vagyok. Jó, hát ismertek :)

"Hát nem végtelenül szomorú, hogy ha szeretsz is valakit, nem tudod a mindeneddel, mert sok lenne neki, mert nem viselné el, évekre kell beosztani, egy életre, nem lehet kiömleni, nincs Vezúv, se Etna és Sztromboli, és nem lehet beszélni, nem lehet elcsépelni a szavakat, nem lehet kitörni, hegyes fogakkal marni folyton. 
Elviselhetetlen lennék, elviselhetetlen lenne ha mindaz, amit itt őrzők a bőröm alatt megfeszítve, ha egyszer csak nem lenne többet visszafogva..." 

 Forrás: http://melyrepules.tumblr.com/

megint

Szerintem ma kihagyom az ü5-öt és helyette körbetekerem a várost, hogy kiizzadjam magamból a mai napot. Ha valaki szeretne velem este meginni egy bambit, csörögjön rám.

Tegnap átjött Rockef, és feltettük a karnist. Volt pár nagyon mókás rácsodálkozós pillanat, nem tagadom, de végül minden a helyére került, mi pedig roppant boldogok voltunk, no meg büszkék, igen, legfőképpen azok. "women pawa' " :)

 Oh, köszönöm, Égiek, nektek a barátaimat! Mert ők teszik keretbe ezt a világot; a reggeleket és a hetek végét, hónapok kezdetét; a holdfogyatkozást és az árapályt, hát köszönöm nektek, és kívánom, hogy még sok sok évtizeden át boldogítsuk egymást, mert nélkülük már régen ősz lenne minden hajszálam, az is biztos.

Még sosem kellett a bíróságra mennem, na hát egyszer mindent el kell kezdeni. Közben az  "o sole mio" -t hallgatom Pavarottival, amit Apa viccesen áriázott régen sokszor, vezetés közben. Látom magam előtt az arcát, ahogy nagyra nyitja a száját és közben nyúlik az arca, és hallom, ahogy remegteti a hangszálait....

És hát közben az a legrohadtabb, hogy mégis megy tovább az élet, mintha itt lenne köztünk, igen, ez a határozott érzésem, hogy ő márpedig itt van, csak rég nem beszéltünk, és igen, ez már nagyon zavar, de biztos csak azért, mert mindketten nagyon elfoglaltak vagyunk..

.

Holnap véglegessé válik, mint egy regény, aminek végére pontot teszel vagy mikor elnémulsz egy komolyan kimondott mondat után. Hallom, ahogy az idő fogaskereke kattan egyet; elmúlt egy korszak, egy komolyabb életszakasz.

Múlt héten elkezdődött az Ü(gyességi)5, és úgy döntöttem, kipróbálom milyen Chilivel együtt bringázni, természetesen póráz nélkül. A hídon olykor vannak gubancok, mert ő magabiztosan és rendületlenül fut előre, a "szembe" sávban, a szembejövő bringások meg arra számítanak, hogy ő majd kitér, Chili meg pont ugyanerre. Bevezettem a "Chili, jobbra!" vezényszót, amit eddig mondjuk csak bólyához illetve labdához kiküldéshez használtunk, de egészen jól adaptálja ez a kismajom :)

Úgyhogy tegnap jelentem egy 10 kilométeres utat is megtettünk együtt, és szuperügyes volt kiscsaj! Kb nettó 1 órát mentünk, 3szori pihenővel, ivással, lábmasszírral :) És hát a látvány is odavágott :)