Megint elővettem Steinbeck Édentől keletre címűjét, és gondolom nem árulok el vele újdonságot, hogy ezúttal teljesen más részletek ragadják meg a figyelmem, mint első olvasatra. Tetszenek a változások, amiken a karakterek mennek keresztül, a megoldókulcsok, amiket használnak, és a stílusjegyek, amik miatt mások ők, mint a többiek- és élvezem felfedezni a szereplőkkel láttatni kívánt kasztot / embercsoportot / kor sajátosságokat / kiszélesített vonalakkal ábrázolt jellemeket.

Mint amikor friss zellerszárat rágcsálsz, és a semmi máshoz nem hasonlítható íz szétárad a szádban; hát ilyen érzés Steinbeck könyvét olvasni; szétárad a vénákban, és gyökeret ereszt, hogy aztán időről időre belülről lüktető érzésként, mintegy varázslattól vezérelve leemeld a polcról, hogy szemeiddel felfald a betűit újra és újra. Mint oxigén palackból lélegezni a magaslaton, hát ilyen érzés, és bevallom, sosem volt szimpatikus, ha valaki nem olvas vagy csak nagyon ritkán, hát férfiak, miért vontok meg magatoktól ilyen szellemi táplálékot?