Most csak így a semmiből megjelent a szemem előtt, ahogy Apa a Call of duty-val játszik, én meg mellette ülök, és olykor mondom neki, hogy "tölts" vagy "ments". Hallom a zenéjét a fülemben, és azt is, ahogyan ő örvendezve áradozik arról, hogy milyen hangulata van a virtuális világnak, én pedig osztozom az örömében. Havas a táj, és egy kis városkában vagyunk, majdnem minden házba bemehetsz; az egyikben kártyázó katonatisztek, álruhában állunk mellettük és nézzük, ahogy játszanak. Apa magán kívül van attól, hogy a programozók mennyi mindenre gondoltak, "micsoda mesterséges intelligencia" - mondja, és "az arckifejezések, hát most nézd meg, kislányom, micsoda kidolgozottság" (mondta ezt akkor, sacc 5-6 évvel ezelőtt).

És akkor ott van még a vörösbor és a cigaretta kesernyés-szúrós szagának az egyvelege.

Hát ilyenek voltak a mi apa-lánya pillanataink sok sok éven keresztül...