Szóval az van, hogy egy pár napja nem tudok normálisan aludni. Most is 0:45 van, én meg itt klimpírozok. Azt hiszem a szükség vitt rá, hogy ismét felfedeztem magamnak a sorozatot, amit pár éve találtam, hasonló körülmények miatt.

 Van ez a fura dolog, ami cápaként köröz körülöttem. Eltakarom vagy épp lesütöm a szemem, hogy ne kelljen szembenéznem vele. Mert mégis mit érek azzal, ha szemtől szembe állunk egymással? Azt hiszem elegem van a fájdalom átéléséből. Talán innom kéne vagy narkóznom, hogy túl tudjak lendülni ezen, de egyik sem az én világom már. De mégis mi marad nekünk, hátrahagyottaknak, mint élni az életet tovább, reggelente kávét főzni, panaszkodni a meleg miatt vagy épp ruhát próbálni egy közelgő eseményre? Mit tehetsz azon kívül, hogy igyekszel úgy csinálni, mintha neked több időd lenne, mint amennyi neki volt?

Hát ilyenekbe menekülök azt hiszem, mint amilyen ez a sorozat is, amiben talán nagy igazságok és persze irigyelhető élethelyzetek vannak. Mert ám olyan gyakori egy baráti társaság, ahol az egyik író, a másik énekes, a harmadik életművész, a negyedik pedig egy gazdag, tapasztalatlan kis spiné, aki még nagyban keresi az útját.

Ahhj fájdalmas lesz a holnapi mai koránkelés.