Az Édentől Keletre utolsó oldalain járok. Mondhatnátok, hogy mi tartott eddig, de ez egy olyan könyv, aminek bizonyos lapjainál meg kell állni, sőt, olykor párat újra és újra elolvasni. Olyankor napokig nem tudom újból kézbe venni, meg kell forgatni a gondolatait. Fel kell rá készülni.

Igen, felkészülni arra, ami a következő oldalakon jön. Mert számítanod kell rá, hogy bekövetkezik, amit nem akarsz, s így legalább odázhatod a lesújtó pillanatot, mikor tudomásul kell venned az író akaratát. Így vagyok azzal is, hogy az utolsó oldalra érjek. Halasztom a pillanatot, még azt akarom, hogy velem legyen, hogy a szavai csak még egy kicsit tovább gyújtsanak egyfajta világosságot az élet útvesztőjéhez. Egy biztos kéz ez a könyv nekem, amit megfoghatok a sötétben, ami erőt ad, támasztékot. De már nélküle sem bírom, olvasnom kell tovább, hiányoznak a sorai, s így haladok minden egyes szóval közelebb kerülve az elkerülhetetlenhez.