Mondjuk érdekes jelenség ez, amikor azt hiteti el veled az agyad, hogy csak képzelődsz, és majd felébredsz, meg minden rendben lesz. De az igazság az, hogy akárcsak a tinta a tollból; belőlünk is kifogy majd az élet (olykor idő előtt), eltűnik a lábunk alól a Föld, s akkor mi marad majd utánunk? Élhetünk-e tovább mások képzeletében, s mi mást tehet az egyén, minthogy feláll a megrázkódtatás után, akár egy hontalanná vált szerencsétlen, kinek házát súlyos földrengés döntötte romba?

Vissza kéne térni a természetes állapotok közé, mint ahogyan Rousseau is kívánta. Meg kell szabadulni a civilizáció káros hatásaitól, hát dobd el az órád, s vesd be földed! Térdelj a földre, hogy közelről érezhesd egy virág illatát. Nyisd ki füled, hogy halld, ahogyan a nemrég érkezett fecskék fütyörésznek a villanypóznákon. Érezd, ahogyan körülvesz minden, ami természetesen létezik, s ha rátalálsz a frekvenciára, megtalálod őt is, kit elveszettnek hittél. Ott ül majd ő is egy katica alakjában, s kíváncsian lesi mit csinálsz. Ő a szél, aki hűsítő fuvallattal kísér haza a rekkenő hőségben is.