Munkaügyi központ, szerződések, jogos-e, jár-e vajh... ilyen kérdésekkel foglalkozom ma leginkább. Mert hát eljött ez az idő is, a feladatok bizony-bizony egyre összetettebbek. Azon gondolkoztam, hogy legalább fokozatosan történt mindez, és nem egyik pillanatról a másikra...

Mert hogy is volt ez? Először elköltöztem. Ó, édes élet, szabad élet, végre kiröppenni a fészekből, bele a bulik, és a fergetes fesztiválok világába. Amikor a Világ az enyém volt -de legalábbis úgy éreztem. Persze mindeközben a kötelezettségekről sem feledkeztem meg sosem -hisz nem anyuci pénzéből éltem ott, már akkor is dolgoztam, és mellette a sulit is csináltam.

Aztán jött az első nagy felelősség: Chili. Igen, ő bizony jó sok dolgot lesöpört az asztalról, és maga mögé soroltatott. Mert ha esik, ha fúj, ha villámlik és mennydörög, ha éppen náthás vagy, vagy csak éppen szar passzban, vele akkor is menni kell, játszani, foglalkozni, nevelni, odafigyelni. No és mindemellett persze elkezdődtek a gondok exlakótárssal is.

Aztán -hála a jó égnek- külön költöztünk, és elindult egy teljesen új világ; az abszolút önfenntartás, amikor Kuckó egyedül az "enyém" volt (no meg Chilié :P). Ez a személyiség-építés fő korszaka volt, legalábbis én így érzem.
És most... most már kvázi háziasszony vagyok, van egy kis családom, Malcolm, Chili és én. Mi, így hárman. Jóban, rosszban.. Mert igen, megszaporodtak az átugrást igénylő akadályok. De megoldjuk. Mindent és mindet. Mi, hárman.

Ha belegondolok, hogy egy éve mennyi minden történt, azt kell, hogy mondjam; rengeteg dolog. Hogy csak annyit mondjak; tavaly szeptemberben Dé még próbálkozott...
Éjen a fejlődés! Éljen a tudatos élet! Éljen az Élet, így, nagy betűvel! Várom az új (közös) kalandokat, az új lehetőségeket, csodákat, élményeket. Mert élni... élni jó!