Tegnap a lányokkal a Bobekben söröztünk, és természetesen hoztuk a szokásos formánkat. Mert akármennyire is visszavonhatatlanul felnőttünk, a hangulatunk egymás körében még mindig a régi.

Hazafelé bőrig áztam, de úgy tényleg, istenesen, mert persze ernyő, az nem volt nálam. De nem érdekelt, és mindenki megrökönyödésére táncolva és dúdolászva sétáltam a zuhogó esőben. Végül csak beértem a lépcsőházba... nyitom az ajtót...

Meggyújtott gyertyaáradat fogad; az előszoba fogasáról, a lámpáról, a polcokon, az éjjeliszekrényen, a cserépkályhán, mind ott lobognak.. a szoba közepén asztal, rajta két tányér és két borospohár.. Malcolm jön, köszönt, sajnál, hoz törölközőt, gyors tusolás, és már jön is, odavezet az asztalhoz, kihúzza a széket, betolja alám, bort tölt és hozza a mozzarella-paradicsom-rukkola saláta díszítette tálat ("csak mert este 6 után már nem szoktál enni" -mondja), és Sinatra dalaival kísérve megvacsorázunk, nekem pedig kb 1 órába telik, míg felocsúdom, hogy ez most itt tényleg egy romantikus vacsora gyertyafénnyel..

Azt hiszem, megtartom :)

Éljen! Sikerült elcserélnem augusztus 20-át, így el tudok menni Malcolm bátyjának tisztavatására, és az utána lévő családi díszebédre. Huh!

Aug. 6-7, debreceni Borkarnevál, valaki?

Chilit megtanítottam csöves kukoricát enni :) Még jó múltkorában történt, hogy főztem párat, és mint mindig, most is odajött koldulni, mintha legalábbis éheztetnénk. Hagytam neki a végéből, és mikor odanyújtottam neki, először persze be akarta kapni az egészet. Megmutattam neki, fogmozdulatokkal, hogyan is csinálják ezt a nagyok, és egyből úgy csinálta. Azóta mindig kap, ha ilyet eszünk. Látnotok kéne, hogyan harapdálja le a szemeket az elülső kis fogaival a szárról :))

Egyébként mostanában egy új szokása van. Betrappol a szobába, célegyenesen a ruhásszekrényhez. Leül elé, és bámulja magát az ajtón lévő tükörben... Nárcisztikus a kis lelkem, úgy tűnik :)

Gőzerővel keresem Abel Korzeniowski zenéinek kottáját, legfőképpen az 'A single man' kottázott verzióját, ugyanis annak a filmnek olyan lélegzetelállító hatása van, hogy az első hang megszólaltától az utolsóig a bűvkörébe von, és csak hallgatod, ahogyan simogatja a lelked azon részét, amelyet rég elfeledettnek hittél. Ha nem találom meg, hallás után megtanulom, mert én bizony ezt tudni akarom játszani!

A zenélésben az a jó, hogy a hallgatott számokat teljesen más "adóval" fogadod be. Mindent arról az oldaláról látsz, hogyan hangszerelték, hány zenészre írták, és hogy te mennyire szívesen játszanád.

Azt hiszem, ma még egyszer megnézem azt a filmet..

U.i.: napok óta nagyon fáj a könyököm...de nem úgy, mint egy seb, belülről sajog. Remuás vagyok? Öregszem?

Miau

Álmomban találtam egy cicát. Az a fajta cica volt, akit mindig is elképzeltem; vörös-barna foltok voltak rajta, az egyik vörös folt a szeménél, az alapszíne pedig fehér. Tündéri volt, és miután felébredtem, nagyon sajnáltam, hogy nem igazából találtam őt...

Amúgy az egyik kutyás ismerősöm (Chili legjobb barátjának gazdija) talált egy fekete kisciccet. Kb 8 hetes lehet, és elmentem megnézni, mert azért felkeltette az érdeklődésemet. Gyönyörű és karakán egy fazon, persze kislány :) És nem félt ám Robokutyitól, egyből inkább hatalmas pofont adott volna neki, persze puffogás közepette.
Dia ("a megtaláló") csodálkozott, hogy egyből ragaszkodóan bújt hozzám a kis Ishler (ezt a nevet adták neki..), mert állítólag az ő ölében nem marad sosem olyan nyugodt. Azért mondanom sem kell, hogy egyből belezúgtam -mármint Ishlerbe-, és komolyan elgondolkodtam azon, hogy nálunk jobb helyen lenne, mint pl náluk, akiket "zavar, hogy olyan aktív, egész nap csak rohangál. Megszoktuk, hogy nálunk az állatok nyugodtak, és békén hagynak, ha hazaérünk a munkából". Na most mitévő legyek? Malcolm szerint jöjjön hozzánk, megoldjuk, és Chilinek is jól jönne, hogy nem lenne egyedül napközben, amikor mi dolgozunk..

Miért van az, hogy a nők mindig mindent túlkombinálnak? Szerintem ez a tulajdonság néha átok. Pláne nekem. A szituáció-kombinációk legbonyolultabb formáit tudom létrehozni fejben, és azt hiszem, ez egyáltalán nem szerencsés, sőt. Egészségesebb lenne, ha ennek a "szövevény-szövögetési" képességnek bizonyos százalékos arányát át tudnám testálni másra..

Tegnap kisütöttem életem első tócsni adagját. Nem lett rossz (Malcolm szerint isteni lett), szerintem viszont túlságosan is nehéz a gyomornak, csak úgy, mint a lángos. Igazság szerint csinálhattam volna vastagabbakat is, no de azt majd legközelebb. Háziasszonynak lenni jó!

Egy emlék régről:

Még kicsik voltunk, és sokat jártunk kirándulni. Egyik alkalommal megálltunk a kocsival egy vadetető mellett, a motort is leállította apa, majd kiszállt. Talán ott éjszakáztunk, de ezt már nem tudom, mindenesetre apa tett egy csomó szénát-szalmát a motorháztetőre, és nekünk csendben kellett lenni. Estefelé megjelentek a szarvasok, és onnan falatoztak..

Vihar

Tegnap a 13. kerület felénk eső részén lehetett a vihar epicentruma, ugyanis másodpercenként (!) legalább 6-ot villant. Úgy tombolt és dörgött-villámlott, hogy Chili helyét be kellett hozni az ágyunk mellé, mert csak úgy nyugodott meg. Egyem a kis szívét!
Úgyhogy hárman egy kupacban aludtunk, vagyis míg Malcolm feje a mellkasomon, Robokutyi buksija pedig az ágy szélén nyugodott, nyugtató simogatással őriztem az álmukat.

De még most is morajlik és persze zuhog, mintha dézsából öntenék. Malcolmmal beszélgettünk a viharról tegnap. Az emberek általában rossz dologként definiálják a vihart, azonban azt sokan elfelejtik, hogy bizony jótékony hatása is van, hisz pl az eső öntözi a földeket, és vihar után tisztább a levegő. Tehát a vihar igazából jó dolog is lehet -és ez a helyzet a problémákkal is. Hiszen nem tudhatjuk, az adott problémák elé miért állít minket a Sors, s lehet, hogy megoldásukkal kerülsz egy nagyon is kedvező szituációba/kapsz egy olyan lehetőséget, ami jó irányba terel.

Mai okos ügyfél:
"Köszönöm a türelmét, a vásárlási limite ettől a pillanattól fogva 300 ezer forintra módosult"
Üf: "És mikortól fog ez élni?"

A National Geographic-ot olvasva mindig képben lehet az ember lánya arról, hogy "mi újság" a Földön, a Földdel. És a hírek olykor bizony elég aggasztóak is tudnak lenni. A franc se gondolná, pedig a kultúrnövényeink fajtakihalása kezd ijesztő méreteket ölteni, és ez már nem csak lokális, hanem globális probléma. Csak pár adat: "Az USA-ban ma alig 10%-a létezik az egykori gyümölcs- és zöldségfajtáknak, a 19. században még hétezer almafajta termett, mára százféle se(!) maradt." ... "Kínában a száz éve termesztett búzafajták 90%-át hiába keresnénk"

Hogy miért olyan nagy baj ez? Azért, mert a mi szeretett golyóbisunkon a haszonnövény- és állatfajtáinak így is fogyatkozó számát sok betegség, és még a klímaváltozás is tizedeli. Ami ráadásul a legnagyobb gond, hogy nagyon gyorsan terjed a búza ősellensége, a szárrozsdát okozó gomba (Puccinia graminis -hogy egy icit villogjak). A vírus neve egyébként Ug99 (milyen valószerűtlen név).

Ha belegondolunk abba, hogy az őseink, akik népi fortélyokkal nemesítették a növényeket és állatokat, most kvázi foroghatnak sírjukban, hisz úgy sac per kábé 10 ezer év munkája veszik így oda..

Munkaügyi központ, szerződések, jogos-e, jár-e vajh... ilyen kérdésekkel foglalkozom ma leginkább. Mert hát eljött ez az idő is, a feladatok bizony-bizony egyre összetettebbek. Azon gondolkoztam, hogy legalább fokozatosan történt mindez, és nem egyik pillanatról a másikra...

Mert hogy is volt ez? Először elköltöztem. Ó, édes élet, szabad élet, végre kiröppenni a fészekből, bele a bulik, és a fergetes fesztiválok világába. Amikor a Világ az enyém volt -de legalábbis úgy éreztem. Persze mindeközben a kötelezettségekről sem feledkeztem meg sosem -hisz nem anyuci pénzéből éltem ott, már akkor is dolgoztam, és mellette a sulit is csináltam.

Aztán jött az első nagy felelősség: Chili. Igen, ő bizony jó sok dolgot lesöpört az asztalról, és maga mögé soroltatott. Mert ha esik, ha fúj, ha villámlik és mennydörög, ha éppen náthás vagy, vagy csak éppen szar passzban, vele akkor is menni kell, játszani, foglalkozni, nevelni, odafigyelni. No és mindemellett persze elkezdődtek a gondok exlakótárssal is.

Aztán -hála a jó égnek- külön költöztünk, és elindult egy teljesen új világ; az abszolút önfenntartás, amikor Kuckó egyedül az "enyém" volt (no meg Chilié :P). Ez a személyiség-építés fő korszaka volt, legalábbis én így érzem.
És most... most már kvázi háziasszony vagyok, van egy kis családom, Malcolm, Chili és én. Mi, így hárman. Jóban, rosszban.. Mert igen, megszaporodtak az átugrást igénylő akadályok. De megoldjuk. Mindent és mindet. Mi, hárman.

Ha belegondolok, hogy egy éve mennyi minden történt, azt kell, hogy mondjam; rengeteg dolog. Hogy csak annyit mondjak; tavaly szeptemberben Dé még próbálkozott...
Éjen a fejlődés! Éljen a tudatos élet! Éljen az Élet, így, nagy betűvel! Várom az új (közös) kalandokat, az új lehetőségeket, csodákat, élményeket. Mert élni... élni jó!

Az a baj a nyári szabikkal, hogy túl rövidek.
Ma telezabáltam magam gyümivel és gumicukorral. Jó párosítás, igaz?
Amúgy megint fel kell újítani az esti bringázásokat, mert kezdek "puhulni", a napi kétszeri bringával tekerés már nem elég. Meg amúgy is... ketten sokkal jobb, mint egyedül.

"Ha te nem lennél, érzéseim csak a régmúlt érzések árnyképei volnának"

Egy hét szabi után visszatérni erre a vesztőhelyre elég rossz dolog... reggel egy hatalmas szenvedést levágtam, és sok "még öt perc"-et kértem Malcolmtól. Sőt, még a reggeli kávét sem ittam meg, pedig olyan lelkesen és aranyosan hozta az ágyba nekem.

Szabiról röviden: 1) Veszprém -> Bakony (Csesznek várát keresve) -> Veszprém -> Városlőd -> Veszprém -> Balatonfüred -> Tihany -> Balatonfüred
2) Koroncó -> Győr

1) vonatozás, buszozás, túrázás, eltévedés, őzkergetés, térkép böngészés, vadászlakban megszállás, majdnem szomjan halás, lebarnulás, pancsolás
2) További barnulás, nagyokat evés-ivás, romantikázás, biciklizés, fotózás, vásárlás, kiállítás nézés, szabadtéri koncert hallgatás, hosszú séták.

Mostanában a felhők nagyon különlegesek. Gyönyörűek és szinte megfoghatóak. Én mindig azt kívánom, bárcsak beléjük túrhatnék.

Ma viszont olyan felhőt láttam, amilyet azelőtt még sohasem. Az egyik fele ugyanúgy habosodott, míg viszont a másik fele úgy nézett ki, mint amit egy határozott mozdulattal elmostak volna, mint amikor a homokot söpröd el.. nem is tudnám hogyan elmagyarázni, mindenesetre... meghökkentő volt, és csodaszép.

‎"A szenvedés abból fakad, hogy elvárjuk, hogy úgy szeressenek minket, ahogy elképzeltük - ahelyett, hogy hagynánk, hogy a szeretet úgy nyilvánuljon meg, ahogy akar: szabadon, zabolátlanul, ereje teljében, vezetve minket, megakadályozva, hogy megálljunk."

Azt hiszem, itt az ideje egy Főnixmadár -effektust előadnom, avagy újjáélednem. Réka lányom, kapd össze magad, és tégy azért, hogy ne légy hülye. Köszönöm!

Ha az ember lányának olyan valóságos álmai vannak, mint nekem, akkor bizony elég bajban van, ha rémeset álmodik.

Azt álmodtam, hogy megcsalt... Hazaértem Kuckóba, ő átölelt, s miközben a karjaiban tartott, észrevettem a sarokban egy rózsaszín melltartót. Kibontottam magam a kezei közül, és odamentem: "ez mi?!?!" -kérdéssel. "Fogalmam sincs. Egy melltartó" -feleli ő.

-És hogy kerül ide egy melltartó? -kérdezem, s közben észreveszem a hozzátartozó alsóneműt is, rajta az egyértelmű nyomokkal, hogy bizony... itt valakik...

-Malcolm, kié ez a szett, és hogy kerül ide?!?! -kérdezem egyre kétségbeesetten, ő pedig unott egyszerűséggel tagad mindent. Pofátlanul. De nincs nagyon választása, és aztán az egészet, mikor már tarthatatlan és értelmetlen a további tagadása, egyetlen vállrándítással oldja meg. "Most mit vagy úgy oda. Na bumm" -mondja ő, én pedig nézem, ahogy kisétál az ajtón, és nyugodtan becsukja maga mögött.

Én hívom először Hugit, elsírom neki az egészet, ő pedig mondja, hogy azonnal rohan. Aztán hívom nővéremet, hogy most mitévő legyek..

így ébredtem fel. A felismerés hatalmas megkönnyebbüléssel járt. Mindaddig fogalmam sem volt róla, hogy csak álmodom, így a valóságra-ébredés megváltás volt. Kitört belőlem a zokogás. Malcolm meg nem győzött vigasztalni és nyugtatni, hogy ilyen nem történt és nem is fog...

Namármost. Tekintve, hogy anno mennyit lógtunk a Gödörnél, szomorú sorok következnek: gusztustalan, amivé vált az a hely. Egy kis zsebkendőnyi zöld terület, de már délután 6-tól akkora tumultus van, hogy egy tűt is könnyebben találnék meg a szénakazalban, mint ott valakit, akit keresel.

Amúgy akkor már inkább ezerszer a Bazilika és környéke, ahol este szépek a fények, és a sétáló utcát körbevevő éttermek is kedves hangulattal töltik el az ember borozgatva beszélgető lányát. No és hát az sem mindegy, hogy itt nem támadnak be kéregető és kétes külsejű drogosok és hajléktalanok, hogy "csak pár forintot, nagyság'sasszony" ...

A mai METRO újság Kázmér és Hubája olyan aranyos, hogy még!! :

-Már megint eltévedtünk.
-SOHA! Mi, hős felfedezők nem ismerjük azt a szót, hogy "eltévedni"!!
-És azt, hogy "Anyu?"
-ANYUUUUUUUUUUUUUUuuuu!!

*Kiegyensúlyozott*

*Elnézést, a "kielégítő" szót "kiegyensúlyozott"-ra javítanám, az említett plakát ugyanis ezt a kifejezést használja. Sebaj, a lényeg így is ugyanaz. A jelentése ugyanis relatív; kinek mi a kiegyensúlyozott?*

Ma a metróreklámok között megláttam a Győri Édes Reggeli Gabonapelyhének plakátját, és megakadt a szemem a "kielégítő reggeli részeként" mondaton. Már nem azért, de kinek mit jelent a "kielégítő" szó? Mert mondjuk nekem, aki egy kávét szoktam ébredés után bekortyolni, ez maximálisan kielégítő -egy ideig legalábbis. De még egy nyamvadt csillag sem volt ott, hogy "egy felnőtt reggelire ajánlott fogyasztása hozzávetőlegesen 550 kcal" vagy ilyesmi. Nem kérem, ott ilyesmi nem volt. Hát milyen hülyeség ez már..

Amúgy üdv újra a köreitekben! Mondhatnám, hogy megviselt otthon a net-szakadozottság, de nem így van, sőt. És pénteken esküvőőőő!! Már nagyon izgulok!

Az elmúlt időszakban az álmaim is átalakultak. Már régóta nem menekülök ugyanis, alfában mostanában mindig keresek valamit. Eddig még nem találtam meg soha, de az aktív keresés olykor detektiveskedés-szerű. Vajon ez mit jelenthet?