A Sorstól is kaptam születésnapi ajándékot. Éppen aznap, egy jazz zongora koncert kellős közepén belém hasított a tudat, az elképzelés az "álmaim netovábbja" munkáról. Nehéz lesz; kőkemény meló és gürizés, köztudatba férkőzés, de ha összejön, elmondhatom majd magamról, hogy a munkám a hivatásom. Egyébként távlati terv, 5 éves intervallumon belül megvalósítandó. Addig még van pár dolog, többek közt a fejlődés, és a rendületlen kitartás. Ez egyébként is erősségem; nem feladni, küzdeni, harcolni, és menni előre "illéri, előre".

Filmes kutyatréner szeretnék lenni. (Igen, tudom, vért fogok izzadni)

Úgy sikerült, hogy nem csak hétvégi, de hétköznapi csoportot is kaptam a kutyasulin, így szombattól keddig minden nap lenn leszek 7 héten keresztül. Icit hardcore lesz, mert hétfőn és kedden este 7-től 1/2 9-ig tart a foglalkozás, utána még oktatói megbeszélés, vagyis alsó hangon 10-re érek haza, ha nem 1/4 11-re.

 De hát mit is lehetne mondani, imádom. A társaságot (oktatók), a csoportjainkat, a légkört, a lehetőséget, a bizalmat, a kihívást, a fejlődési lehetőséget.

Kedvcsináló, mert PÉNTEK VAN!!! Hangosan nevettem rajtuk! Az egyik kedvencem a mosogatóban ülő kutty, aki kifelé néz az ablakon. Mintha csak Chilit látnám, albínó változatban (bár ő nem szokott így várni minket) :)
http://lotusz.cafeblog.hu/2014/08/12/kutyak-akik-nem-tudjak-hova-kell-leulni/

Ez a kép annyira aranyos :)

Szeptember

vagyis tanévkezdés a kutyasulin! Nagyon örülök, mert kaptam hétköznapi csoportot, és most hívott az iskolavezető, hogy a hétvégére is kérné a segítségemet csoportindításhoz és az első órák megtartásához is.

Izgatott vagyok! :) És nagyon fáradt is, mert tegnap késő estig gyakoroltuk Chilivel a treibball* alapjait a sulin (irányítási alapismeretek; jobbra, balra, előre, stop vezényszavak). Ez is olyan jó amúgy!! Már várom, hogy mikor jön az a rész, hogy a labdák gurítását vegyük. Wiiii!


*treibball = terelés, csak juhok helyett nagy labdákat (mint azok a tornalabdák, amikre rá kell ülni) kell a szőrösnek hozzád vagy kapukba terelni.

Ez most komoly?
KLIKK
Miféle általánosításra neveli az állam a gyerekeket? Egy rajzolt képből állapítsák meg, hogy vajh hol (?!?! mert?) szavazhatott és milyen társadalmi rétegbe tartozhat? Még jó, hogy azt nem kell megtippelniük, hogy kire adta le a voksát...pfff..

Fura. Hogy ennyi eltelt év után még mindig álmodom vele. Pedig láttam HS7-en. Más lett. Mégis ott van még a tudatalattimban. Mert lezáratlan.
Sokszor gondolkoztam ezen; hogy a mindennapjaimban egyáltalán nincs jelen (kivéve mikor fizikális valóságában valahol ténylegesen összefutunk), a gondolataim közt még egy tizedmásodpercig sem fordul meg. Mégis olykor, kb havi egyszer, megeleveníti őt a tudatalatti világ, hús-vér, élő, beszélő és érző személyként ábrázolva őt. Ébredés után zavaró a tudat, hogy már megint...hogy még mindig nem tűnt el, hogy a mélyben még mindig ott lappang, mint a bányatavak mélyén ólálkodó szörnyetegek.

Talán valójában nem is akarom, hogy eltűnjön? Hogy talán mégis olykor-olykor jó, hogy képzelt beszélgetésbe elegyedünk? Azt hiszem, csak ez lehet az oka. Furcsa, hogy olyasmihez ragaszkodunk, ami nem is létezik, s amit valós időnkben már réges rég magunk mögött hagytunk.