Fura. Hogy ennyi eltelt év után még mindig álmodom vele. Pedig láttam HS7-en. Más lett. Mégis ott van még a tudatalattimban. Mert lezáratlan.
Sokszor gondolkoztam ezen; hogy a mindennapjaimban egyáltalán nincs jelen (kivéve mikor fizikális valóságában valahol ténylegesen összefutunk), a gondolataim közt még egy tizedmásodpercig sem fordul meg. Mégis olykor, kb havi egyszer, megeleveníti őt a tudatalatti világ, hús-vér, élő, beszélő és érző személyként ábrázolva őt. Ébredés után zavaró a tudat, hogy már megint...hogy még mindig nem tűnt el, hogy a mélyben még mindig ott lappang, mint a bányatavak mélyén ólálkodó szörnyetegek.

Talán valójában nem is akarom, hogy eltűnjön? Hogy talán mégis olykor-olykor jó, hogy képzelt beszélgetésbe elegyedünk? Azt hiszem, csak ez lehet az oka. Furcsa, hogy olyasmihez ragaszkodunk, ami nem is létezik, s amit valós időnkben már réges rég magunk mögött hagytunk.