Életünk most -avagy a "most már legyen valami" időszaka: a 36. hét

Összehasonlítva a 2 hónappal ezelőtti állapothoz, a mostani hétköznapok picit eseménytelenül telnek, még úgy is, hogy napközben még 8,5 - 9 órában dolgozom -persze ehhez hozzá kell tenni, hogy itthonról, így már egyből érthetőbb az ingerszegényebb állapot. Mivel sok szabadidős elfoglaltság már vagy fizikailag megterhelő (pl pár kilométernél több séta/kirándulás, de ide sorolható egy szimpla kiállítás is), másokról meg ideiglenesen le kellett mondanom (pl mozi), így aztán tényleg eléggé lecsökkent az izgalmas, feltöltő programok száma.

Az is hozzátesz ehhez, hogy úgy érzem felfeküdtem egyfajta várakozás hullámra, és azzal sodortatom magam: a vihar előtti csend állapotának képzelem ezt, A Nagy Esemény előtti izgatott, "feszült" időszaknak. Ráadásul holnaptól az utolsó 4 munkanap kezdődik, és utána még nagyobb csend ereszkedik majd a hetekre - hát sürgősen találnom kell majd valami olyan elfoglaltságot, amitől nem kattanok be (ez egyébként egy valós félelmem, ha nem ér elég inger, akkor hajlamos vagyok kicsit megmakkanni, nem a jó értelemben véve).

Oké, a kutyákra így is több időm jut, akkor majd még inkább, ellenben a hosszú sétákra egyrészt én nem vagyok már hitelesítve, másrészt komoly félelmemként alakult ki, hogy a) otthontól viszonylag távol folyik el a magzatvizem / indulnak be a fájások  b) ugyanez rengeteg vadidegen között, ráadásul úgy, hogy nincs velem ismerős

Szóval kb marad az olvasás --majd kis etapokra osztom, mert sokáig nem tudok már egy helyben ülni/feküdni se-, és a rövid séták.

A lelki rákészülés egyébként már egyre jobban megy, de még mindig rádöbbenek mennyire keveset tudok arról mit is kell majd csinálnom és hogyan. Bevallom, azért nem kicsit vagyok berezelve, de legalább ennyire várom is már, hogy kibújtassák ezt a kis vidrát, és végre a kezünkben tarthassuk. És hogy mindezt az élményt megoszthatom N-nel, hogy közösen, ketten szülőkké válunk, ez... na ez még megfoghatatlanabb érzés.

Egyébként N még a múlt héten kifestette a hálót. Gangeszi kavics színt választottunk, ami a látszattal ellentétben felfestve nem rózsaszín, sokkal inkább egy teljesen természetes, natúr árnyalat. Az előszobában jelenleg is élénk szín virul (azt hiszem kurkuma), így itt maradtunk az erősebbnél, csak sárgább változatban, így lett a választottunk a szintén Dulux 'Aranyfüst'.

AZ gangeszi kavics -ja és lemosható, mert ki tudja mit fognak átélni a falak,
miután Almamag már járóképes lesz :)

Aranyfüst -az előszoba üde színfoltja --LESZ, mert ezt még nem kezdtük el

1 héttel ezelőtt Zsófi is férjhez ment. Jó pár pillanatban erősen bekönnyezett a szemem, nem csak mert egész egyszerűen gyönyörű volt abban a ruhában, hanem mert átgondolva az eddigi 20 évet, a sok élményt, kalandot, és persze a fiúkkal szenvedést, valami nehezen leírható érzés fogott el: révbe ért. És az egész helyszín, hangulat, amit kihoztak belőle, az apró kis ötletek, amik színesebbé tették, és az a természetesség, amivel a siketek és a hallók együtt ünnepeltek. Nem tudom ezt egyébként illetlenség-e leírni, de vannak dolgok, amikről beszélni kell.

 Amikor legelőször volt alkalmam hosszabban beszélgetni Falkussal (Zsó -most már- férje), meglepett, hogy mindketten mennyire meg tudjuk értetni magunkat a másik féllel, arról nem beszélve, hogy mennyire nyitott, kellemes személyiség, akivel egyébként is jó beszélgetni. Emlékszem, az egy olyan alkalom volt, amikor spontán mindenki elhívta a partnerét is hogy csatlakozzon az egyébként csajosnak indult esthez, és teljesen hihetetlen módon mindenki ott is termett 1 órán belül. Az egy nagyon, nagyon-nagyon emlékezetes este marad.

 Na de visszatérve; más érzés, mikor egy nagyon közeli valakid esküszik. Sokszor elképzeltem, ahogy a következő állomást is megéljük együtt, Lilláéknál, Zsófiéknál is: a babázós korszakot. Most azt ne vegyük ide, hogy Almamag 1 hónapon belül itt van, mert az másik szemszög, én itt most kifejezetten arra gondolok, hogy náluk születik az új élet, és újabb kapu tárul elénk a kapcsolatunkban. Azért mellbe vág, hogy öregszünk, de ez még egyelőre boldogsággal tölt el, hiszen egyáltalán nem vagyunk idősek (persze ha megkérdeznénk egy huszas éveinek elején járót, egész biztosan mást mondana). Mindenesetre kíváncsian várom mindannyiunk életének alakulását, és büszke vagyok, hogy ilyen barátaim vannak.

33. hét

Ha eddig nem mondtam volna, akkor majd most: az eddigi várandósság átváltozott terhességgé :/  :)

Méreteim: 12 kilós görögdinnye hasi tájékon. Na jó, mindezzel együtt lett két sárgadinnyém is, aminek eléggé kimondottan örülök...nék, ha nem tartozna hozzá egy nőiességet teljesen eltakaró, orbitális méretű has :) Jó, más állapot ez, de azért na, én, aki hozzászoktam a lapos hashoz, vékony(abb) combokhoz... de erről már meséltem.

Új tünetek: mivel Almamag már befordult (értsd: fejjel lefelé van, úgyszólván irányban), lábacskáival olyan helyeket ér el, amiket eddig nem. Például az oldalamat, amit előszeretettel rugdos is vagy tárja szét két lábacskáját és terpeszt odabent békapózban, kitöltve így a teret (legalábbis én így képzelem). De ami még ennél is a világ legfurcsább és -bizarabb érzése az az, amikor a köldökömet belülről kitolja a sarkával. Egyébként is inkább kifelé áll eme testrészem vagy javarészt egybesimul a hasam szintjével (ergo nincs köldököm, csak a helye :D), de ettől függetlenül az érzékenységét ugyanúgy megtartotta. Szóval ha elképzeled, milyen érzés lehet, amikor belülről valaki odaakasztja a sarkát, és _szemmel látható_, hogy eme műveletre a köldököd igen jelentősen kiáll egy ponton, hát az hidd el nekem, hogy érzésre és látványra is elég hajmeresztő :)
De a "kifordított" köldök szindrómának szintén kellemetlen velejárója, amikor csak úgy simán, mit sem sejtve hozzáér a konyhapult :)))) Na ettől garantáltan kiráz a hideg, legalábbis engem.

Ami jó: mivel egyre kevesebb helye van, már minden egyes mozdulatát érezni. Legjobban az apukájának a hangját szereti egyébként, ha ő hazajön és csak ad a pocakra egy puszit, Almamag máris odatüremkedik, hogy minél jobban érezhesse őt. Én úgy képzelem, hogy ez születés után is megmarad, és az egész napos sírás után ha majd N hazajön, akkor egyből nyugodt lesz, és mosolygós, amint végre a karjaiba kerülhet :) (mondjuk azért remélem engem is szeretni fog azért, és az én karjaimban töltött idő is megnyugvást jelent majd Almamagnak :P).

Bár korábban nem, úgy 2-3 hete egyre többször érzem, ahogy csuklik, ilyenkor a has ütemesen és piciket összerándul, semmi mással össze nem keverhető módon. Ez eszméletlenül cuki!

Taita & Chili: mindketten egyre többet akarnak a közelemben lenni. Bár eddig T mindig a helyén aludt esténként, de legalábbis maximum 1 órával elalvás után odacammogott ha addig velünk is volt egy szobában, most már rendszeresítette, hogy az ágy lábához táborozik, és egészen reggelig ott is marad.
Chili a várandósság elején egy kutyát sem akart a közvetlen közelembe engedni, aztán erről leszoktattam, illetve elmúlt, mostanra már csak akkor ugat bele, ha egy másik blökkencs rám akar ugrani és én rászólok vagy olyasmit csinál, amit nem helyeslek (pl tnap egy Sophie nevű tacskó keverék állandóan a sípcsontomat nyalogatta, amitől én nagyon berzenkedem!). Ellenben ha hosszabb idő után jövök haza, akkor az eddigieknél jobban örül, és végigszagol tetőtől talpig, a hasamra külön figyelmet szentelve, de minimum egy puszival megajándékozva azt. Ami tőle igencsak szokatlan.

Lakás: jövőhéten jönnek beszerelni a redőnyt, vagyis végre napközben megoldhatóvá válik, hogy ne süssön be a nap, ezzel is felmelegítve a szobát. Valamint elvileg jövőhétre elkészülnek a lapszabászaton  a bútorlapok is, amiből a konyhát, valamint a gyerekszobát és szekrényeket kialakítjuk. Addig még egy gyors kör festés is hátravan, de még nem választottuk ki a színeket --épp itt az ideje.

Hát úgy nagyjából ennyi, egy éjszaka kb 3-4x kelek fel, a pózváltás már tényleg megtervezendő művelet, és ezt a meleget nagyon nehezen viseli a szervezetem. A legkétségbeejtőbb a lábdagadás, ami ellen max annyit lehet tenni, hogy hideg zuhannyal nyugtatom, utána pedig felpolcolom.. 1,5 hónap van hátra, valahogy csak kibírom, de azért hazudnék, ha azt mondanám nem várom, hogy visszatérjen az eredeti formám :)