És azt minek nevezzem, hogy életemben először működik rendesen a természet, hogy napra pontosan hozza várt reményeit tavasz, nyár, ősz és tél egymás után, hogy az ősi lelkek csendben érintenek kezet s mossák le egymás maszkját szentelt vízben, az elmosódott kontúrokat töröld még le, kedvesem, szükség hozta ez órát, kettesben hagyjuk hát el e tánctermet, tedd a homlokod a zsebembe és merüljünk alá az eltitkolt emlékek elfeledett tavába, tedd hát a kulcsot a zárba és forgasd el évezredes kódok kerekét, tárulj szezám, és én is tárom lelkemet, de nem sürgetlek én, csak tedd, mit tenned kell, hogy felbukkanhassanak sejtető formák a száraz jégből gomolygó füstköd alól.